Helyi győztes

Decemberig látogatható II. GasztroSOKKK Történelmi lovas fesztivál

A gyenesi Festetics-vágtán

Helyi győztes

A Gyenesdiáson megrendezett Festetics-vágtán aratott győzelmével a házigazda településnek is nagy elismerést szerzett Nánássy Ákos helybeli lovas.

Jubileumi jegyben, idén tízedik alakommal rendezte meg a Nemzeti vágta előversenyeként a Festetics-futamot Gyenesdiás önkormányzata a keszthelyi Helikon Kastélymúzeummal közösen, a Faludi-síkon. A rendezvény megnyitóján házigazdaként Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere sokaknak mondott köszönetet, akik kitartóan részt vállalnak abban, hogy a rendezvény évről évre vonzó és sikeres legyen a versenyzők és a közönség számára egyaránt. Utalt rá, hogy ebben részt vesznek a kitelepülő kereskedők, büfések, civil szervezetek, hagyományőrzők. Hangsúlyozta: sokféle kísérő program színesíti a látványosságot, versenyszámként szerepel a kishuszárok futama, a kocsitoló verseny. Olyan eseményről van szó, ami minden korosztályi körben népszerűsíteni tudja a lovassportot. Mindezzel erősödik a település családbarát jellege, a rendezvény a nyugat-balatoni térséget hozza össze. A helyszín történelmi, itt trenírozták anno a főúri család fenékpusztai ménesében nevelkedett lovakat. Gál Lajos kiemelte, hogy a pálya minőségére a fenntartó önkormányzat nagy gondot fordít, ami azt jelenti, hogy ugyanolyan feltételeket tudnak biztosítani, ami a szakmai követelményeket illetően a budapesti Hősök terén áll rendelkezésre. Az idei Festetics-vágtán 8 nevező indult, részvételükkel a döntőt 3 futam előzte meg, melyeken 3–3, majd 2 lovas állt rajthoz, közülük végül a leggyorsabbak mérkőztek. A döntőbe jutás a Nemzeti vágtán való részvétel lehetőségét is jelentette, így a dobogós helyezettek mezőnyében már csak a sorrend dőlt el. A versenyeredményekkel a Nemzeti vágtán a győztes Nánássy Ákos mellett a keszthelyi Németh Martin és a vonyarcvashegyi Molnár Attila vehet részt.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


 

Fotótárlat az egregyi múzeumban

Decemberig látogatható

Helyi családi fotóalbumok örökbecsű, megsárgult, fekete-fehér darabjaiból nyitottak tárlatot Egregy múzeumában mindazoknak, akik szeretnék felmenőiknek fényképeit látni egy kiállítóhelyen.

 A december negyedikéig látogatható bemutatón egyebek mellett megelevenedik a Royal Szálló és Étterem személyzete a '30-as évekből, de mosolyognak a hévízszentandrási iskola alsó tagozatos diákjai is az 1936–37-es tanév záróünnepélyén. A '60-as évek reumakórházának dolgozói csakúgy megjelennek a képeken, mint a hévízszentandrási körjegyzőség munkatársai a negyvenes évtizedből, vagy a „Falu rossza” népszínmű előadói 1936-ból. A postás Tiszti Üdülő mára időssé lett vendégei is ráismerhetnek önmagukra, csakúgy, mint a helyi tűzoltók, a színjátszók, a SZOT Vasmunkás Üdülő munkatársai, vagy a helybéli kézilabdás lányok az alsópáhoki pályán. A nyitóünnepségen Varga Endre zenepedagógus retro muzsikák előadásával próbálta viszszaadni a régmúlt idők hangulatát. Kepli József János alpolgármester úgy fogalmazott, hogy a fotókon az átélt pozitív élmények adta életöröm, derű és misztikum köszön vissza. Mindegyik kép külön történetet hordoz a fürdővárossal kapcsolatban. Örvendetesnek mondta, hogy a fényképekből az örökkévalóságnak megőrizve digitális adatbázis készül. Hermann Katalin igazgató a trendi installálás hátterét, a post-it-es interaktív megjegyzések lényegét emelte ki. Jelezte, a téma sok helyi famíliát érint, így várható, hogy egyre többen megnézik majd a képanyagot.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Keszthelyi kulinária

II. GasztroSOKKK

A tavaly első ízben megtartott Keszthelyi GasztroSOKKK rendezvény várakozások feletti sikert hozott úgy a vendégszám, mind a pozitív visszajelzések tekintetében, ezért a szervezők számára nem volt kétséges, hogy idén a főszezonban visszatér!

Az augusztus második hétvégéjén megszervezett II. GasztroSOKKK is a helyi termékek széles repertoárjával várta az érdeklődőket a város centrumában. A szervezők és a kiállítók bizonyították, hogy tényleg elkötelezettek az egészséges, minőségi és lehetőleg helyi alapanyagok felhasználásának népszerűsítése mellett. Környékbeli termelők által hozott különleges ízek, finom nedűk, gasztronómiai ínyencségek, különlegességek, igényesnek mondott street food, kiváló balatoni borok, látványkonyha és egyéb érdekes bemutatók csalogatták a kóstolni, vásárolni szándékozókat. A környék legjobb éttermei és őstermelői pedig ételeikkel és italaikkal mutatkoztak be. Kézműves sört, házi szörpöt, válogatott borokat, minőségi pezsgőket és koktélokat töltöttek a poharakba, de sajttal és egyéb tejtermékekkel, adalékmentes húsételekkel, zalai zöldségekkel és gyümölcsökkel, vegán finomságokkal is készültek. Érdekes bemutatóval érkezett a fesztiválra Havas Dóra, a Lila Füge blog szerzője, és interaktív, a közönséggel együtt főzős gasztro stand up show-t kínált a Tetovált Séf. Több százan kísérték figyelemmel a kivetítőn is nyomon követhető előadásaikat. A legkisebbek számára a szervezők idén is hangulatos gyerekligetet építettek. A játékpark tematikája szintén kapcsolódott a gasztronómiához. Akadtak nívós kézműves termékek és különféle vásári portékák kínálata is színesítette a minőséget, az egyediséget és a kreativitást bemutató rendezvényt. A fesztivál vendégei esténként hangulatos koncerteken mozoghatták le a kóstolt finomságokat.

 

 

 

 

 

vissza az elejére


Történelmi lovas fesztivál

Nagyszabású történelmi lovas fesztivált rendeztek augusztus középső hétvégéjén a keszthelyi Festetics-kastély parkjában, ahol a néhai főnemesek szokásrendjével és lovakkal kapcsolatos programokat szerveztek.

Az őshonos lovakon kívül solymász- és agarászbemutatót is tartottak, de láthatók voltak huszárok, lovagrendek, barokk dámák és szablyavívók is. A fogatok és lovak szemléje mellett a magyar kocsizás történetével és az egykori arisztokrácia lovaglási szokásaival valamint a falkavadászattal is megismerkedhettek a látogatók. A szervezők a Pannon Egyetemmel és két szlovén partnerrel közösen, a magyar–szlovén Interreg program keretéből mintegy 260 millió forint európai uniós forrást nyertek a lovas történelmi hagyományok ápolását célzó programsorozat megtartására. A tavasszal már bemutatott és a többórás Keszthely-térségi túraútvonalakon jól vizsgázott, négyfogatos postakocsi ezúttal is kipróbálható volt. A fesztiválra díszvendégként meghívást kaptak a Komárom-Esztergom megyében található, Kocs község elöljárói is. A hagyomány szerint a helyi bognárok által készített kocsi szekér a községről, Kocsról kapta a nevét.

 

 

 

 

vissza az elejére