Hála és köszönet a segítőknek

Kötetbemutató Elhullajtott életek Kiállítás

Véradók ünnepsége

Hála és köszönet a segítőknek

A Vöröskereszt térségi szervezetének vezetője, Kapcsándy Mária nyitotta meg a Csokonai ÁMK-ban a véradók ünnepségét, ahol dr. Varga Andrea, a Zala Megyei Kormányhivatal Keszthelyi Járási Hivatalának vezetője is köszöntötte a résztvevőket.

Dr. Baracskai Józsefné, a Vöröskereszt Zala Megyei Szervezet igazgatója kitüntetéseket adott át. Az országos vezetőség a Vöröskeresztes Tevékenységért kitüntetés arany fokozata elismerést adományozta Németh Ágnesnek, a megyei szervezet humánus, elhivatott, lelkiismeretes elnökének. Az ezüst fokozatú elismerést Donáczy Dezsőné kapta, aki 2006-tól önkéntesként és a szociális munka aktív segítőjeként, adománygyűjtőként, segélykiosztóként, a véradók telefonos sürgősségi behívójaként tevékenykedik a megyeszékhelyi szervezetnél. Ugyanezen elismerést vehette át a rendszeres véradó- és elsősegély-szervező Gerecs Mária, aki 2012-ben létrehozta a Vöröskereszt lakóhelyi szervezetét Zalaváron. Bronzjutalomban részesítették a zalaapáti Fischer Józsefnét, aki a véradások szervezése, az egészségnapok- sportnapok, az adománygyűjtés és -osztás révén alakított ki nagyon szoros kapcsolatot a településen élőkkel. E fokozatú elismerésben részesült Fridrich Mária, a zalaapáti alapszervezet szolgálatkész tagja, valamint Ulveczky Menyhértné önkéntes véradásszervező, akinek kimagasló szerepe volt abban, hogy a keszthelyi alapszervezet három éve a megyében lévő területi szervezetek között mindig az első helyen végzett a véradások számának teljesítése, az éves donorterv bevégzése, illetve túlteljesítése terén.
Oklevelet vett át a szentgyörgyvölgyi Komlósi Zita. „Véradóbarát munkahely” kitüntetésben részesítették a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet dolgozói közösségét, mert a dr. Sedivi László intézetvezető által irányított HÉMORI két szabadnapot biztosít a vért adó mintegy hetven dolgozója részére. Virággal köszöntötték Horváth Évát, a HÉMORI vöröskeresztes alapszervezet elnökét, akit az országos vezetőség tavaly jutalmazott ezüst elismeréssel. Az „Év Önkéntese” Nagy Barnabás, a keszthelyi adománycentrum empatikus munkatársa lett. A Vöröskereszt Humanitárius Település címet adományozott – harmadszor, immár véglegesen – Cserszegtomajnak és Sármelléknek. A kitüntető címet Bartha Gábor és Horváth Tibor települési polgármesterek később veszik át a soponyai találkozón. A program a többszörös véradók okleveleinek, átadásával folytatódott. Dr. Nemesvári Márta, az országos vezetőség tagja az elismerést kaptak közül kiemelte: a cserszegtomaji 231-szeres Nyitrai István, a vonyarcvashegyi 173-szoros Szabó Miklós és a keszthelyi Kósa István 132-szeres véradó méltó szerepvállalását. Az állófogadással záródó műsoros rendezvényen oklevelekkel, ajándékokkal köszöntötték a hatvanszoros, ötvenszeres, negyvenszeres, huszonötszörös véradókat, valamint a Keszthelyi Kórház Vértranszfúziós Osztályának dolgozóit és a támogató intézményi partnereket is.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Horváth J. Ferenc: Erővonalak

Kötetbemutató

A napokban mutatták be a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtárban Horváth J. Ferenc: Erővonalak címmel újonnan megjelent kötetét.

 Keszthely Pro Cultura díjas kitüntetettjének most negyedik kötetét vehették kézbe az olvasók. Alkotói munkássága képzőművészeti téren is ismert, több kiállításon szerepeltek festményei. Verseinek, prózáinak, képeinek ihletője a szülőföld, a természet szépségének tükröztetése, s az abban zajló élet megjelenítése. Ez rajzolódik ki az Erővonalak tartalmából is, költeményekkel, történetek leírásával. A kötettel a pedagógus szerző és kollégája, Pelcz István közt lezajlott beszélgetés során ismerkedhettek az érdeklődők, majd dedikáltathatták a helyszínen megvásárolható kötetet. Mint az író-olvasó találkozón Horváth J. Ferenc fogalmazott, az olvasmány utazás egy vertikális térben, megérkezés a szülőföldre, kitárulkozás ott, ahova ezer szállal kötődik az ember. A műből élő ízelítőt adott több költemény felolvasásával Kulcsárné Fullár Melinda, a Helikon Versmondó Kör tagja. Sok képzettársítással sejlik ki egy életút, a családtörténeti epizódokkal hiteles korrajzzal együtt. Napi aktualitású „kiáltás” a Rímek rohamban című vers, mely az ember földi létéről a bolygónk vendégszeretetével való visszaélés kínos jeleként fogalmaz. Sorai beszélnek eleink megélt háborús rezonanciájának átörökítéséről, amit egy generáció visel. Szól nehéz idők általi edződésekről, a béke reményének torzan jött formáiról, s arról is, hogy miként lehet örülni a veszteségek árán született eredményeknek. Említést tesz a szerző a jövőjét meghatározó személyekről. A felnőtt élet startjáról szól az „Elindultam szép hazámból” fejezet, azon az úton tett lépéseket beszéli el, ahol a hordozott teher alatt kitárult előtte a világ. Majd mérföldkövek következnek az életének új tavaszán: munkában, otthonteremtésben, házassággal, családalapítással. Motiválója a kihívásoknak való megfelelés, az adni akarás. Ennek szülötte az Erővonalak kötet is, mély filozófiai összefüggésekkel.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Előadás a goldmarkban

Elhullajtott életek

A címben szereplő témáról P. László, Gandas lélekgyógyító tartott másfél órás előadást a közelmúltban a Goldmark Művelődési Központ nagytermében, ahol hetvennél több érdeklődő hallgatta végig, hogy milyen lelkülettel kellene élnünk ahhoz, hogy a szeretetben megmaradva, embertársaink javára cselekedve, soha ne legyünk betegek.

Az előadó szerint a gondolataink, cselekedeteink, érzéseink zöme nem az életbe, hanem a halálba visz minket. A haláltól pedig mindenki fél, holott az nem más, mint átmenet a valódi életbe. A földi látható világ mellett létezik egy láthatatlan égi világ, amelyhez már földi életünkben érdemes hozzáidomulni. A földre azért születünk fizikai testbe, hogy megtanuljuk, hogyan kell odaát élni. Az odaát tagolt világa a szomorúság sávjától az örök öröm szférájáig terjed. A mindenségben két erő, a jó és a rossz oldal uralkodik és küzd egymással. Az ember hajszolja a sikert, a gazdagságot, az anyagi jólétet, de a lelkével nem foglalkozik, holott mindaz, ami az anyagban van, az mulandó, ám amit lelkünkbe tudunk építeni, az örökre megmarad. A léleknektár klub vezetője, a szellemi tanítások gyakorlatba való beépítését megvalósító közösséget irányítva, szeptember közepétől március végéig, heti kétszer háromórás, térítésmentes képzést szervez azoknak, akik az igazság útján szeretnék elérni, hogy friss levegőhöz jusson a lelkük. A foglalkozásokra kortól, nemtől, vallási és egyéb hovatartozástól függetlenül várnak jelentkezőket. A klub már végzett tagjai, vezetőjükkel együtt péntek esténként 18.00 órától a Goldmark Művelődési Ház emeleti termében ingyenesen fogadják a gyógyulást keresőket.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Kiállítás

Újabb szezonális kiállítással kedveskedik vendégeinek Keszthely a belvárosi Játékmúzeumban nyílt bemutatóval, mely a szezon végéig látogatható.

A képzőművészet ólomüveges ágát művelő Balogh Eszter munkái örvendeztetik meg a látogatókat. Szakmaszeretetből születő egyedi darabok megragadó műélvezetet nyújtanak. A munkák különlegességét a saját tervezésű motívumok adják. Természetközeli ábrázolások és szakrális megjelenítések ölelik föl a témáit. Mint az alkotó a helyszínen olvasható hitvallásában fogalmaz: az üveg végtelenül változatos felhasználási területe inspirálja a folyamatos szakmai megújulásra. Célja, hogy megtalálja az összhangot az üveg és önmaga között. Ez a tradicionális üvegfestésben teljesedett ki nála. Törekvése, hogy munkáinak a dekoráció mellett legyen funkcionális szerepe is. Balogh Eszter a kiállítási megnyitással együtt műhelymunka- bemutatót is tartott.

 

 

 

 

 

vissza az elejére