Borparádé

Kilátót avattak Kitüntetett élsportolók Képek lélekből léleknek Színvonalas küzdelmek Tavaszi meseóra

Borparádé

Hagyományteremtő szándékkal április első hétvégéjén Vonyarcvashegyen tartották a Nyugat-Balaton első előszezoni gasztro- és boros rendezvényét. A Pezseg a Balaton! mottóval rendezett borparádén tíz pincészet, valamint zalai éttermek és termelők részvételével zajló bormustra, színes koncertek, tavaszköszöntő bormuri várta a látogatókat.

A Bock Bisztró Balatonnal azonos helyszínen lévő Festetics Helikon Taverna Borászati és Gasztronómia Kiállítótérben és Rendezvényközpontban jelképes összegért, fél üveg közepes minőségű bor áráért juthattak kóstolópohárhoz a vendégek. A déltől estig tartó bormurira a pincészetek a legminősibb boraikat, pezsgőiket és habzóboraikat hozták el. A keszthelyi Amazon Ház elől ingyenes transzferrel, de kerékpárral is szép számban érkeztek fesztiválozók, akik sajtot, süteményt, borkorcsolyát és előételeket, főételeket is kóstolhattak. Hatalmas desszertpult is várta az édesszájúakat. A gyerekeknek házi, organikus szörpöket kínáltak. Délután kettőkor a Vivat Bacchus fellépése szórakoztatta a nagyérdeműt, Szakonyi Milán gitárestje pedig a naplementében adott tökéletes zenei hátteret a borozáshoz, vacsorához. A belépődíj nélküli, egyedi panorámájú szabadtéri borozgatáshoz az időjárás is kedvezett. A Balatoni Borkultúráért Alapítvány támogatásával a Zenit Hotel Balaton rendezvénytermeiben életre hívott rendezvénnyel kapcsolatban Fodor Márk, az esemény ötletgazdája elmondta, hogy érdemes és lehetséges is a Balatonra nem csupán egy szezonos helyként tekinteni. Szerinte, a balatoni borok nemzetközi megítélésben is méltóak arra, hogy magasabb szintre emeljük őket.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Kilátót avattak

Egy magánszemély mintegy másfél milliós adományából április elején felavatták a Fenékpusztai Madárgyűrűző- és Madármentő Állomás új, faszerkezetű kilátóját. A frissen átadott magaslati pontról már nemcsak a Balatont tudják évszakfüggetlenül megnézni a turisták, de a szakmai tevékenység végzéséhez is nagy segítséget kapnak az itt dolgozók.

 A szakemberek a madármegfigyelések és -számlálások alkalmával használják a magaslati pontot. A 3x3 méter alapterületű, hat méter magas építményt rengeteg önkéntes munkát vállalva sikerült felállítaniuk. Az avatást a nemzeti színű szalag átvágásával Papp István, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület képviselőivel tette meg. Az avató rendezvényen Bukor Zoltán, a Madártani és Természetvédelmi Egyesület alelnöke elismeréssel szólt az emblematikus helyen végzett áldozatos feladatellátásról. Az avatás alkalmából két felgyógyult madarat – egy zalakomárból hozott legyengült gólyát és egy autóval elgázolt egerészölyvet is – szabadon engedtek. Megtudtuk: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Zala megyei helyi csoportja három és fél évtizeddel ezelőtt hozta létre az állomást, amelyik minden esztendőben, ha kis lépésekkel is, de fejlődni képes. Nyaranta több mint harminc éve, 2005 őszétől pedig folyamatosan, egész évben fogják be és gyűrűzik meg a madarakat, emellett gondozzák a beteg, sérült szárnyasokat. „Gyógyítva” visszavadítják a madarakat, de foglalkoznak természetvédelmi célú oktatással, szemléletformálással is. A természetet kedvelő, a madarakat szerető balatoni kerékpártúrázóknak ideális helyszínt biztosítanak a szabadidő eltöltésére.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Gál Lajos, Major Veronika, Fazekas Nándor, Czafit Richárd, Borda Levente, Tóth Attila, Góth Imre

Gyenesdiáson

Kitüntetett élsportolók

Gyenesdiás képviselő-testülete a települési sportkoncepció értelmében 2009 óta minden évben jutalmazza a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat.

Ez alkalomból a községházán tartottak kitüntetési ünnepséget. Gál Lajos polgármester köszöntötte a rendezvény háziaszszonyi szerepére felkért, a tokiói olimpiára készülő Major Veronika céllövőt. A Befag Lövészklub 21 éves kiválósága a világ legjobb női sportpisztolyosainak Újdelhiben rendezett versenyén bizonyítva tehetségét, két számban is teljesítette az olimpiai kvótát, s új világcsúccsal nyert. Az élsportolók kitüntetési ünnepségének rangját emelte személyes jelenléte, az elismerések átadásában való közreműködése.
Az élsportolók eredményeit Góth Imre alpolgármester méltatta. Gyenesdiás legjobb sportolója címet kapott Fazekas Nándor asztaliteniszező, az erős NB II-es mezőny bronzérmes csapatának tagja. Szenior ranglistaversenyen szerzett egyéni második helyet a korosztályi világbajnok Frank Béla ellen játszott a döntőben. Ugyanezen elismerésben részesült Czafit Richárd labdarúgó, gólkirály, a Gyenesdiási Kinizsi SK játékosa. A pályán nyújtott teljesítményével példakép a sportágat választó fiatalok számára. Jó tanuló, jó sportoló címben részesült Borda Levente, a helyi általános iskola 7. osztályos tanulója, a balatonfüredi Spartacus Vitorlás Egylet tagja. Számos hazai és külföldi versenyen ért el sikereket, idén Olaszországban 171 hajós mezőben a 6. helyen végzett, Spanyolországban 530 versenytárs között 21. lett. Idén az Antiguában sorra kerülő világbajnokságon képviseli Magyarországot. Ezen elismerést kapta a helybeli Tóth Attila gimnáziumi tanuló, aki ugyancsak a balatonfüredi Spartacus Vitorlás Egylet színeiben versenyez. Magyar ranglistán két egymást követő évben kiváló teljesítményével 2017-ben első, tavaly második helyet szerzett, amire a Balaton nyugati medencéjének versenyzői körében 25 év óta nem volt példa. Az idei évet hazánk legjobb Optimist-versenyzőjeként kezdi a legnépesebb hajóosztályban.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Ágh Edit Gyenesdiáson

Képek lélekből léleknek

A nosztalgikus, a jelképes, a pszichofilozófikus, az asszociatív és a titokzatos festészet kiemelkedő keszthelyi festőművészének: Ágh Editnek nyitották meg önálló kiállítását a gyenesdiási községházán április elején. Az ünnepi alkalom nyitányaként a községi kórus 14 tagja olyan dalokat énekelt, amelyek a zene nyelvén illő módon kapcsolatba hozhatók a tavasszal és azon mély értelmezésű jelképekkel – jó-rossz idő, ember – amit a művész gyakorta használ.

Dr. Müller Róbert nyugalmazott múzeumigazgató kényszerű és halaszthatatlan távollétére tekintettel Hársfalvy György, a helyi művelődési intézmény vezetője olvasta föl a régész-muzeológus ajánlását. Mint elhangzott: a legutóbbi 2015-ös tárlat képeihez képest vannak ugyan változások a frissen készített és most bemutatott 26 alkotáson, de sem azokon, sem Ágh Edit életművében sincs éles törés. A sajátos és egyedi színvilág, a sejtelmes figurák használata, az elvont gondolatiság megmaradt. A művek azonnal felismerhetők és utánozhatatlanok. Az új munkák kontrasztja erősebb, ami fokozza az alkotások belső feszültségét. A művész részben visszatért a pasztellkréta képekhez. Kompozíciói mindig lezártak, egészek. A vízszintes vagy függőleges sort alkotó sejtelmes emberi alakok, a jobbára idősebb emberek közül több felismerhető, mert a családból, a rokoni, a baráti körből valók. Képein a madarak egy különös kapcsolat jelképei. Már csaknem negyven sérült, elhagyott madarat fogadott be, nevelt fel, gyógyított meg, majd engedett vissza a természetbe. A madarak nála a szabadság, a szabadon szálldosó fantázia szimbólumai, amik a békét, a kiegyensúlyozottságot éppúgy megragadják, mint a dühöt vagy a harcot. A körök és gömbök a végtelenséget, a teljességet és a tökéletességet szimbolizálják. Az általa rajzolt olasz hangulatú épületek inkább álom-házak. Alkotásai nem vidámak, inkább sejtelmesek, elvontak. Többnyire általános igazságok, örök érzések, bizonyosságok és hangulatok képi megfogalmazásai. A képek esztétikai élményt nyújtanak, és megharcolnak a mondanivaló felismeréséért, a lélek emeléséért.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


A keszthelyi tollaslabdaversenyen

Színvonalas küzdelmek

Kilencedik alkalommal rendezte meg a Keszthelyi Tollaslabda Egyesület (KETE) hagyományos éves regionális felnőtt amatőr tollaslabdaversenyét. Az eseményre idén 56 fő résztvevő érkezett kilenc településről.

A keszthelyi játékosok mellett Tapolca, Pápa, Szombathely, Veszprém, Pécs, Budapest, Segesd és Zalaegerszeg településekről érkeztek a versenyzők. A versenyszámok svájci rendszerű és csoportmérkőzéses formában kerültek megrendezésre. Összességében a versenyzők a négy pályán 124 mérkőzést játszottak le, minden mérkőzés egy 21 pontig tartó játszmából állt.
A színvonalas küzdelmeket hozó tollaslabdaversenyen az alábbi eredmények születtek:
Férfi egyéni (19 fő, svájci, 5 forduló):
1. Mesics Péter (Zalaegerszeg), 2. Gombkötő Richárd (Tapolca), 3. Kuti Dominik (Pápa).
Férfi páros (16 páros, svájci, 5 forduló):
1 Rompos István/Szentpéteri Gábor (Veszprém), 2. Pintér Ákos/Száraz Tamás (Keszthely/Pécs), 3. Gombkötő Richárd/Szabó László (Tapolca).
Női páros (7 páros, csoportos rendszer):
1. Kólinger Dóra/Varga Orsolya (Veszprém), 2. Bolláné Illés Éva/Végh Anita (Pápa), 3. Takácsné Illés Henriett/Farkas Edina (Segesd).
Vegyes páros (12 páros, svájci, 4 forduló):
1. Végh Anita/Kovács Attila (Pápa), 2. Varga Orsolya/Rompos István (Veszprém), 3. Takácsné Illés Henriett/Hent Márió (Segesd).

 

 

 

 

vissza az elejére


Az Amazon Házban

Tavaszi meseóra

A hagyományosnak tekinthető karácsonyi meseórák után idén már tavasszal is kalandos utazásra várták az óvodás csoportokat és kisiskolás osztályokat a keszthelyi kastélymesék mesefoglalkozásain.

Ebben az évben az Amazon Ház Látogatóközpont Főúri utazások, úti kalandok című kiállítása adott otthont a mesés óráknak, főszerepben a világutazó Szalonka Szidóniával, de az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy kicsoda Gusztáv és Alfréd, valamint hogyan segítenek a Szederkényi cicák azokon, akik slamasztikába kerültek. Iski Szilvia, a Helikon Kastélymúzeum történésze, korhű kosztümben vállalkozott a játék irányítására. Nem tanítási órákat tart, hanem a gyerekekből minél több fantáziát, kreativitást, ötletet csal elő, hogy a problémamegoldási készségük is javuljon. Daru Domonkos és Bagoly Bonifác kalandokkal teli históriája tovább pörög. Új szereplők, új helyszínek kerültek elő, hogy a XX. század elejére repülve minél több tudományterületben játékosan elmélyülve, ismét élményekkel gazdagodjanak a gyerekek. Olyan közlekedési eszközökkel ismerkedtek meg, amiket eddig csak könyvekben vagy képeken láttak. Az új élményeket kínáló programra láthatóan nagy élvezettel jöttek el a Csány– Szendrey Általános Iskola diákjai is, akik korábban már részt vettek hasonló tematikájú múzeumpedagógiai programon.

 

 

 

 

 

vissza az elejére