A turizmusból élnek

Túlpörög az ingatlanpiac Múzeumi nyári esték
 
Elismerés, hála, köszönet

zala megye balatoni strandjai jó színvonalúak

A turizmusból élnek

„A balatoni strandok jók, évről évre fejlődnek, összességében európai viszonylatban is megállják a helyüket” – nyilatkozta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke, miután július elején Alsóörsön átadták a szolgáltatás színvonalát jelző Kék Hullám zászlókat.

Az idén a tavalyinál több, 36 fürdőhely üzemeltetője vehetett át zászlót, amelyek többségét északi parti fizetős strandok nyerték el. A tó körüli önkormányzatokat tömörítő BSZ immár 13. alkalommal hirdette meg a strandminősítő versenyt, amelyre a korábbi éveknél többen, csaknem negyvenen neveztek. Tavaly óta rangsorolják csillagokkal is a zászlót elnyerő fürdőhelyeket. Akkor 27 strand érdemelte ki a zászlót, közülük 8 a legjobbaknak járó háromcsillagosat. Az idén már 36 fürdőhely tűzheti ki a kék lobogót, közülük 13 a háromcsillagosat. A legtöbb pontot szerző fürdőhelynek járó különdíjat Vonyarcvashegy Lido strandja kapta. Elnyerte még a háromcsillagos zászlót Gyenesdiás Diási játékstrandja, Keszthely városi strandja, valamint Balatongyörök községi strandja. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park „legzöldebb” strandnak járó különdíja pedig Gyenesdiás Diási játékstrandjáé lett. Utóbbi négy település vezetői külön sajtótájékoztatón erősítették meg, hogy nem csupán a vízminőség és a vízszint kiváló a Balaton zalai strandjain.
Gál Lajos gyenesdiási polgármester bejelentette: egységfrontban van a minőség Zala megye balatoni strandjain. A szolgáltatások minőségének folyamatos fejlesztésében mindenhol élen járnak a Keszthelyi-öbölhöz tartozó strandokon. A Lidó strandon a háttérlogisztikai egységek működése, a gyermek- és családbarát fogadó feltételek javítása, a mozgáskorlátozottaknak nyújtott szolgáltatások fejlődése, a környezet- és természetvédelem, az energiahatékonyság szempontjainak való megfelelés is kiválónak találtatott a strandbiztonság szempontjait is vizsgáló megmérettetésen. Kitűnő a partneri kapcsolat és az együttműködés a vállalkozókkal és a civil szervezetekkel, a turisztikai egyesületekkel, így az elért eredmény az övék is.
Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere szerint is öröm és büszkeség az elnyert minősítésekre tekinteni. A Balaton fővárosában a meglévő hiányosságokat sikerült időben kijavítani, és a városi strand már a finomított értékelési és pontozási rendszernek is megfelelt. A tudatos fejlesztések is hozzájárulnak ahhoz, hogy Keszthely eredményesebb szezont zárhat a strandok vonatkozásában is.
Péter Károly vonyarcvashegyi polgármester a négy település strandjai között folyó egészséges versenyről beszélve kiemelte, nem vérre menő öldöklés, hanem becsületes, baráti küzdelem zajlik, ami sikereket és bölcsességet hoz minden versengésben részt vevő partner számára. A megye is büszke lehet strandjaira.Biró Róbert balatongyöröki polgármester megerősítette: mind a négy település a turizmusból él, fő vonzerőt a Balaton képvisel, ezért is kell a magyar tengert védeni, óvni, hogy benne az üdülővendégek is mindenkor jól érezhessék magukat. A szezonra való felkészülés minőségét is jelzi Balatongyörökön a dicsőséghozó strandminősítés.
A Nők a Balatonért Egyesület képviseletében nyilatkozó Vetőné Zeke Erzsébet arra helyezte a hangsúlyt, hogy a zsűrizés részrehajlás nélkül zajlott, és a megszerzett szinte maximális pontszámok valamint a kiosztott különdíjak is azt jelzik, hogy a megye tó menti strandjai az extra feltételeknek is képesek voltak kitűnően megfelelni.
 

vissza az elejére


keszthelyen és környékén

Túlpörög az ingatlanpiac

A balatoni ingatlanpiac pezsdülése folyamatos, az árak állandó kismértékű emelkedését és a keresleti oldal erős bővülését tapasztaljuk Keszthelyen és környékén – nyilatkozta lapunknak Lángi Péter, az egyik országos ingatlanforgalmazással foglalkozó iroda vezető munkatársa.

 A szakember szerint egyre többen akadnak, akik egy jó helyen lévő nyaralóért 20 milliónál magasabb összeget is hajlandóak kifizetni, de ebben a kategóriában jellemzően a 10–15 milliós ingatlanok iránt mutatkozik a legnagyobb kereslet. Egyre nagyobb számban akad százmilliónál is többre taksált, belső medencés, szaunás, prémium építőanyagból kivitelezett ház, amit eladásra kínál a tulajdonosa. A vízpart közelsége és az örökpanoráma megléte is nagy hatással van az üdülőegységek, hétvégi házak áraira. A tóparton ingatlantulajdonnal rendelkezők viszonylag gyorsan, akár heteken belül túltudnak adni a nyaralójukon. Mostanság nagyszámú adásvétel jellemzi a piacot, de a nyaralóbiznisz szezonalitása, a tapasztalatok szerint a későbbiekben lecseng. A pénz biztos menedéket keres magának, és tökéletes terepre talált a balatoni ingatlanpiacon. A használt nyaralók árai Balatongyörökön, Vonyarcvashegyen és Gyenesdiáson is akár negyedével lettek drágábbak, a használt lakásokért pedig továbbra is Hévízen kell a legmélyebben a zsebbe nyúlni. A túlkereslet jellemzően 10–15 százalékos. Az árakat a szűkülő kínálat is hajtja.
– Mi a helyzet a telkek, házak, lakások, garázsok piacán?
– A CSOK-nak köszönhetően az építési telkek iránt rendkívül nagy a kereslet, ám a kínálati oldal továbbra is eléggé szegényes. Keszthelyen már nemigen akad összközműves építési telek, a környék községeiben pedig már elkeltek azon telkek, amelyek különösen értékesnek számítanak. Lakásfronton az egyedi közművekkel ellátott, 1–2–3 szobás, 13 millió forint alatti otthonok most a kelendők, és újra fókuszba kerültek a Keszthely szívében található házak, lakások, apartmanok. Ezekért mostanában akkor is magasabb árat fizetnek a vevők, ha az adott épületre jócskán ráfér egy nagygenerál. A téglaépítésű családi házak árai folyamatosan az országos átlag fölött húznak. Az ingatlanok energetikai tanúsítványában szereplő adatok korábban nemigen érdekelték a vevőket, ám most már nem csupán az ingatlan felszereltsége és műszaki háttere számít értéket befolyásoló tényezőnek.Az új építésű ingatlanok iránt nem csökken a kereslet, de ezekből egyelőre elég kevés akad a környéken. A parttól távolabb eső háttértelepülések ingatlanáraiban nem mutatkozik számottevő változás az elmúlt hónapokhoz, évekhez viszonyítottan. A kényelmi szempontok egyre dominánsabbak. Árfelhajtó, ha a falusi ingatlan klímával, elektromos kapuval, garázsajtóval rendelkezik. Az árnövekedés a háttértelepüléseken is különösen ott érhető tetten, ahol egyedülálló adottságokat talál a vásárló. Keszthelyen többen bérelnének, mint vásárolnának garázst, ám ehhez a legtöbben nem kérnek szakértői segítséget. Egy sok szempontból túlpörgő ingatlanpiac részesei vagyunk, és arra számítunk, hogy mérsékelt korrekciónak leszünk tanúi már akár ősztől. A környéken mindenki tapasztalja, hogy beindultak az építkezések, ami hónapok múlva akár túlkínálatot is jelenthet.
 

vissza az elejére


Múzeumi nyári esték

Keszthely belvárosi múzeumaiban idén is elindult az augusztus végéig tartó nyári esték program.

Hatodik alkalom, hogy szerda esténként a sétálóutcában található múzeumok: a Népviseletes Babamúzeum, a Csigaparlament óriásmakett, a Történelmi Panoptikum, a 16 ezer darabos Játékmúzeum, az elfelejtett tárgyak világát bemutató Nosztalgiamúzeum, valamint elődeink pajzán történeteit megidéző Erotikus Múzeum – ez utóbbi csak felnőtteknek –, egyként funkcionálva tekinthetők meg. A már hagyományos, s méltán népszerű program szerdai napokon 17–21 óra között zajlik, ami több, mint egy múzeumlátogatás: gyertya- és fáklyafényes világítással, fotóparavánokkal és zenés időutazással kínál élményt kivételes kedvezménnyel.
A sorozattal külön tematika szerint célcsoportokat szólítanak meg, így szállásadókat, pedagógusokat, gyermekeket, nyugdíjasokat, médiában és a kultúrában dolgozókat, s más csoportokat: az igénybevételhez a Babamúzeum honlapjáról regisztráció mellett letölthetők az aktuális kuponok. Az esti látogatás során képeslapokat gyűjthetnek a vendégek a múzeumokról.
Ugyancsak szerdánként, 21–23 óra között a Helikon Kastélymúzeum kínál gyertyafényes látogatást, korhű ruhákba öltözött tárlatvezetőkkel.

vissza az elejére


Semmelweis-nap hévízen

Elismerés, hála, köszönet

A hévízi Szent András Reumakórház június utolsó napján az intézmény kultúrtermében emlékezett Semmelweis Ignácra, az orvos szakma nagy alakjára, halálának 198. évfordulóján.

A gyógyintézmény Semmelweis-napi programján a kórház vezetői: dr. Kvarda Attila főigazgató, dr. Mándó Zsuzsanna orvosigazgató, Csörnyei Mária ápolási igazgató, továbbá dr. Moll Veronika főorvos ünnepi műsor keretében elismeréseket adtak át. Irodalmi műsorral léptek színpadra a Hévízi VID-Ámító Társulat tagjai: Péterné Bakos Mariann, Mosolygó Liám és Péter Sándor. Bemutatkozott a 12 éves Szabó Anna gödöllői zeneiskolás diák, számos hazai és nemzetközi verseny díjazottja, akit a 15 esztendős Duduz Zsófia kísért zongorán.
Dr. Kvarda Attila főigazgató köszöntőjében kiemelte: Semmelweis életműve múltat, jelent és jövőt felidézve, felölel mindent, ami az orvosi hivatásra vonatkozik. Róla nevezték el 2011-ben az átfogó, egészségügyet modernizáló koncepciót, amiben bérrendezésre vonatkozó paszszus is szerepelt.
Reménye szerint szeptembertől az egészségügy dolgozói már élvezhetik majd a Semmelweis-tervben megfogalmazott anyagi juttatások kiszélesítését. A főigazgató említést tett arról, hogy egyik államtitkár, az ünnep kapcsán, nemrég a humán erőforrásról, a piaci körülmények között dolgozó egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi intézmények üzemgazdasági eredményeiről értekezett. „Talán megérjük, hogy egyszer orvosokról, nővérekről, takarítókról, műszaki személyzetről beszélünk majd a humán erőforrás helyett.
A szolgáltató helyett pedig a hivatástudattal végzett szolgáltatás kap főszerepet, és az üzemgazdasági eredmények helyét pedig a gyógyítási és prevenciós munka veszi át” – mondta.A résztvevők hivatástudattal, áldozattal, alázattal, türelemmel végzett munkáját, az elért szép eredményeket, háláját tolmácsolva köszönte meg beszédének zárásaként a főigazgató.
Dr. Szántó Borbála szakorvos-jelölt az alkalom méltatásaként elmondta: a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakjáról, az „anyák megmentőjéről”, kiemelkedő munkásságáról emlékezünk meg, egyben méltatva a nyomdokába lépő generációkat is.
A Dr. Moll Károly-emlékérmet idén dr. Fazekas Gábor kapta, aki jelenleg a budapesti Szent János Kórház mozgásszervi rehabilitációs osztályának osztályvezető főorvosa. Kiemelkedő tudományos tevékenységet folytat, doktori iskolát vezet, kutatási projektekben vett és vesz részt, több magyar és külföldi szakmai szervezet megbecsült tagja, a Magyar Rehabilitációs Társaság leendő elnöke. Az reumakórházat 2012 óta tanácsadóként segíti, a mozgásszervi rehabilitáció szakterületen a szakmai-tudományos munkát koordinálja, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok kialakításában vesz részt. A dr. Strecker Ottó-emlékérmet, a munkáját empátiával és hozzáértéssel végző Vigánti Gabriella diszpécser csoportvezető kapta, aki immáron 30 éve dolgozik a kórházban.
Főigazgatói dicséretben részesült dr. Márton Lászlóné laborasszisztens, Andri Barbara röntgenasszisztens, Torma Béláné masszőr, Szarka Tibor gyógymasszőr, Nagy Mária fürdős maszszőr. Ugyancsak főigazgatói dicséretet kapott a betegszállítók csoportja: Göndöcs Tibor, Tomsits Tibor és Kozma Bognár Péter. Török Balázs informatikus, Vargáné Söjtöri Anita pénzügyi ügyintéző, Sulyok Ildikó pénzügyi ügyintéző, Kucséber Lászlóné felszolgáló, Farkas Dénesné szakács, Dömötör Enikő hosztesz, Bujtor István karbantartó, Horváth Imre parkgondozó és Tömpe Ernőné takarító csoportvezető is ugyanebben a dicséretben részesült.
Adjunktusi kinevezésben részesítették dr. Pete Krisztinát, a D-osztály szakorvosát. Jubileumi oklevelet nyújtottak át a negyedszázada az intézményben dolgozó Farkasné dr. Szakál Erika főorvosnak és Takács Emőkének, a fedett fürdő gyógymasszőrének. Iberhart Sándor sofőr, Kiss Eleonóra, a D-osztály ápolónője, Kiss Lívia felszolgáló, Szi-Márton Ferencné
G-osztály ápolónője, Vigánti Gabriella, a diszpécserek csoportvezetője három évtizede erősítik a kórház kollektíváját. Kovács Lászlóné, a C-osztály ápolónője pedig immár negyven esztendeje végzi itt a tevékenységét.
A rendezvény állófogadással ért véget.
 

vissza az elejére