Őszi múzeumi fesztivál Keszthelyi séta a mellrák ellen Jobbik-vélemény Georgikon-napok Madártábori születésnap Szobrot avattak

A „nagy rajzolás” – gyerekeknek

Őszi múzeumi fesztivál

A keszthelyi Balatoni Múzeum az intézmény falain kívül is szerepel programjaival. A már elkezdődött Múzeumok Őszi Fesztiválja során több rendezvénnyel viszik közel így is a kínálatot a közönséghez.

Már hagyományosan, a Nagy rajzolás indította a napokban az eseménysorozatot, gyermekeknek szólóan. A Fő terén immár harmadik alkalommal zajlott a kreatív program. A gyermekek felállított paravánokra rajzolva mutathatták meg kreativitásukat, színekkel, fantáziájukkal alkothatták meg az általuk elképzelt jövőt.
Tekintve, hogy Keszthely számos rejtett csodával büszkélkedhet, amelyekről olykor méltatlanul kevés az információ, október 22-én „Kulturális tereink másként” címmel játékos ismerkedésre kerül sor. Ez alkalommal a múzeum füzetecskéi segítségével, játékos formában nyílik lehetőség arra, hogy a várossal kultúrszemmel ismerkedjenek az érdeklődők. A füzetek érdekes kérdéseket tesznek fel, segítségképpen némi információt is nyújtanak a bejárandó útvonalon található létesítményekről. Az eredményes haladást térkép is segíti. Ezúttal nem a város közismert emlékeit kell majd keresni, hanem a kissé elfeledett értékek fedezendők fel.
Október 29-én lesz a Mesterségek napja: ennek során a múlt értékeinek őrzése, a hagyományok ápolása és azoknak az ifjabb nemzedékkel való megismertetése a cél. Régi mesterségeket űzők mutatják be termékeiket az elkészítés munkafolyamataival együtt. Résztvevőként bekapcsolódhatunk a termék-előállítás menetébe, s ezáltal megismerhetik az egyes mesterségek fortélyait is. Képviselve lesz a fafaragás, csipkeverés, szövés, tojáskarcolás, lószőrszövés, mézeskalácssütés, kosárfonás, kovácsmunka, hímzés, agyagozás, molnárság, házi tésztakészítés, bőrös szakma, csizmadia mesterség, méhészet.
November 10-én borkóstolóval búcsúztatják az őszt, a korábbi évek hasonló, sikeres alkalmait felelevenítve. A hegyek levét kóstolgatva a szőlőtermesztés múltjáról és a jelen kor borászati újításairól is gazdagodnak a résztvevők ismeretei. Mindebben neves pincészetek képviselői, a táji-történeti jellegzetességek megismerésében néprajzi előadás lesz segítségünkre.

vissza az elejére


                                                                        Fontos a megelőzés, a korai felismerés

Keszthelyi séta a mellrák ellen

A Keszthelyi Kórház Egészségfejlesztési Irodája (KKEI) és a Keszthelyi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya (KJHNO) a mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából több száz érdeklődő részvételével szervezett közös sétát Keszthelyen, szeptember legvégén, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a betegségre, a szűrővizsgálat fontosságára, a megelőzésre.

A jelképes rózsaszín szalagot minden résztvevő a Fő téren kapta meg, ahonnan a közös séta indult, a Kossuth utcán keresztül a Festetics-kastély parkjába, ahol a rózsaszínű léggömbök elengedésével és közös énekléssel is nyomatékosították: fontos a védekezés és a prevenció is.
Dr. Divinyi Tamás, a KJHNO vezetője kiemelte: a nők körében minden ötödik daganat emlőrák, ezért nagyon fontos, hogy Keszthelyről és a környékéről is minél többen menjenek el szűrővizsgálatokra, a partnerekkel ezért vállalták a szervezést.
A városháza előtt mondott köszöntőjében dr. Szűcs Erzsébet a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségfejlesztési Igazgatóságának vezetője elmondta: a hazai kötelező szűréseken való megjelenés nagyon alacsony, mintegy 35 százalék körüli. Az időben felfedezett betegség 92 százalékban eredményesen gyógyítható. Az életévek nyerésére szolgáló önvizsgálat otthon öt perc alatt elvégezhető, ennek lépéseit meg kell ismertetni a hölgyekkel.
Dr. Kvarda Attila, a keszthelyi kórház főigazgatója szerint a mellrák komoly népegészségügyi kihívás, ezért a hangsúlyt a megelőzésre, a korai felismerésre kell helyezni. Keszthelyen és környékén az átszűrtség csak 25 százalékos, és a régióban legalább a 80 százalékot el kellene érni. Akad olyan település, ahol az értesítetteknek csak hat százaléka érkezett vizsgálatra, pedig az idő előtti elhalálozás megelőzhető. A műszeres szűrővizsgálatokra a keszthelyi kórházban eddig nem nyílt lehetőség, de a döntéshozók remélhetően hamarosan mérlegelni fogják a szükséges berendezések beszerzésének és üzembe állításának fontosságát.

vissza az elejére


                                                      Jobbik-vélemény

A Jobbik Magyarországért Mozgalom keszthelyi önkormányzati képviselője, Herold János pártja nevében tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: az Európai Bírósághoz kellene fordulni az EU és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) miatt, mert az aggályos, uniós jogot és elveket sért.

Szerinte: a FIDESZ cinikus és álságos álláspontot képvisel e kérdésben, hisz felháborító módon arra hivatkoznak, hogy mivel bekerült a határozati javaslatba az „ideiglenes alkalmazás” megnevezés, így ők mindent megtettek a nemzeti érdekeink védelme szempontjából. Az igazság ezzel szemben az, hogy egy olyan átfogó kereskedelmi megállapodást támogatnak, ami környezet- és egészségvédelmi szempontból is veszélyezteti hazánk szuverenitását, önrendelkezését, továbbá az elővigyázatosság uniós elve is sérülhet. A kormánypártok feladták a GMO-mentességet, ezzel rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek a munkavállalók, a kis- és középvállalkozások. A mindenkori kormányoknak lehetőségük van, hogy az unió bíróságához forduljanak, ha egy szerződés aláírása előtt úgy érzik, az nem felel meg az EU-szabályainak. A jobbik – nemzetközi fórumokon is szövetségeseket keresve – minden lehetséges fórumon fel fogja emelni a szavát az egyezménnyel szemben, aminek az aláírása október 27-én lesz.

vissza az elejére


                                                      Georgikon-napok

Felmelegedés, ökolábnyom, élelmiszer-biztonság címmel rendezte meg az idén immár 58. alkalommal sorra került Georgikon-napokat a Pannon Egyetem keszthelyi kara.

Az intézmény a tudományos munka és az oktatás mellett a gazdaság számos ágában tart szoros kapcsolatot a gyakorlattal, s működik együtt társintézményekkel. Ennek egyik tradicionális fóruma a tanácskozás, mely ezúttal a környezeti hatások, változások és az élelmiszer-biztonság aktualitásait ölelte föl. Szó esett egyebek közt a hungarikumokról, turisztikai és környezeti összefüggésekről tartott előadást Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója. A szekcióülések széles körben ölelték föl az agrár- és turisztikai környezeti kapcsolatokat. Napirendre került az alternatív energiák hasznosítása, a vidék szerepköre.
A program közös záróülésén a szekcióelnökök számolnak be a résztvevői kör előtt az elhangzottakról.

vissza az elejére


Közel tízezer látogatót fogadtak

Madártábori születésnap

Emlékek sokaságát idézték fel a minap a madarászok, a 3 évtizede létrehozott keszthely-fenékpusztai bázishelyen. A munka rendkívül szerény körülmények között indult el, a töretlen működés és a fejlődés az ornitológia lelkes barátainak, s a támogatóknak köszönhető.

Mindezekről szólt a Balaton-parti madárgyűrűző állomás 30. születésnapján házigazdaként a Magyar Madártani Egyesület zalai csoportja képviseletében Benke Szabolcs elnök és Darázsi Zsolt titkár. Méltatta az eseményt Bajor Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület országos elnöke. Az évtizedek során végzett munkát idézve, a tevékenység nagyságrendjéről summás adatok hangzottak el: több mint 370 ezer madarat gyűrűztek, közülük 57 ezer volt a korábban már másutt regisztrált madár. Különleges fajok, s 2500 kilométert meghaladó távolságban gyűrűzöttek is bekerültek a nyilvántartásukba. A munka iránt érdeklődő, közel tízezer látogatót fogadtak. 1990–2000 közötti években több polgári szolgálatos katona kapcsolódott be az állomás munkájába, nagy létszámban fordultak meg önkéntesek, akik szabadidejükben vállaltak részt a bázison végzett feladatok ellátásában.
Időközben jelentősen kiteljesedett a telep tevékenységi köre, fejlődött az infrastruktúrája. A születésnapot a munkakörülmények további javítását elősegítő, újonnan elkészült létesítmények avatásával együtt tartották meg.
Az ornitológiai megfigyelőhely országosan a harmadik, amely a legrégebbi idő óta funkcionál. A szolgálatot teljesítőknek köszönhetően sokat gazdagodott a tudományos élet. Az érdeklődők, diákcsoportok rendszeres fogadásával, bemutatók tartásával kezdettől fogva fontos szerepet tölt be a létesítmény az ismeretterjesztésben, a természettel való barátság alakításában, a madárvédelemben, a környezeti nevelésben. Működése alatt felnőtt egy generáció, az utánpótlás-nevelésben is vannak eredményei a bázisnak.

vissza az elejére


                                 Szobrot avattak

 

A keszthelyi Karmelita rendház udvarán Kis Szent Teréz szobrát avatták a plébániatemplom búcsúünnepe alkalmával.
A szobrot helyi alkotó, Turi Török Tibor szépmíves készítette. Az eseményen műsort adott a templomi kórus, s felidézték Kis Szent Teréz életét. Az avatáson elhangzott továbbá, hogy a szobor alkotójának számos műve található a városban, az országban és a határokon túl is. A mester munkásságát a nemes kultuszteremtés, a nagy szellemek megbecsülése, emlékük életben tartásának szándéka jellemzi.
A szobrot dr. Német László, a szerbiai Nagybecskerek verbita megyés püspöke szentelte fel.

 

 

vissza az elejére