Elektronikai tantermek A doni áttörésről Jobbik: a bérunióról Egészségmegőrzés Támogatják a DK-s jelöltet

a keszthelyi asbóthban

Elektronikai tantermek

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum (ZSZC) keszthelyi Asbóth Sándor Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma a Legrand Zrt.-vel közösen, negyedév alatt, mintegy ötvenmillió forintos beruházással, hazánkban egyedülálló, intelligens rendszerű, a jövő elvárásainak megfelelő elektrotechnikai, elektronikai tanteremegyüttest épített ki, amelyet január elején avattak föl.

A beruházás jó példája egy világviszonylatban is jelentős multinacionális cég és egy szakmailag magas minőségű oktatás megvalósítására törekvő szakképző intézmény gyümölcsöző együttműködésének, mondta el az avatóünnepségen Csótár András, a megye egyik legnagyobb szakképzési intézményének igazgatója.
Az erősáramú területen legújabb fejlesztésű, modern, folyamatosan bővíthető rendszerrel 6000 amper áramerősségig bekötéseket, méréseket lehet elvégezni. A multinacionális cég mintatermeiben a gyengeáramú, az erősáramú, továbbá az otthon- és épületirányítási rendszerek össze vannak kötve. A beruházás megvalósítására szánt összeg felét adta a multinacionális nagyvállalat anyagban, eszközben és szakmai munkában, de az oktatási intézmény is hasonló méretű fejlesztést, beruházást valósított meg. A villamos hálózat cseréjével és kiépítése mellett teljesen felújították az épületszárnyat, kicserélték a melegburkolatokat, új ablakokat építettek be, felújították a falfelületeket, továbbá fény- és hőtechnikai fejlesztéseket is végrehajtottak. A kiépült intelligens technikákat alkalmazó rendszer lehetőséget teremt az asbóthos villanyszerelő és erősáramú elektrotechnikus tanulók felkészítésére, beleértve a hazai és a nemzetközi versenyeket is. A „Közoktatás minőségéért” díjjal kitüntetett minősített referenciaintézmény kitűnő eredményeket felmutatva már eddig is élen járt az Euroskills és Worldskills versenyeztetés területén. Szépségápoló versenyszámban nem csak Magyarországon, de nemzetközi viszonylatban is szép sikereket értek el. Az újdonsült fejlesztéssel mostantól már más szakmai területre is kievezhetnek. A termekben a versenyfelkészítésen kívül szakmai tréningeket is tartanak, amellyel a már végzett szakemberek továbbképzését segíthetik elő.
Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár kiemelte: kooperatív együttműködéssel, a tantárgyi követelményeken túlmutatva, az ágazati készségtanács filozófiájával egybecsengő, intelligens rendszerű, valós és életszerű munkahelyi körülményeket biztosító, a modern kor elvárásainak megfelelő tantermek készültek el, tökéletes helyszínt biztosítva a duális képzés előszobájának.
Szabó Károly, a ZSZC főigazgatója az előremutató, kiváló szakmai célokat megvalósító beruházás előnyei között arról tett említést, hogy az itt végzett tanulók biztos tudással kerülhetnek ki a munkaerőpiacra.
Manninger Jenő országgyűlési képviselő a megyei oktatási intézmények eredményes együttműködését dicsérte. Az oktatásba befektetni hosszú távú stratégiát jelent – mondta el. A politikai és gazdasági élet résztvevői is azon dolgoznak, hogy a fiatalok jól felfogott érdekből válasszák a szakképző intézményeket, ahol megtalálják a helyüket és a számításaikat.
Károlyi László, az idén 99 éves Legrand Zrt. vezérigazgatója aláhúzta: az innovációval és a tradíció ötvözésével, tapasztalatokat gyűjtve, magyar szakembereket alkalmazva, mindig értéket teremtve, frissességgel és dinamikával igyekeztek megtalálni a legmegfelelőbb megoldásokat a szakmai kihívásokra. A tavaly átadott három darab után ez a negyedik komplex laborjuk.

 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A doni áttörésről

„– Ma, napra pontosan 75 évvel ezelőtt volt a II. világháborúnak a magyarok számára legtragikusabb napja, a doni áttörés, ahol rengetegen vesztek oda. Ma, a fontos történelmi emlékezés és visszatekintés alkalmával, a történelmi igazságok átelmélkedésével, a háborúban elhunyt, az áttörésnél elesett, a fogságba került lelkéért imádkozunk” – mondta el a híveknek, az ünnepi szentmise celebránsaként Tál Zoltán, a Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom plébánosa.

Magyarország hadtörténetének egyik legtragikusabb eseményeként írta le a hetvenöt évvel ezelőtt történt doni áttörést Kardos József nyugalmazott pedagógus, a templomban tartott ünnepi megemlékezés fő szónoka. Mint kiderült: az 1942 nyarától 1943 februárjáig tartó harcokban a több mint kétszázezer főt számláló Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg jelentős része megsemmisült, és óriási veszteségek érték a 9. fogatolt vonatosztály honvédeit is, akiknek ünnepélyes, áprilisi búcsúvételét Kalapos István idézte fel a Keszthely és Vidéke Hírlap korabeli, 1942. május 2-ai tudósítását felolvasva.
Jelezte: az egyházi, polgári, társadalmi, helyőrségi vezetők részvétele mellett zajló ünnepségen rengeteg kíváncsi ember tette tiszteletét. Az 1943-as doni áttörés során hősi halált halt honvédekre emlékező engesztelő szentmise és a megemlékezés után a várkerti világháborús emlékművet koszorúzta meg Keszthely polgármestere, alpolgármestere, jegyzője és az önkormányzat képviselő-testületének néhány tagja.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Jobbik: a bérunióról

A Jobbik keszthelyi alapszervezete nevében Herold János, a párt önkormányzati képviselője és dr. Weller-Jakus Tamás, a választókerület jobbikos országgyűlési képviselőjelöltje a közszféra és köztisztviselői ágazat tervezett létszámleépítéseivel kapcsolatban tartott közös sajtótájékoztatót.

Elhangzott: Demján Sándor milliárdos üzletember úgy látja: hazánkban 350 ezer felesleges állami alkalmazott van. Álláspontja szerint leépítések nélkül nem tud fejlődni az ország. A Nemzetgazdasági Minisztérium 50 milliárd forintot nyert a létszámleépítés végrehajtására. A Jobbik viszont azt látja, nemhogy létszámtöbblet lenne a közszférában, de a tömeges pályaelhagyás miatt reménytelen bizonyos munkakörök betöltése egyes vidéki hivatalokban, így Keszthelyen is, ezért egy-egy munkavállalónak pedig több emberre jutó feladatot kell elvállalnia. A párt által javasolt húszszázalékos béremelés helyett csak egy szégyenteljes, méltánytalan egyszeri bérkiegészítést kaptak a keszthelyi hivatal dolgozói. Felháborítónak vélik, hogy a Fidesz-frakció az alpolgármesternek néhány éves munkatapasztalata után akkora munkabért szavazott meg, ami többszöröse a 27 éve köztisztviselőként dolgozó munkavállalóénak. Nincs elég tanár, orvos, ápoló, mentő, szociális munkás, így létszámhiány fenyegeti az ellátandó közszolgáltatások színvonalát. Látszat-, presztízs- és kamuberuházások helyett a Jobbik béruniós kezdeményezésének végrehajtása valamint gyors illetménynövelés szükséges.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Keleti filozófiákkal

Egészségmegőrzés

A Keszthelyi Természetgyógyász Klub januári előadás-sorozatának Kovács Erika életmód-tanácsadó volt a vendége, aki a keleti filozófiák szerinti egészségmegőrzésről tartott termékkóstolóval és termékbemutatóval egybekötött előadást.

Hazánkban webáruházat és raktárt is működtet az a több mint húszéves magyarországi múltra visszatekintő cég, amelyik az egészséges élet titkát hirdeti több ezer éves kínai császári receptúrák segítségével. A kiváló ár-érték arányú termékekben a több ezer éves receptúrák tapasztalata ötvöződik a modern orvostudomány és biotechnológia vívmányaival. Az előadó a prevenció fontosságát hirdetve szólt arról, hogy a különféle szerekkel hamar elérhető az egyensúlyi állapot, ami az egészséges lét fontos eleme.
Már kicsi kortól fontos volna a gyerekek étkezését egészségesre cserélni, mert rengeteg mesterséges anyagot, ízfokozót, színezéket eszünk vagy iszunk meg, ahelyett, hogy ragaszkodnánk az egészséget kínáló árukhoz, termékekhez. Ha megbillent az egészségünk egyensúlya, kideríthetjük az okot és átértékelhetjük életünket, eddigi döntéseinket, és viszonylag könnyen ráléphetünk az egészségtudatosság útjára. A tanácsadó által forgalmazott szerek előnye, hogy holisztikusan kezeli az embert, azaz nem csupán egy adott betegség gyors gyógyítását igyekszik megtenni, hanem az embert komplexitásában ragadja meg, mivel minden mindennel összefügg. A WHO által minősített étrendkiegészítők bizonyítják, hogy lehet gyógyulni mellékhatásoktól mentesen, függőség kialakulása nélkül is.

vissza az elejére


MSZP–Párbeszéd:

Támogatják a DK-s jelöltet

Zala 2. számú választókerületének országgyűlési jelöltállító sajtótájékoztatóján Nagy Zoltán, a megyei közgyűlés DK-s tagja és Mohácsi József, az MSZP helyi alapszervezetének elnöke elmondta: az MSZP és a Párbeszéd támogatja a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjét: Kovács Viktóriát, a DK választókerületi elnökét, keszthelyi önkormányzati képviselőt.

Nagy Zoltán szerint a DK az „egy az egy ellen” kampánystratégiát követi, ezért a Fidesz jelöltjével szemben elég egy, esélyes, demokratikus jelölt állítása. A koordinált jelöltindítás előnyeit Kovács Viktória mérnök-közgazdászt azért is élvezi. Mint mondta, mert a párt komolyan veszi a női kvótát, azt, hogy a közéletben több női politikusnak is helye van. Az ellenzéki várospolitikus számos helyi ügyben emelte föl a szavát a kormány uszító, tisztességtelen politikája ellen.
Sokszor tett a Keszthelyen és a környéken élőkért: a fenékpusztai kilakoltatási ügyével, a Vajda-gimnázium igazgatóválasztásával kapcsolatban emelte fel szavát, valamint a Cserszegtomajra vezető út körforgalommá építéséért. Szólt a gyanús kikötővásárlások, a köztéri LED világítási botrányról is. Mohácsi József a „változás képviselőjelöltjeként” beszélt Kovács Viktóriáról, akit az MSZP maximálisan pártol, és várhatóan az egész baloldal teljes mellszélességgel támogatni fog.
Kovács Viktória jelezte: a DK programjára rímelnek saját helyi célkitűzései: az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjasok helyzetének javítása, a lehetőségteremtés a vállalkozások számára.

 

 

 

 

 

vissza az elejére