Hévízi tűzoltók a topon

Vezetőségi ülés

Örültek, hogy segíthettek


INTÉZMÉNYI LÁNGLOVAGOK SIKERE

Hévízi tűzoltók a topon

A Hévízgyógyfürdő Kht. 1988 óta működő létesítményi tűzoltó egysége az első helyet szerezte meg a június elején Zalakaroson 42 városi, ifjúsági, községi és önkéntes csapat részvételével tartott megyei verseny döntőjében – nyilatkozta Ötvös Attila parancsnok, aki büszke arra, hogy a 800 literes kismotorfecskendő-szerelésben hétfős csapatuknak egy percnél kevesebb idő elegendő volt a legjobb eredmény teljesítéséhez. A díjátadó ünnepség alkalmával a győzelmi serleget Wéber Antaltól, a megyei katasztrófavédelmi igazgatótól vették át. A fürdővárost képviselő lánglovagok az összesítésben is kiválóan szerepeltek, hisz a „KAROS-KUPÁN“ kívül még öt serleget hoztak haza.

Az egyébként 10 főből álló intézményi tűzoltó egység tagjai: Kertész Attila, Koczka Attila, Vadász László, Vasas Róbert, Kajder Ferenc, Sárosi István, Iberhart Sándor, Zerényi Zoltán és Mórácz László a hétköznapokban a reumakórház karbantartási és szereléssel összefüggő teendőit látják el. Ellenőrzik a tűzcsapok állapotát és figyelnek a tűzoltókészülékek, berendezések működtethető állapotban tartására is.

Ötvös Attila, aki a Hévízi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (HÖTE) parancsnoka is, elmondta, hogy január közepén együttműködési megállapodást kötöttek Keszthely Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságával, amely szorosabb együttműködést hozott a megelőzési, kárelhárítási és kármentesítési feladatokban, továbbá a szerződés megkötése megkönnyítette a lehetőségét a pályázati pénzek elnyerésének. A tavaly 2,7 milliós önkormányzati támogatásból gazdálkodó egyesület – a kontraktus szerint – a folyamatos riaszthatóság fenntartása érdekében készenléti szolgálatot lát el.

Februárban a Hévízen rendezett megyei tűzoltóbál nyújtott kellemes erőpróbát. Február végi közgyűlésükön elhangzott a polgármesteri szándéknyilatkozat: 2009-ben a Városi Tűzoltószertár avatásával egy időben Hévíz rendezné a megyei tűzoltóversenyt. Márciusban az Arany János utca végén felcsapó avartűz oltásában segédkezett egy ötfős csapatuk. Tavasszal részt vettek a megyei tűzoltószövetség éves közgyűlésén. Áprilisban a Tó-fürdő épületegyüttese mellett került sor éles helyzetet szimuláló gyakorlatra, ahol a keszthelyi, zalaegerszegi, badacsonytomaji hivatásos rajok mellett riasztást kapott az egyesület és persze az intézményi gárda is.

Mórácz László, Iberhardt Sándor, Ötvös Attila, Kajdel Ferenc, Vasas Róbert a győztes csapatból.A szertárfelújítás és átépítés idénre tervezett munkálatai folyamatosan zajlanak. Áprilistól mind az ifjúsági, mind a felnőtt csapatok gyakorlatoznak a helyi és megyei versenyekre. Július 26-án Balatongyörökre utaznak, augusztusban pedig egy fiú és egy lány csapatot delegálnak megyei ifjúsági felkészítő tűzoltó táborba. Mindemellett figyelik persze az eszközpark modernizálását szolgáló pályázatokat is.

A reumakórházban utoljára a körbüfé leégésekor riasztották őket – erősítette meg a parancsnok, aki a megalakulás óta irányítja a kórházi lánglovagok szakmai munkáját. A 35 év átlagéletkorú férfiak havonta-kéthavonta vesznek részt elméleti és gyakorlati oktatáson. Jó a kapcsolatuk a város- és az intézményvezetéssel, valamint a keszthelyi tűzoltósággal és a megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal is.

Köszönetet mondanak mind a kórház, mind a város vezetésének a nyújtott támogatásért. A kórház vezetése például olyannyira elismeri tevékenységüket, hogy tavaly egy erdélyi kiránduláson vehettek részt, idén pedig egy hosszú hétvégét Ráckevén tölthetnek. A zalakarosi döntőn a csapatoknak gratulált Vértes Árpád polgármester.

(Akik a képről hiányoznak: Sárosi István, Zerényi Zoltán, Kertész Attila, Koczka Attila)

vissza az elejére


MAGYAR REUMATOLÓGUSOK EGYESÜLETE

Vezetőségi ülés

– A Magyar Reumatológusok Egyesülete (MRE) minden évben egy alkalommal a fővároson kívül tartja ülését. Ezúttal a jubileumi, 80 éves vándorgyűlésünket előkészítő vezetőségi ülés helyszínéül a balneológia és reumatológia fellegvárát, a Hévízi Szent András Kórházat választottuk – nyilatkozta lapunknak prof. dr. Poór Gyula MRE-elnök, aki az egyesület legjelesebb harminc képviselőjével együtt május középső hétvégéjén érkezett a Hetes Ház konferenciatermében tartott tanácskozásra. Az ülésen részt vett dr. Szekeres László, a reumakórház orvos-igazgatója is, aki tagja a rangos orvosszakmai grémiumnak.

A házigazdák nevében mondott köszöntőjében dr. Hegedűs Lajos ügyvezető igazgató kiemelte, hogy sikerült a gyógyüdülő város vezetőivel, a szobakiadókkal és a szállodák üzemeltetőivel is megtalálni a közös együttműködés lehetőségének irányait, ezért lehet majd véghez vinni a helyi orvosszakmai vezetéssel egyeztetett és tervbe vett fejlesztéseket, amelyekkel Hévíz nemcsak megőrizheti, de felül is múlhatja a fürdőgyógyászatban eddig elért pozícióit.

Poór professzor megnyitójában kifejtette, hogy Magyarországon az ORFI mellett hat-nyolc olyan tudományos intézet, szellemi és gyógyító központ van, ahol a reumatológiai szaktudás színvonala kiemelkedő.

Közéjük tartozik Hévíz is, amelyik már régóta régióvezetőnek számít. A gyógyvízkincs-nagyhatalomnak számító országunkban kulcsfontosságú a minőségi gyógyturizmus további folyamatos fejlesztése, ha azt akarjuk, hogy a világ ide jöjjön gyógyulni. Nemcsak a rekreációra vágyókat, de a valódi betegeket is profi nívón kell ellátni.

A hévízi kórház gyógyító szakmai színvonalát olyan neves elődök alapozták meg, mint a Moll család, vagy a Reischl-familia, vagy a Schulhoff-testvérek. Tőlük érdemes és lehet tanulni. Ősszel egyébként egy nagy nemzetközi kongresszuson kívánják országnak-világnak megmutatni a honi reumatológia területén elért sikereket, eredményeket.

A vezetőségi ülésen szó esett a biológiai terápiáról, mint új „terápiás csodafegyverről“. Ma már zömében ismertek ugyanis azok a folyamatok, amelyek egy-egy reumatológiai megbetegedés kialakulásában szerepet játszanak, és nagyon rövid időn belül ki tudtak fejleszteni olyan molekulákat, amelyek korrigálni tudják a betegségelindító kisiklott mechanizmusokat.

Az egészségbiztosítási pénztár támogatását élvező, a betegeknek új életkilátásokat kínáló biológiai terápia immár azoknak is esélyt adhat a gyógyulásra, akik a hévízi kórházat felkeresik. Az ülésen tárgyaltak új szakmai elvekről, gyógyítási protokollokról, megnevezték a bizottsági és vezetőségi kuratóriumi tagjelölteket, és szavaztak a 2008. évi Bozsóky Sándor-érem díjazottjának személyéről.

vissza az elejére


HELIKONI EMLÉKMŰ ÉS VÁROS NAPJA

Örültek, hogy segíthettek

Legutóbb március végén jelent meg híradás a Keszthely Térségi Vállalkozói Klubról lapunkban, kiemelve az idén is jól sikerült nőnapi meglepetés műsort. Mi minden történt az azóta eltelt csaknem negyed évben?

Jól érzik magukat egymás között.– Éppen az újság megjelenésekor, március huszonhetedikén este, a Giuseppe Pizzériában volt a soros klubest. Itt Vargáné Várkonyi Erzsébet, a keszthelyi önkormányzat turizmus és külkapcsolatok bizottságának elnöke volt az első vendég. Ő közérdekű városi kezdeményezésekre hívta fel a figyelmünket. Ezután az Erste Bank keszthelyi és tapolcai fiókvezetői prezentációjából ismerhettük meg a pénzintézet aktuális kínálatát. Az est Zoltán- és Sándor-napi köszöntéssel zárult.

Másnap egy szomorú eseményre utaztunk néhányan Zalaegerszegre: Tóth István, az elmúlt évtizedek szerintem egyik legzseniálisabb városi vezetőjének temetésén vettünk részt. Még ugyanaznap este négy fővel a Zalakarosi Vállalkozók Szövetsége idei, ünnepélyes díjkiosztó estjén lehettünk vendégek. Néhány nappal később a Nők a Balatonért Egyesület Víz Napja rendezvényén, majd nem egészen két hét múlva a Keszthelyi Városi Kórház új szárnyának avatásán képviseltette magát a Keszthely Térségi Vállalkozói Klub Egyesület.

Aztán három hét kihagyás után a Rádió és Televízió Múzeumban a médiakapcsolatok aktuális kérdéseivel foglalkoztunk, illetve a következő hónapok feladatai voltak napirenden. Azért a hivatalos teendők mellett nem feledkeztünk meg arról sem, hogy József nevű tagjainknak gratuláljunk elmúlt névnapjuk alkalmából.

– Ez után, ha jól tudom a Keszthelyi Ipartestület tisztújító közgyűlése következett, ahol az Önök számára is örömteli eredmény született.
– Igen. Itt a klubtagok közel egyharmada tagként, jómagam pedig, mint a klub elnöke vendégként vettünk részt. Valóban örömteli, hogy az ülésen egyik tagunk, Nádler József kapta a legtöbb szavazatot, így ő az új elnök. Már elkezdtük a jövőbeni együttműködésre vonatkozó megállapodás előkészítését.

Remélem, hogy kölcsönösen tudja egymást segíteni a két civil szervezet. Egyébként, ugyancsak büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a jubileumi helikoni ünnepségek nyitó ceremóniáján, a Helikon Ligetben felavatott emlékkő elhelyezésében Szindekovics József, mint az egyesület tagja, sok százezer forintos segítséget nyújtott annak érdekében, hogy csökkentse az erre fordított közpénz összegét.

– A klubtagok közül többeket ott láttam a május eleji fórumon is a Balaton Színházban, ahol Keszthely belvárosának rehabilitációs terveiről volt szó.
– Természetesen az ilyen alkalmakon igyekszünk minél többen jelen lenni, hiszen mi magunk is itt élünk a városban, vagy annak közvetlen környékén, A változások minket is erőteljesen érintenek, így amikor csak lehet, tájékozódunk az elképzelésekről és ha kell, képviseljük is az érdekeinket.

Újabb három hét múlva Hévízen találkoztunk, ahol átadás előtt megnézhettük a Bonevita Kft. gyógyintézményét, a nukleáris medicina szakkórház I–II. ütemében elkészült létesítményt. Megismerhettük a vállalkozói alapon tervezett működés főbb területeit, majd a hivatalos program befejeztével a szomszédos Fortuna Panzióban köszöntöttük Tibor és Gyula nevű klubtársainkat.

Május végén az Admirál irodaházban tartottuk a következő ülésünket. A tagok ekkor vitatták meg és fogadták el a 2007. évi pénzügyekről összeállított anyagot. A Helikon Rádió és a Borbarát Hölgyek Egyesülete képviselőivel együtt itt pontosítottuk a közelmúltban lezajlott város napján történő közös megjelenésünk részleteit is.

– Május végén zajlott a Keszthely Expó, ahol a korábbi években saját díjaikat is átadták. Idén is ott voltak a megnyitón?
– Igen, ott voltunk és ezúttal is ajánlottunk fel különdíjat. Mint ahogy jelen voltunk a Kehida Thermalban, a gyönyörű Málta szigetországról nyílt fotó- és üvegfestmény-kiállítás megnyitóján is, ahol később megkóstolhattuk a jellegzetes konyha különlegességeit, valamint a tüzes borokat is. Másnap viszont már egy teljesen más jellegű programon vettünk részt: az Ipartestület szabadtéri programján Gyenesdiás–Nagymezőn.

Legutóbb az elmúlt héten találkoztunk, amikor a Magyar Pénzügyi Közvetítő ZRt. bemutatkozása volt a központi program. Ezután előrehozott Csaba és Ottó köszöntők közben pontosítottuk tovább a hétvégi város napi megjelenést. Ez utóbbinak egyébként a katasztrofális időjárás nem használt, de így is akadtak vendégeink a Pelso kévázóval szemben, a Fő tér nyugati oldalán.

Előbbi tetőteraszára települt ki a hetedik születésnapját ünneplő Helikon Rádió, míg a Szindekovics cég hatalmas daruja tövében, egy sátorban a klub a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete tagjaival együtt kínálta az érdeklődőket borral, üdítővel és pogácsával. A tagság kétharmada tevékenyen részt vett, vagy jelentősen adakozott a program sikere érdekében. Erre az alkalomra készült el a KTVK új molinója is, amely szerencsére kiállta a próbát a zuhogó esőben.

– Arról még nem beszéltünk, hogy a május végén megalakult Keszthelyi Turisztikai Egyesület elnöke is Ön lett.
– Valóban. Megtisztelőnek érzem, hogy a húsz alapító éppen rám gondolt ezzel kapcsolatban.
– A klubtagokkal találkoznak még a hagyományos nyári szünet előtt?
– Igen. Június 20-án, a Z + D Kft. rendezvénytermében lesz a nyári szünet előtti utolsó találkozónk, újabb izgalmas témákkal. Aztán néhány hét szünet, majd szeptembertől újra folytatódik a klubélet.

vissza az elejére


Zalai Napló

Zala Média online

Zala.hu