Régi karácsonyok tárgyi emlékei

Az ünnepkör érdekes jelképei

– A Jézus születését ünneplő hagyományok egyik legszebb és leginkább jelentéssel bíró tárgyi eszköze a karácsonyfa. A 19. század végétől, a 20. század elejétől kezdett elterjedni hazánkban, de Dél-Zalában még az ötvenes évek közepén is sok helyen a mestergerendáról lógatták le. A városokból jutott el a falvakba. Kezdetben száraz tésztadíszek kerültek rá, majd pattogatott kukorica, mézes kalács és sztaniolpapírba csomagolt dió, mogyoró.

Később már vásároltak törékeny, mégis több nemzedéket is kiszolgáló papírmasét, üveggömb díszeket, csillagocskákat, figurákat, gombákat. Az első műanyag díszek is gyakran kiszolgáltak több generációt. A mostani fogyasztói társadalmunkban pedig akár évente változik a műfenyők forma- és színvilága. A karácsonyfát vízkeresztkor mindenhol lebontották. 1901. december 29-én már arról írt a Zala, hogy Ártner Ferenc, a csáktornyai ferencrendiek erdőőre f. hó 23-án panaszt tett a főszolgabírói hivatalnál, hogy a zsedényi erdőben nagyobb mennyiségű luczfenyő (karácsonyfa) ismeretlen tettesek által ellopatott – mesélte Gyanó Szilvia, a Balatoni Múzeum néprajzkutatója, akivel a régi karácsonyok tárgyi emlékeiről beszélgettünk:
– A karácsony eredendően Jézus születéséről szóló vallási ünnep, melynek családi és közösségi jellege egyaránt hangsúlyos. A huszadik század tárgyi emlékei között vannak olyanok, amelyek kifejezetten a karácsonyra készültek, akkor voltak használatban; és persze akadnak olyan hétköznapi tárgyak is, amelyek attól kaptak jelentőséget, hogy a szent ünnephez kapcsoltan használták őket. Egy véka széna, vagy szalma a karácsonyi asztal alatt már egy komoly jelentőséggel bíró, megszentelődött, állatoknak adott egészségvarázsló erejű „eszközzé” lényegült át. Ugyanígy a marhavakaró is mágikus, szent töltetet kapott a karácsonyi asztal alatt, vagy az fölött. A karácsonyi, vagy húsvétkor is használt, Zalában leginkább a széles, többsávos mintájú szőtt abrosz minősült egykoron a legszebb dísznek. A gazdagabb helyeken a drága damasztabrosz is ékessége volt a karácsonyi asztalnak. Az adventi koszorú az 1990-es évektől kezdve terjedt el Magyarországon, német evangélikus hatásra. Az eredeti három lila és egy rózsaszínű gyertya használatát egyházi és hivatalos helyeken máig betartják, de a családi otthonokban már nem divat az originális színekhez való feltétlen ragaszkodás. A koszorú használata a nem vallásos családok otthonában is elterjedt. A többnyire fenyőágból készített asztaldíszek, alattuk szentképekkel, gyertyával, imakönyvvel, esetleg Sszent Család-szoborral évtizedekig divatban voltak, és amellett, hogy imádkozásra is alkalmas helyek voltak a szobában, ékesítették is azt. A már az advent elejéhez kötődő ház- vagy szobadíszítés nem volt jellemző. Ezt az advent utolsó időszakára hagyták. A karácsonyfa előképeként tekintünk a termőágra: a Katalin-ágra, vagy a Luca napján vagy a karácsonykor vízbe tett gyümölcságra vagy szőlővesszőre, melyek termés- és termékenységjóslást szolgáltak. Az asszonyok a kihajtás erejéből, intenzitásából vontak le következtetéseket.
– A betlehemezéshez milyen tárgyi eszközök köthetők?
– Az otthoni betlehemkihelyezés nemigen volt jellemző. A betlehemezésre vállalkozó csoportok ügyes kezű tagjai saját kezűleg készítettek betlehemet, ami anyagától függően, akár több évtizedig is használatban volt, a templomban tárolva őrizték, majd életre keltve szolgálta a közösséget. A betlehemezés a karácsonyhoz kötődő több szereplős dramatikus játék volt, egy szép, máig élő népszokás, ami népszerű karácsonyi, paraszti misztériumjátékként, 3–6-fős csoportokkal szerte az országban elterjedt. Komoly betlehemet asztalosok vagy más mesteremberek készítettek, de papírból és deszkából is alkottak olyan darabot, amit a csoportok házról házra vittek magukkal. A környékünkön kétféle betlehem létezik. A kisebb, normál méretű valamint a nagy, vagy bábtáncoltató, aminek a cipeléséhez két férfiember is kellett. Ehhez speciális formájú, elnevezésű bábok is tartoztak. Regöléshez és betlehemezéshez is láncos, csörgő-zörgő botot valamint csengőt használtak. A „pásztorok” kifordított bundát és kenderkócot használtak jelmezként, a regősök köcsögdudával zenéltek.
– Egyes tárgyak további népszokásokhoz köthetők…
– Megyénk sok helyen elterjedt hagyománya: a „Szállást keres a Szent Család” ádventi ájtatosság. Ennek lényege, hogy befogadjuk a templomban megáldott Szent Családot ábrázoló képet egy egész napra-éjszakára, majd a résztvevő családok egymásnak továbbadják a festményt vagy alkotást, kedves kötött imádságok átelmélkedésével. A háromkirályjárás a bibliai napkeleti bölcseket megszemélyesítő alakoskodók dramatikus népszokása, amit általában vízkeresztkor, de karácsonykor is jártak. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg volt. Fontos kellék volt a többnyire rugósan kiugratható szerkezetre szerelt csillag. Aprószentek napján a Heródes király által lemészárolt kisdedekre emlékeztek. Az aprószentek napi, december 28-ai termékenység- és egészségvarázslással összefüggő vesszőzés kelléke volt környékünkön a korbács.

vissza az elejére

magyar borok mustrája

Kóstolás és előadások

A Goldmark Károly Művelődési Központ immár nyolcadik alkalommal szervezte meg hagyományos novemberi borkóstoló rendezvényét, a tavaly új nevet kapott Magyar borok mustráját a Balaton Színházban.

A programnak a kezdetek óta a legfőbb célja, hogy fórumot biztosítson a tradicionális magyar és hazai nemesítésű szőlőfajtáknak, valamint a belőlük készített ízletes és különleges, gyakran a nagyközönség számára ismeretlen boroknak. Ezúttal is akadtak borkedvelők, akiknek tényleg újdonságot jelentett a generosa, a góhér, a purcsin, a pintes, a piros bekanter vagy éppen a kator fajták kóstolása. A szervezők éppen ezért lehetőséget kívántak nyújtani a borbarátoknak, ezeknek a „hungarikum”-boroknak a megismeréséhez és a megízleléséhez is. Több mint hatvan szőlőfajta, 180-nál több kóstolható tétel, kibővített kékfrankoskínálat, sajtkülönlegességek, borkorcsolyák, bonbonok jellemezték az idei mustrát. A sétáló- kóstoló mellett – melyen rengetegen tiszteletüket tették – a szakmai délutánon több szakember tartott rövid előadást szőlészeti, borászati, és egyéb témákban. Dr. Hajdú Edit kertészmérnök, mezőgazdasági genetikus szakmérnök, dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő életművéről szólt. Miklós Beatrix a Hungarikum Programiroda képviseletében a bor és a gasztronómia kapcsolatát elemezte. Tarsoly Róbert, a zalaszentgróti Dóka-pincészettől a zalai borvidék új és régi fajtáit mutatta be. Jelezte: minőségi boraikkal hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy a zalai borvidék ismét visszanyerje régi rangját, elismertségét. Kovács Norbert borszakértő, a Zeltweg Hotel Steirerschlössel sommelier munkatársa a borok bűvöletében töltött tevékenység örömeit ecsetelte.

vissza az elejére

Keszthely helyi értékei

Kincsestárba kerültek

Idén is gyarapodott – ezúttal öt tétellel – a keszthelyi értéktár. A Balaton Színház Simándy-termében tartott ünnepélyen adták át a „Keszthely kincse” címet viselő oklevelet.

Az elismerést ebben az esztendőben: a város címere, a Kis Szent Teréz-bazilika előtti szobrok és Jézus-keresztek, a Munkácsy utcai szecessziós Schnetzer-villa valamint a Tündérrózsa gyermek-néptánccsoport érdemelte ki az értéktár bizottságtól, amelyik a beérkezett javaslatok és jelzések alapján döntött. A KesztHelyi értéknap alkalmával bemutatta a 43, javarészt vidám anekdotát összegyűjtő kiadványt, amely Keszthely jeles alakjaihoz, kiemelkedő személyiségeihez kapcsolódva, az 1720-as évektől indulva napjainkig mutatja be a város életét. A Kardos Gy. József gyűjtő-szerkesztő munkáját dicsérő anekdotás füzet az értéktár bizottság ténykedését támogató Hungarikum Klub jóvoltából került az olvasókhoz. Méltatásában dr. Szabó István nyugalmazott egyetemi tanár a prózaepikai műfajhoz tartozó anekdotákat, a rövid, csattanós kis históriákat: történelmi háttérrel rendelkező, összeszedett és jól előkészített helytörténeti forrásnak nevezte. A Keszthely históriájához kedves, emberséges és érdekes adalékokat szolgáltató munka – a méltató szerint – a város személyiségeit új megvilágításba helyezi. A tanulságos és hiánypótló munkának legyen folytatása – javasolta az egyetem korábbi rektorhelyettese.

vissza az elejére

A vöröskeresztes munka felelősséggel jár

Véradó barátok elismerése

Dr. Doma Imre	Ferge Józsefné	Nagy Rita és Vajda Márta

A véradók napja Budapesten rendezett országos ünnepségén kitüntetésben részesült a Danubius Hotels Zrt. hévízi egysége, valamint a Vöröskereszt Keszthelyi Járási Területi Szervezete két aktivistája.

A Danubius Hotels Zrt. hévízi önálló egység vezetése nagy figyelmet fordít az évente három alkalommal körükben szervezett véradások előkészítésére, lebonyolítására. Munkaidőben biztosítja a dolgozók véradáson való részvételét, jellemzően több mint 80 fő segíti donorként a gyógyító munkát. A teljes dolgozói létszám közel 35 százaléka véradó, a munkahelyi véradásokon túl 15–25 fő jelenik meg rendszeresen véradáson a keszthelyi kórház vérellátójában. A vezetés a társadalmi felelősségvállalás jegyében véradásonként 2 nap szabadnapot biztosít a dolgozók részére. Ez nagyban ösztönzi az új véradók regisztrálását is, arányuk 2018-ban meghaladta a véradók 10 százalékát. A fürdővárosi szállodák képviseletében az elismerést Nagy Rita igazgató és Vajda Márta gyógyászati vezető vette át. Ferge Józsefné több évtizede kapcsolódott be a vöröskeresztes munkába Sármelléken. Pedagógusként sokat tett a településen élők közösségi életének erősítéséért, 2011-ben a faluban újjá szervezte a lakóterületi vöröskeresztes szervezetet. Mindig elsődleges feladatának tekintette az ifjúság egészséges életre való nevelését, az emberközpontú közösségek létrehozását, tevékenységük koordinálását. Irányításával a múlt évben a sármelléki vöröskeresztes szervezet a véradás népszerűsítése érdekében nyertes pályázatot bonyolított le. A fiatal házasokat, óvodás és általános iskolás gyermekek szüleit, a sportegyesület tagjait szólították meg a véradás népszerűsítése érdekében, ezzel is erősítve a mások iránti felelősségvállalás érzését. A véradás szervezésében kifejtett több évtizedes aktív tevékenysége alapján a Véradó Mozgalomért ezüst emlékérem kitüntetés vehette át. Dr. Doma Imre több mint húsz éve a keszthelyi kórház transzfúziós osztályának vezető főorvosa, az intézmény Vöröskereszt szervezetének tagja. Szakmailag, emberileg kiemelkedő munkát végez a véradás lebonyolításában, jó kapcsolatot tartva a véradásszervezőkkel, a véradókkal. Hoszszú idő óta végzett áldozatos tevékenysége, humánus mentalitása elismeréseként a Véradásszervezést Támogató Egészségügyi Dolgozó kitüntető címben részesült.

vissza az elejére