Nemzetiségi napokat is tartanak

Megújult a kápolna Borsfán

Deák-megemlékezések szocialista szemmel

MIÉP: Semmit nem bánnak


A bővizű Bárándi-patakból táplált víztározót avattak a közelmúltban Egeraracsán. A kettős rendszerű tározó – mely összesen 17 hektárnyi területet jelent 250 ezer köbméternyi kapacitással – a térség vízgazdálkodását és agrártermelését segíti, s a későbbiekben a tó egyéb jóléti célú hasznosítását tervezik.
Tóth István polgármester elmondta, a hatvanmilliós összköltségű beruházásból az önkormányzat 15 milliót tudott finanszírozni, a fennmaradó részhez pedig az FVM megyei hivatalának pályázatán való eredményes szerepléssel jutottak hozzá. A kivitelezés két év alatt készült el.

Víztározó Egeraracsán

vissza az elejére


FELÚJÍTOTTÁK AZ ÓVODÁT TÓTSZERDAHELYEN

Nemzetiségi napokat is tartanak

A felújított óvoda.Egy kívül-belül teljesen megújult óvodát vehettek birtokukba ősztől a tótszerdahelyi gyerekek. Az intézményben két éve korszerűsítették a vizesblokkot, a nyári átépítés során pedig kicserélték a vízvezetéket, felújították a melegítő konyhát és a csoportszobákat, valamint megtörtént a villanyhálózat rekonstrukciója.

A helyiségekben átépítették az aljzatot, új burkolatot tettek le, továbbá újravakolták a külső falakat. A beruházás értéke megközelítette a 8,5 millió forintot, melynek 30 százalékát saját erőből álltak – nyilatkozta lapunknak Tislér István polgármester.
Pénzes Lászlóné vezető óvónő elmondta, 1969-ben egy csoporttal és 34 fővel nyílt meg az óvoda, ami ’71-től folyamatosan két csoporttal működik. Akkoriban 60–64 gyermek járt ide, majd ez a létszám mintegy 8–10 éve számottevően egyre csökkent; jelenleg 33 kisgyermeket három óvónő és két dajka lát el. Az óvodában heti alkalommal nemzetiségi napot tartanak, amikor is a horvát nyelvet ápolják alapfokú szinten, ezenkívül hitoktatás folyik. Az egyik óvónő, mint logopédiai asszisztens foglalkozik a beszédhibás kisgyermekekkel. A teljes körű felújítás során a bútorzatot is kicserélték, a vezető óvónő arról is tájékoztatott, hogy több udvari és csoportszobai eszközt és játékot tudtak beszerezni a képviselői, a vállalkozói és a szülői felajánlásoknak köszönhetően. 

vissza az elejére


Megújult a kápolna Borsfán

A helyiek összefogásával újult meg Borsfán a Szentháromság kápolna, melyet nemrég ünnepélyes keretek között szenteltek újra.
A kisborsfai falurészben álló, 1896-ban épült kápolnát az idén újították fel a helyi egyházközösség, az önkormányzat, valamint a borsfai emberek összefogásának köszönhetően. A megszépült épület új funkcióval gazdagodott: falai mostantól kezdve az ország harmadik kápolnagalériájának is otthont adnak.
A kápolna megáldásakor Decs István plébános mondott misét. Réffy József polgármester köszöntője után Nógrádi László országgyűlési képviselő tartotta meg ünnepi beszédét, majd Lehota M. János esztéta avatta fel a galériát. Ez alkalommal Osváth Miklós Munkácsy-díjas festőművész új oltárképét is felavatták, valamint az első tárlat is megnyílt a hévízi alkotó Borsfán készített festményeiből és grafikáiból.

vissza az elejére


Deák-megemlékezések szocialista szemmel

Deák Ferenc szellemiségéhez méltóan ünnepelte Zala megye a Haza bölcse születésének 200. évfordulóját, fogalmazott a „Söjtöri kormányülésről utoljára” címmel összehívott sajtótájékoztatóján Góra Balázs, az MSZP Zalai Területi Szövetségének ügyvezető alelnöke. A kormányülést és a Deák-ünnepségsorozatot összegezve köszönetet mondott a párt nevében Söjtör lakosságának azért a szeretetért és barátságért, amellyel a kormány tagjait fogadták. 
Nagy eseményen van túl a kis zalai falu, folytatta Góra Balázs. Úgy vélte, méltóképpen emlékeztek meg neves szülöttükről. Hónapokon át dolgoztak annak érdekében, hogy az ünnep középpontjává válhassanak, amiért ugyancsak köszönet illeti meg a település lakosságát.
A söjtöri szülőház avatásánál történteket nem kívánta kommentálni az ügyvezető alelnök. Úgy fogalmazott, az ünnep lényegesen fontosabb volt számukra annál, hogy meg tudják azt zavarni a MIÉP aktivistái. Kiemelte a kormány szerepvállalását a Deák-emlékév előkészítő munkáiban. Mind a kehidakustányi kúria, mind a söjtöri Deák-ház felújítását becsülettel támogatta az állam. 
A kihelyezett ülést követően a kormány több tagja rövid időt még a megyében töltött, és színvonalas programokat bonyolítottak, hangsúlyozta Góra Balázs. 

vissza az elejére


MIÉP: Semmit nem bánnak

A Söjtörön történt események kapcsán tartott sajtótájékoztatót Papp Gábor, a MIÉP Nyugat-dunántúli Régiójának vezetője. A történtek kapcsán már sok minden elhangzott, fogalmazott, de a lényegről nem esett szó.
Azért mentek Söjtörre, mert a kormány itt tartotta kihelyezett ülését. A rendezvényüket a törvényi előírásoknak megfelelően előre bejelentették. Söjtörön az ország, a magyar mezőgazdaság, az emberek sanyarú sorsáról beszéltek. Ezt szerették volna a kormány és az emberek tudomására hozni. Céljukat elérték, ami többek között az volt, hogy Medgyessy Péter miniszterelnököt ne engedjék szóhoz jutni. Az általa vezetett kormány egyre nehezebb helyzetbe sodorja az országot, a kabinettel nem lehet, és nem is akarnak kiegyezni. Sajnálják, hogy egyesek nem a problémákra hívják fel a figyelmet, hanem tojásos krumpli mesével igyekeznek a valós problémákról elterelni a figyelmet. Hazugságnak tartják, hogy a Himnusz alatt kiabáltak volna az emberek, sőt, a miniszterelnök tervezett beszédéig fegyelmezetten hallgatták a műsort. 
A Parlamentben egy párt ül, amelynek négy arca van, hangoztatta Papp Gábor. Ezt tapasztalták a jobboldali politikusok megnyilatkozásaiból. Egyébként szép számban akadtak söjtöriek, akik megtapsolták őket. A MIÉP tiszta szívvel ment Söjtörre, s így is jött el. 
Lapunk kérdésére válaszolva, hogy a Söjtörön történtek nem ártottak-e a jobboldal megítélésének, Papp Gábor elmondta: annak a jobboldalnak ártott, amely a Parlamentben van és nem csinál semmit. A Söjtörön történteket nem bánták meg, összegzett a régióvezető.

vissza az elejére


Zalai Napló

Zala Média online

Zala.hu