Fidesz: Konzultáció Korabeli látvány Hévízen Együtt: Kiskapuk? Nyílt nap Jobbik: Bérfelzárkóztatás

Fidesz: Konzultáció

A közelmúltban a postaládákba is eljutottak a kormány által küldött, május végéig visszajuttatni kért nemzeti konzultációs kérdőívek, amelyek a polgárok véleményét kívánja szondázni a nemzeti függetlenség és a rezsicsökkentésfontosságáról, valamint a Brüsszel által szorgalmazott bevándorláspolitikáról” – jelentette be Manninger Jenő országgyűlési képviselő keszthelyi sajtótájékoztatóján.

Kifejtette: a nemzeti konzultáción feltett kérdések témájában a Fidesz országjárásba kezd, ezért a következő hetekben valamennyi zalai választókerületi helyszínen, vezető kormánypárti politikusok részvételével szerveznek nyilvános fórumokat, ahol szeretnék minél többekkel megvitatni a kormány álláspontját a szuverenitási kérdésekben és támogatást kapni azokban. Az Európai Parlament bizonyos pártjai még mindig a bevándorlás mellett foglalnak állást, és komolyan támadják Magyarországot. Néhány jelentős befolyással rendelkező, külföldről finanszírozott, több éve működő, hazai és külföldi civil szervezet is negatív hatással, káros befolyásolással van a migránspolitikára. A prágai uniós gazdasági konferencián a közelmúltban részt vett politikus úgy látta: az energiaunió létrehozásával zömében egyet lehet érteni, de a monopolhelyzetet teremtő piaci árszabályozással nem, mert az veszélyezteti a rezsicsökkentés eddigi, nemzeti hatáskörben elért eredményeit.

 

 

vissza az elejére


Fürdőtörténelmi és városjubileumi ünnep

Korabeli látvány Hévízen

A történelem kerekének utóbbi negyedszázados fordulatával jubileumhoz érkezett Hévíz várossá válása. Az immáron 25 esztendeje fürdővárosi rangú település múltjának jeles kora a boldog békeidőbeli évek, melyek emlékeit hét év óta idézik meg, s ünneplik a város születésnapjával együtt.

Hévíz város napja május elseje, amikor két és fél évtizeddel ezelőtt a múltjához méltó rangot, a fejlődéséhez pedig újabb lehetőséget kapott a település. Mindezek részleteiről szólt a kulturális műsorral kísért ünnepségen Papp Gábor polgármester.
– Római kori emlékeink, a Flavius legenda, az Árpád-kori kápolnánk, Festetics-örökségünk, a boldog békeidős múltunk is azt mutatja, hogy Hévíz gazdag történelmi hagyatékkal rendelkezik – említette a városvezető, majd az utóbbi idők mérföldkövei sorában tallózott. – Lett középiskolánk, több új templomunk, városházánk, idősek otthona épült, megújult a belváros. Létrejött a Hévíz–Balaton Airport, Egregy új főteret kapott, elindultak a kiváló rendezvényeink, amelyek már egyértelműen Hévízhez köthetők. Van közösségi kerékpáros rendszerünk. A leglátványosabb eredmény, hogy Hévíz beírta magát az európai fürdővárosok közé. Nemzetközi hírnevünk, jó hírünk nagyon látványosan jutott el a világ minden pontjára. Élénk az érdeklődés városunk iránt Kínától Kanadáig, ami azt az eredményt hozza, hogy színes, sokrétű vendégkörrel rendelkező városa lettünk Magyarországnak.
Hagyományok szerint ez alkalommal került sor az önkormányzati alapítású elismerő címek adományozására.
A Hévíz Város Díszpolgára címet adományozta a képviselő-testület Vértesaljai Antalné nyugalmazott rubin díszokleveles pedagógus részére, elismerve kiemelkedő hivatástudatát, alkotói tevékenységét, közösségépítő szerepét, a népművészet területén megalkotott értékeit.
Hévíz Város Kultúrájáért díjat adományozott a városvezetés Bencsik Péter sportvezető részére, nemzetközi és rangos hazai sportesemények hévízi rendezésében, lebonyolításában végzett kiemelkedő munkájáért. Hévíz Város Turizmusáért díjat vehetett át Benkő Attila, a Hévíz–Balaton Airport Kft. ügyvezető igazgatója, a reptér utas- és cargoforgalmának növelésében elért eredményekért, a reptérrel kapcsolatos fejlesztések szakszerű koordinálásáért. Hévíz Város Fejlesztéséért díjat kapott Gönye József, a hévízi Gazdasági, Műszaki Ellátó Szervezeténél a jó gazda gondosságával, lokálpatrióta szellemben, kreatív, precíz módon végzett munkáért. A Hévíz Város Közszolgálatáért díjban részesült Szűrösné Németh Hajnalka a polgármesteri hivatalban hosszú időn át végzett lelkiismeretes munkáért.
A városnapi ünnepség fináléjaként Hévíz 21. századi miliőjébe elegáns külsőségeivel simult a boldog békeidők korabeli légkör, látványos kosztümös felvonulással. A nosztalgikus szórakoztatásról korhű ruhába öltözött jelmezesek gondoskodtak. A ritmust a Happy Dixieland Band diktálta, mely együttes anno, az első Boldog Békeidők Hévíze rendezvényen való részvételre állt össze. Tagjai ezt megelőzően különböző formációkban már játszottak együtt, akik a vidám dixie műfajban azóta a fesztiválok kedvenceivé váltak. A kitűnő zenei minőség mellett védjegyük lett a hiteles korhű arculat, mely a 20-as évek világát idézi meg. A látvány, a nagyszerű játék, a fülbemászó dallamok felhőtlen szórakozást, kikapcsolódást nyújtnak minden korosztály számára, amint azt a Boldog Békeidők Hévíze idei szereplői, látogatói körében is bizonyították.
A Happy Dixieland Band 2016-ban hivatalosan is Hévíz zenekara, kulturális nagykövete lett, így fellépéseik során tovább öregbíthetik a város jó hírét. A nosztalgikus muzsikájukat kedvelők már CD-lemez hangjával is visszaidézhetik az örökifjú dallamok varázsát.

 

 

vissza az elejére


Együtt: Kiskapuk?

„Pályázati simlisségekre és a könnyen jött pénzből való urizálásra utalt május elsején balatoni évadnyitó beszédében Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere. Hogy kikre gondolt pontosan, nem részletezte. Az Együtt felszólítja a fideszes városvezetőt, hogy ha pontos információja van a pályázati csalásokról, akkor álljon elő a nevekkel, hogy feljelentést lehessen tenni.” – mondta sajtótájékoztatóján Molnár Tibor, a párt regionális igazgatója.

„Másoknak a becsapásával, félrevezetésével, újabban a pályázati rendszerben fellelhető kiskapuknak a kihasználásával próbálnak haszonra szert tenni, nagyjából munka nélkül, és utána ezt a hasznot felelőtlenül élvezik mások kárára” – erről is beszélt Ruzsics Ferenc a május elsejei balatoni évadnyitón. Hogy kikre gondolt a polgármester, nem mondta el. Azt nem fejtette ki, hogy ezek a pályázati ügyeskedések Keszthely városát megkárosították-e, és hogy a városban vagy a környékén élvezik-e a valakik ezt az összeszedett hasznot. „Ezúton felszólítom Ruzsics Ferenc polgármestert, hogy ha valóban ilyen információk birtokában van, akkor mondja el, hogy kik, milyen pályázatoknál, milyen kiskapukat játszottak ki a balatoni régióban. Továbbá tegye közzé, hogy mióta tud ezekről a csalásokról, a város önkormányzata miként érintett ezekben a pályázati ügyeskedésekben.”

 

 

vissza az elejére


A muzikális ifjúságért

Nyílt nap

A keszthelyi Festetics György Zeneiskola nem csak a képzésre fordít gondot, hanem arra is, hogy a gyermekek már kicsi korukban megismerjék a hangszereket, s hangjain keresztül megkedveljék a muzsikát.

Minden tanévben vendégül hívják a város alsó tagozatos diákjait, körükben a már zenét tanuló növendékek bemutatják a hangszeres játékban eddig megszerzett tudásokat. A minap a zeneiskola koncerttermében több csoportban fogadták a kicsiket. Bánhidai Tamás igazgató elmondta, hogy évről évre jó visszhangja van a találkozóknak, fontos motiváló tényező a diákjaik számára a kisebb társaik előtt való szerepelési lehetőség. A hallgatóságnak pedig ezáltal alakul ki, vagy erősödik bennük a zenéhez való vonzódás. A hangszerismeret nagyon fontos a muzsika iránti érdeklődés felkeltéséhez.
A képzés része a tanévi hangversenysorozat is, amelynek záróeseménye zeneiskolai nyílt nappal egybekötött koncert. Ennek keretében a minap megtartott programom az érdeklődők ki is próbálhatták a hangszereket a zenepedagógusok segítségével, a zeneirodalomban való jártasság témakörében pedig vetélkedőkre került sor. A napot a Boombatucada ütőegyüttes és a Keszthelyi Jazz Műhely koncertje zárta.

 

 

vissza az elejére


Jobbik: Bérfelzárkóztatás

Az európai béruniót célzó polgári kezdeményezés támogatásáról tartott sajtótájékoztatót Herold János, a Jobbik keszthelyi önkormányzati képviselője.

Szerinte: a magyar és a közép-európai emberek többet érdemelnek annál, hogy választási lehetőségük mindössze a kiszolgáltatott bérrabszolgává válás, vagy a nyugatra távozás legyen. A párt kezdeményezésére március közepén, Budapesten, nyolc európai uniós ország képviselőinek részvételével aláírták és az Európai Bizottságnak benyújtották a Bérunió Európai Polgári Kezdeményezést, amit a keszthelyi önkormányzat, pénzügyi-jogi bizottság tagjainak többsége, a pártpolitikai csatározásokat, polgáraink érdeke elé helyezve, nem támogatott.
A bérek kérdése nem pártpolitikai vagy világnézeti kérdés, hanem minden magyar ember ügye, ezért kérték – sajnos hiába – a helyi képviselő-testület támogatását. A miniszterelnök sem vetette fel a bérunió kérdését legutóbbi brüsszeli tárgyalásán, holott a magyar emberek érdekét az életszínvonal emelése sokkal inkább szolgálta volna, mint a „mismás lózungok”. A rendszerváltást kisiklató pártok képviselői továbbra sem támogatják, hogy a magyar emberek a mai kor elvárásainak megfelelő színvonalon, létbiztonságban és jólétben élhessenek. A hazánkat kiárusító politikai elit legfelső szintjeivel továbbra is kiszolgáltatottságban és nyomorban tartanák polgárainkat, hogy így tartsák meg hatalmukat.

 

 

vissza az elejére