Sok lehetőség kínálkozik

Ellenzéki összefogás Születés hete Heliogravürök a Festetics-kastélyban Civilek a Balatonért

Nyári gyermektáborozás

Sok lehetőség kínálkozik

Lapunk megjelenése után röviddel sok ezer diák élvezheti a gondtalan feltöltődés, a pihenés, a szórakozás, a vakáció napjait. A nyári szünet megszervezése viszont a legtöbb családban komoly logisztikát feltételez. Sok szülőt érdekel, hogy milyen táborozós lehetőségek kínálkoznak gyermekük felügyeletére, a hasznos időtöltés megoldására. A keszthelyi lehetőségeknek jártunk utána a teljesség igénye nélkül.

A legtöbb családban nem telik több százezer forint különleges, extrém elfoglaltságot kínáló nyári táborok kifizetésére, de Keszthelyen nem kell túl mélyen a pénztárcájába nyúlni a szülőknek, ha táboroztatásról van szó. Csengei Ágota igazgató elárulta, hogy a Goldmark Károly Művelődési Központ által közel két évtizede szervezett nyári táborokat évről évre egyre többen veszik igénybe. Akadnak olyan nagyszülők, akik a külföldön élő és az itt vakációzó unokáiknak keresnek hasznos elfoglaltságot. Nem csak keszthelyi iskolások, hanem a régióban lakó gyermekek is érkeznek a félnapos elfoglaltságot kínáló programokra, akár a visszatérés örömével. Régi hagyomány, hogy segítséget adunk a családoknak a nyári szünet nehézségeinek megoldásában. A táborok közvetlenül a tanév befejezése után startolnak. Idén a Népmese Pont három tábora (Babszem Jankó bütyköldéje, Varázsceruza és Meseszövés) étkezést is biztosít és ingyenesen lesz elérhető. A Szabóné Dézsenyi Zsuzsanna által vezetett, majdnem negyedszáz éves tánctáborra már ötéves kortól lehet jelentkezni. A Simon Edit keramikus, fazekas népi iparművész kézművesházi agyagozótábora a fazekasmesterség világába enged bepillantást. Öt nap, öt technika. Korongozás, hurkatechnika, kisplasztika, síklap-edényépítés, kisszoborkészítés, új technikák és díszítési módok kipróbálására is lehetőség lesz. Az ugyancsak Simon Edit által felügyelt korongozótábor kreatív és tartalmas elfoglaltság lesz a gyerekek számára. A korongozás alapjait a magyar népi formavilágra építik. A sok gyakorlás, a fogások elsajátítása segít, hogy a gyerkőcök a koncentrálóképességük és a kézügyességük fejlesztésével átélhessék az alkotás örömét, sikerét. A műhelyben minden alapanyagot és eszközt biztosítunk. A jobb agyféltekés rajzolás, festés elméleti és technikai gyakorlataira építi fel a július közepétől életre kelő rajztáborát Barta M. Imola pedagógus, aki kilencéves kortól várja a rajzolni kedvelőket. A jó hangulatú, vegyes képalkotó táborban pedig Ferge Rita iránymutatásával változatos technikákat próbálhatnak ki a résztvevők. Sokféle anyaggal dolgoznak: szén, tus, pasztell, üveg- és textilfestékek, batik, szalvéta. A szavakkal, a tárgyakkal, az eszközökkel, az anyagokkal és fantáziájukkal is alkotni fognak a már legalább két éve nyelvet tanulók a Tóth Adél vezette kreatív angoltáborban, augusztus első hétfőjétől. Krepsz-Kapai Bernadett pedagógus felügyeletével zajlik a felső tagozatosoknak szánt tanulásmódszertani tábor. Itt majd beigazolódik, hogy kevesebb, de hatékonyabb tanulással jobb jegyeket, jobb teljesítményt lehet elérni. Szó lesz a helyes tanulási szokások kialakításáról, a hatékony tanulási módszerekről, a tanulási típusok meghatározásáról, a jegyzetelés és lényegkiemelés technikáiról, a verstanulás könnyűségéről, az idegennyelv-tanulás könnyedebbé tételéről, a feleletterv megtervezéséről, a kiselőadások kivitelezéséről, a helyes napi- és hetirend kialakításáról, az önálló tanulás szervezéséről is. A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely udvara is a nyári szünet kezdetével gyermekzsivajtól lesz hangos. Június közepén indítják a 16. Majorbéli kalákát, ami egy hónapig kínál érdekességeket. A 7–12 éves gyermekeknek szánt, ötnapos, hagyományőrző foglalkozások egyre népszerűbbek. Négy turnusban az élménygazdasági játéklehetőségek mellett lesznek kézműves- és múzeumpedagógiai foglalkozások, játék- és dísztárgykészítő tevékenykedések. „A Balatoni Múzeum pályázati támogatással szervezett természetismereti, régészeti, szőlészeti-borászati táborai már a meghirdetésük után röviddel beteltek” – adta hírül Németh Péter, az intézmény múzeumpedagógusa. Fél nyolctól délután fél ötig kínálunk majd elfoglaltságot a több turnusban érkező, mintegy 120-fős gyermekseregnek. A táborozókkal meglátogatjuk a környékbeli várakat, a Kis-Balatont, a Keszthelyi-hegység nevezetességeit, a fenékpusztai római kori erődöt. Az utóbbi helyszínen a fémdetektoros kincskeresést is kipróbálják a kalandkeresők. Az új, kamerás, kivetítős mikroszkóp tárgylemezére felhelyezünk majd többféle természetes anyagot. A szakmaiság mellett a játékosságra is figyelünk. Gipsz, papír, agyag, drót felhasználásával lesz fibula-, ékszer-, középkori oklevél- és makettkészítés is. A tavalyi sikerre való tekintettel a VSZK-sok az iskola utolsó hetében a szakmájukhoz kapcsolódó témakörben látogatnak el több borászatba és szőlőtermelőhöz. A derűt, nyugalmat és lelki békét keresőknek a Keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia és a Kis Szent Teréz Plébánia közösen szervez július nyolcadikától egy hatnapos tábort – mesélte Csermák Tamás, aki a feleségével több mint egy évtizede foglalkozik az ifjúság táboroztatásával. Mivel még a szentmisére járó fiatalok sem ismerik egymást eléggé, ezért döntöttek úgy a két plébánia önkéntesei, hogy nyáron egy értékvezérelt, beszélgetős, a lelki élet javítását célzó tábort hívnak életre. A keresztény érzületű, katolikus diákokat szólítjuk meg elsősorban, de nem zárunk ki senkit. A szombat déli közös bográcsozásra pedig még a résztvevők szüleit és testvéreit is elhívjuk. A közösségépítés céljával indítjuk az általános iskolásoknak a hosszú napközis tábort, ahol reggel nyolctól este hétig kínálunk felügyeletet, hasznos és tartalmas elfoglaltságot. Pénteken még egy tábortüzet körül ülő, ottalvós alkalmat is a programok közé építettünk. A minőségi idő eltöltését szolgálja kirándulás, természetben ünnepelt mise, strandolás, városi akadályverseny, templomtorony-kukucskálás, kézműves-foglalkozás. A programok lebonyolításába gimnazista és szakközépiskolás kortárs segítőket is bevonunk.
 

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Keszthelyen

Ellenzéki összefogás

A Keszthelyi Ellenzéki Kerekasztalba tömörült pártok és helyi civil közösségek politikai együttműködési megállapodást kötöttek az önkormányzati választáson való sikeres szereplés érdekében. A kontraktust a megállapodásban részt vevők a Zámor térségében található „Barátok asztalán” írták alá.

 Kovács Viktória, Zala megye 2-es választókerületi elnöke (DK), Kalocsa József, a Jobbik keszthelyi alapszervezetének elnöke, Weller-Jakus Tamás, a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület (KÉVE) vezetője, dr. Paksi Zoltán, az LMP megyei alelnöke, Brunner Tibor, az MSZP keszthelyi alapszervezetének elnöke, Molnár Tibor, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Keszthelyi Kossuth Kör vezetője és Elekes István, a Momentum alapszervezeti elnöke jelképes helyszínen tettek hitet amellett, hogy közösen eredményesebben szerepelhetnek az októberi helyhatósági voksoláson. Az értéknyilatkozatban rögzítették a demokratikus értékek képviseletét: a sajtószabadság helyreállítását, az átláthatóságot, a korrupciómentességet, a nemzeti és vallásos hagyományok tiszteletét, az emberi méltóság és szolidaritás tiszteletben tartását, a nem magánérdekek mentén való hatalomgyakorlást, Keszthely és a térség emberléptékű fejlődésének elősegítését valamint az uniós értékek melletti elkötelezettséget. Jelezték: a városi ügyekben nem ismernek pártpolitikát, csak az itt élők érdeke számít. Az emberileg, szakmailag, erkölcsileg tiszta, tisztességes és becsületes jelölteket a KÉVE, mint jelölőszervezet június végétől hetente mutatja be.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Születés hete

Ezúttal is az édesanyák, az édesapák és a babák voltak középpontjában a Születés hete rendezvénysorozatnak a keszthelyi Balaton Színházban. A programok színes és tartalmas szabadidős elfoglaltságot ígértek a párkapcsolat, szexualitás, családtervezés, anyává-apává válás, várandósság, szülés-születés, szoptatás, táplálás, csecsemőgondozás, -hordozás, női szerepek megélése, gyermekvállalás és karrier egyeztetése témakörökben.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a párkapcsolat harmóniájáról tartott előadást, de börzével és koncerttel is várták az érdeklődőket. Az eseményhez tartozott a családbarát munkahely népszerűsítése is. A „családbarát munkahely” elismerés térnyerésével, a pályázati rendszer tapasztalataival kapcsolatos információk is elhangoztak. A nívós kitüntetést a Goldmark Károly Művelődési Központ – az országban egyedülálló módon – már hatodik éve nyerte meg. Ők igazolták, hogy ügyes szervezéssel a család és a karrier is sikeresen egyensúlyba hozható. Dr. Gábor Hajnalka szakmai vezető a Család és Karrierpont tevékenységét, feladatellátását is bemutatta. A Népmesepontról pedig Csengei Ágota, a GKMK igazgatója beszélt. Az anyukák testét is lelkét is kényeztették, mert egy baba érkezésekor tényleg egy valódi család születik. „Apa születik” címmel Raj Zsuzsa dúla vezetésével interaktív kerekasztal-beszélgetésen járták körül a férfi szerepét a szülés előtt és után. A fiatal természetgyógyász Tuba Gábor Botond és a háromgyerekes, csontkovács masszázsterapeuta Dóka Viktor apák – sok más mellett – arról is meséltek, hogy a férfiak nem tudnak, vagy nem akarnak egymásnak olyan intenzíven segíteni, mint azt a nők teszik, akár a szülés előtt vagy az után.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Vincent Van Gogh rajzművészete

Heliogravürök a Festetics-kastélyban

Thomas Emmerling műgyűjtő kollekciójából Kardos Laura rendezte azt a szeptember 22-éig látogatható időszaki kiállítást a Festetics-kastélyban, ahol Vincent van Gogh 101 darab heliogravür technikával készített alkotását mutatják be. A tárlat főcímének hátterére – „Igazabb a szó szerinti valóságnál” – több megszólaló is bölcsen rávilágított.

A nyitóünnepségen a keszthelyi zeneiskola tanárai közül Farkas Berta kísérte Felföldi Gábor klarinétjátékát. A zenepedagógusok azért játszottak éppen Richard Wagner-darabokat, mert a német zeneszerző volt a kedvence a holland festőművésznek, a posztimpresszionizmus egyik legnagyobb alakjának: Vincent van Gogh-nak. Dolgos parasztok, tevékeny parasztasszonyok, a mezőgazdasági munka kisemberei mutatkoznak be a teljes értékű művészi teljesítményt kínáló, falakra kihelyezett tanulmányrajzokon. Kardos Laura, a Helikon Kastélymúzeum művészettörténésze köszöntőjében arra adta meg a választ, hogy miként kapcsolódik, Van Gogh a kastély ódon falaihoz. A témaválasztás egyik eredőjeként a szakember a Hágától nem messze található tengerparti üdülőhelyet Scheveningent nevezte meg, ahol a festő sok rajzot készített, és ahol a komoly metszetgyűjteményt is felhalmozó Festetics-család tagjai is többször megfordultak nyaralásaik alkalmával. Megnyitójában Jancsikity József egyetemi docens, festő- és grafikusművész szólt a különleges maratási technikáról, amivel a képek készültek. Kiemelte: a művész jellegzetes motívumválasztása, különleges formaalakítása is hozzájárulnak ahhoz a sajátos intenzitáshoz, megkapó erőhöz, ami jellemző az itt bemutatott képekre. A művektől távol áll még a legcsekélyebb esztétizálási szándék is, nyoma sincs a mediterrán eleganciának. A maga öntörvényű módján a művész az igazat kívánta bemutatni. A tárlatot Thomas Emmerling műgyűjtő ajánlotta a közönség figyelmébe. A képek tulajdonosa rajongását kifejezve, tisztelettel adózott a kevesek által szeretett, a finoman érző, a rendkívül érzékeny lelkű ember és különleges képei előtt. A rendkívül excentrikus művész mindegyik munkájára saját gyermekeként tekintett, és nemigen akart megválni egyik darabtól sem. Ezért öröm, hogy a tanulmányrajzok egyben láttatják az igazat.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Civilek a Balatonért

Gyenesdiáson, a községházán tartotta közgyűlését a Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége (BCSzSZ).

A tó körüli településeken működő közösségek 24 szereplőjével tartó együttműködés számos területen lát el érdekérvényesítő munkát. Ennek jelentőségéről is szólt köszöntőjében Gál Lajos, a házigazda település polgármestere. Utalt arra, hogy az önkormányzat támogatja a civil közösségeket, kezdeményezéseikre mindig nyitottak, s tevékenységükért e helyen is köszönetet mondott. Majd napirend keretében a Baltaton Fejlesztési Tanács ülésein a tagszervezetek munkáját érintően elhangzottakról tájékoztatta a közgyűlést.  Az elmúl évi munkát értékelve elhangzott: a szövetség a Balatont és a tagszervezetek érdekeit képviselve eredményesen dolgozott, rész vettek számos olyan rendezvényen, ahol a Balaton és térségének természeti, környezeti, társadalmi, gazdasági és kulturális helyzetének javítása, fejlesztése került napirendre. Szó volt a nyertes pályázatokról, kiemelve a Gyenesdiáson folyamatban lévő társadalmi szerepvállalással való közösségfejlesztő munkát, valamint a keszthelyi Balatoni Múzeummal közösen elnyert klímatudatossági szemléletformáló programot. Az egyesület pénzügyi beszámolóját Gálné Németh Ildikó, a helyi Forrásvíz Természetbarát Egyesület elnöke terjesztette a közgyűlés elé, majd a tagszervezeti vezetők szóltak az 2018. évi munkáról. Itt került szóba a jetski Balatonon való használatát illetően vitatott, sokakat aggasztó ügy. A BCSzSz állást foglalt abban, hogy támogatja a Nők a Balatonért Egyesület által már megfogalmazott tiltakozó állásfoglalást.

 

 

 

 

 

vissza az elejére