Pályaválasztási próbatétel

Egy győzelem, egy vereség Békét adó egyedi csodák Kölyökdixi Népi énekek, szép Zaláról Zalában zalai győztes

Pályaválasztási próbatétel

 

Diákkörben mindig izgalmas, ha egy-egy tanóra az iskola falain kívül zajlik, még akkor is, ha a helyszín egy másik iskola.

Segítendő a pályaválasztást, több éve elindított program szerint a Keszthelyi VSZK vendéglátó szakképző iskolában gyakorlati tanórákon vehetnek részt a helyi és környéki általános iskolák 7–8. osztályos diákjai. Megismerhetnek egy olyan környezetet, ahol már szakmát lehet tanulni. Ezt a bepillantást teszi lehetővé minden évben pályaválasztás előtt állók számára az intézmény. Fisli István igazgató elmondta, hogy idén 3 napot szántak erre, az érdeklődőket 10–15 fős csoportokban fogadják.
A minap 13-an érkeztek a város Egry-iskolájából, körükben az is kiderült, hogy négyen már eleve eldöntötték, hogy a VSZK-ba fognak jelentkezni továbbtanulásra. Karancz Róbert gyakorlati oktatásvezető ismertette a programot, amint a vendégeskedő tanulók a már pályára készülő diákokkal együtt tankonyhai és tanéttermi gyakorlatba kapcsolódhatnak be. Gombkötő János szakács szakoktató irányításával készült palacsinta, hidegtál, majd Molnár Szabolcs, a pincér szakma oktatója vezetésével pedig a tálalás zajlott le. A feladatok próbája mellett a környezettel, az oktatókkal, a leendő iskolatársakkal való ismerkedés is élmény volt.
Fisli István igazgató szólt arról, hogy az ételkészítői és felszolgálói ismeretek számos vendéglátó szakághoz kacsolódnak, a szakács, cukrász, pincér, vendéglátás-szervezői képzés alapjait jelentik. A képzési kör bővítéséről is említést tett: szállodai igényekhez igazodva elindítják a fitness-vellness instruktor szakot.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Egy győzelem, egy vereség

Hévíz SK–Tamási KC 18-15 (9-6) NB II-es női kézilabda-mérkőzés, Hévíz, 150 néző. Jv: Kóbor, Tasnádi.
Szokatlanul kevés gól esett a találkozón, az első játékrész közepén 6-3-ra vezetett a Hévíz, amikor Gácser Klaudia hetest hibázott. A félidő végéig megtartotta előnyét, majd fordulás után hat góllal is elhúzott a Hévíz.
Mindkét oldalon remekeltek a kapusok, Molnár Anna kimagaslóan teljesített a 60 perc alatt.
A Hévíz nagyszerűen védekezett, a hatos fala szinte átlőhetetlen volt, a tamásiak góljaik jórészét büntetőből érték el, mert 9-szer lőhettek hetest a mérkőzés folyamán.
A fél tucat góllal vezető hévízieknél Burghardt Lukrécia előbb meglőtte 100. gólját a zöld-fehér színekben, majd a bajnokság során először büntetőt hibázott. A befejező percekben kiengedtek a hazaiak, így a végeredmény a vendégekre nézve hízelgő.
Összeségében a zöld-fehérek remekül küzdöttek, jól védekeztek, de a támadásaikba rengeteg hiba csúszott.
Tolna KC–Hévíz SK 27-25 (15-13) NB II-es női kézilabda-mérkőzés, Tolna, 150 néző. Jv: Sebők, Vastag.
Remekül kezdett a Hévíz, és már 4-0-ra vezetett. A félidő közepén sajnálatosan fejsérülést szenvedett Berecz Nikolett, ez visszavetette a vendégeket, és a tolnaiak fordítottak a szünetig.
Fordulás után ismét feljöttek a jól védekező hévíziek és visszavették a vezetést. A befejező percekben viszont büntetőt hibáztak, egyéni hibákat vétettek és a tolnaiak fordítani tudtak a végig izgalmas, szoros és színvonalas mérkőzésen.
A Tolna alaposan megerősödött 4 szekszárdi játékos leigazolásával, így végig nyílt, jó meccset és szép gólokat láthattak a nézők.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A rongyképész harmóniája

Békét adó egyedi csodák

Keresztes Zsuzsa keramikus, szobrász rongyképeiből nyílt kiállítás a közelmúltban a Balaton Színház Básti-termében.

Mint azt a nyitóünnepségen Beke Judit, a Fejér György Könyvtár vezetője kiemelte: a korábban a Magyar Televízió szcenikai műhelyében dolgozott művész esetében a rajzolás mellé kezdetben társult a kerámia, az intarzia, a szobrászat és textilfestés időszaka is. Mintegy két évtizede pedig mindezekhez a rongyokból készített képek ötlete, mint eddig ismeretlen műfaj, hozott számára megbecsülést. A bel- és külföldi, egyéni és közös kiállítások mellett a pályázatok is „babérokat” teremtek. A képek készítését a sok díjat bezsebelt alkotó mindennapi aprólékos-játékos örömforrásként éli meg. Árpád-házi Szent Margit képe Segesden, a ferences rendi templom szentélyében kapott állandó lakhelyet. A Bécsben, Cipruson, Montenegróban, Luxemburgban, Szófiában és Kolozsváron is bemutatkozó Keresztes Zsuzsa Keszthelyre a mások által elhasznált, kidobott rongyokból gyűrt, tépett, ragasztott, vasalt gyönyörűségeit hozta el. A hagyománytisztelet révén született tiszta, vidám, nyugalmat árasztó képein a fény-árnyék hatásokat lenyűgözően láttatja. A csoda, a ragyogás, a derű, a színek varázsa, a játékos felület, a térszövés hiteles és ámulatba ejtő. Érdekes, izgalmas tájképei, csendéletei gyógyítanak, mert békét, külső és belső harmóniát sugározva megszelídítik a gondolatokat, indulatokat, érzelmeket.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Kölyökdixi

A zenetörténetben kalandozhattak a minap a keszthelyi Csány–Szendrey Általános Iskola diákjai.

 

A teljes tanulólétszám körében, Kölyökdixi címmel került sor a rendhagyó énekórára, az intézmény sportcsarnokában. Régi kort idéző, de ma is virágzó vidám műfajból kaptak ízelitőt a diákok, körükben a hévízi Happy Dixieland Band adott interaktív koncertet. A kialakult hangulat hamar bizonyította, hogy a nagyszerű játék, a fülbemászó dallamok nem csak nosztalgiát ébresztők. A fiatal korosztály számára ma épp úgy nyújt zenei élményt a műfaj, ahogy a múlt század 20-as éveiben.
Babos Lajos, a zenekar vezetője a megszólaltatott hangszerekről is beszélt, hallhattak a kisdiákok a dixieland kialakulásáról. Aztán a zenére mind hangosabb lett a sportcsarnok lelátója is, a gyerekek vidáman tapsolták a taktust.
Dósa Zsolt, az iskola igazgatója elmondta, hogy a zenekarral közös pályázaton kaptak támogatást a rendhagyó énekóra megtartásához, ami az alapfokú művészetoktatás része náluk.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


14 település 18 intézményéből

Népi énekek, szép Zaláról

Gyenesdiáson zárult a napokban a zalai általános iskolások körében hagyományos, idén immár 17. alkalommal rendezett Szép Zalában születtem című népdalverseny területi fordulóinak sorozata.

Az előválogatók összesen 4 helyen zajlottak le, ezek végeredményeként immár teljessé vált a márciusi megyei döntőre továbbjutottak köre. A műfajban nagy hagyományokkal rendelkező, művészetoktatást is folyató intézményben lezajlott programról a főszervező, Csordásné Fülöp Edit pedagógus elmondta, hogy a verseny évenkénti meghirdetésének célja a tehetséggondozás, a néphagyományok megismertetése és őrzése, különös figyelemmel a zalai népdalkincsre. A rendezvény egyben tisztelgés id. Horváth Károly és Vajda József Zala megyei népdalkutatók munkássága előtt.
A zsűrizést Beke Miklósné ének-zene tanár, népzenei szakértő, népdalkörvezető és ifj. Horváth Károly népzenész, népzenetanár, a népművészet mestere végezte. Összegző tapasztalataik közt hangsúlyozták, hogy az évek során nemcsak a dalosok létszáma nőtt, egyre nagyobb igényesség is jellemzi az énekesek dalválasztását, előadásmódját és népviseletét.
Ezúttal a dalosok 14 település 18 intézményéből érkeztek, 173 produkció hangzott el, felülírva a múlt évi 132 dal éneklését. Szólóének és együttes kategóriákban lépett fel 361 szereplő: 135 szólista és 38 csoport. Valamennyien minősítő oklevelet vehettek át. Az énekeseket 31 pedagógus készítette fel a versenyre.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


hetvenkedő hatvanasok

Zalában zalai győztes

Példamutató helyszínen került sor a rendőrség által gondozott „Hetvenkedő hatvanasok” című, idősek körében tartott közbiztonsági vetélkedő országos döntőjére.

A rendezvénynek idén Hévíz adott otthont, ezúttal már harmadik alkalommal 2011 óta. Házigazdaként Papp Gábor polgármester mondott köszöntőt, szólva arról a munkáról is, melynek köszönhető a fürdőváros példás közbiztonsága. Mint mondta: turisztikai szempontból is az egyik legfontosabb ügy a közbiztonság. Az önkormányzat szoros kapcsolatot tart a rendőrséggel, minden lehető eszközzel segíti a városvezetés a közbiztonsági munkát. Említést tett arról, hogy Hévízen is sok idős ember él, ők fokozottabban kitettek a különféle trükkös eszközökkel történő megkárosításnak. A város az információs csatornáin keresztül segíti eljuttatni az idősekhez a rendőrség felhívásait, tanácsait. Fontos, hogy az emberek ismerjék azokat a helyzeteket, melyekben fennállhat az áldozattá válás veszélye, s ennek elkerülésére tudjanak megfelelően reagálni.
A megyei fordulók győztesei mérettettek meg, 19 csapat versengett a városi sportcsarnokban tartott találkozón. A programon részt vett a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács képviseletében dr. Hatala József elnök és Gratzer-Sövényházy Edit titkár, rendőri részről dr. Töreki Sándor, az országos főkapitányság bűnügyi helyettese, dr. Sipos Gyula Zala megye rendőrfőkapitánya, közigazgatási képviseletben dr. Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott és dr. Varga Andrea, a Keszthelyi Járási Hivatal vezetője, továbbá karitatív képviseletben dr. Baracskai Józsefné, a Vöröskereszt Zala megyei elnöke.
A vetélkedő szituációs, interaktív módon zajlott, az eredmény is a kiváló zalai közbiztonsági felkészültséget mutatatta: a versenyt a megyét képviselő Cserszegtomaji Aranykorúak Nyugdíjasklubja nyerte meg.

 

 

 

 

 

vissza az elejére