Közös gondolkodás és cselekedet
A turisztikában bíznak Zalacsányban
EGERVÁRI KISTÉRSÉGI VÁSÁR AZ EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS JEGYÉBEN
Közös gondolkodás és cselekedet
Mindenidők
legnagyobb vásárának adott otthont április 4-5-én Egervár általános iskolája és
annak udvara. Az Északnyugat-zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok
Társulása hagyományos, immár kilencedik alkalommal megtartott rendezvényén még
soha ennyi kiállító nem vett részt. A kistérség településiről 35-en mutatták be
termékeiket, köztük vállalkozók, hagyományőrzők és népi iparművészek. A program
kiegészült a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás
egészségvásárával. Így a látogatók számára sem lehetett panasz. Sokan eljöttek
azért is, hogy a szűrőprogramokon való részvétellel tegyenek valamit egészségük
megőrzése érdekében.
Az ünnepélyes megnyitó megemlékezéssel vette kezdetét. Győri József, Egervár volt polgármestere és a kistérségi társulás volt elnöke márciusban hunyt el. Az emlékező, tisztelgő szavakat Hesselné Beáta, a társulás térségi menedzsere tolmácsolta. „Hiányzik közülünk – mondta. – Ő elment, de mi itt maradunk szívünkben azzal az ígérettel, hogy folytatjuk azt, amire az életét tette. Továbbvisszük azokat a hagyományokat, az általa teremtett programokat, melyek összefogják a kistérség lakosságát.”
Ezután
a megjelent kiállítókat és vendégeket Németh József, Egervár polgármestere
köszöntötte. A felszólalók sorát Köcse Tibor folytatta. Nagypáli polgármestere,
az északnyugat-zalai kistérségi társulás elnöke elmondta, évek óta igyekeznek
szakosítani a vásárt, melyet idén egészségmegőrző programokkal sikerült
bővíteniük. Mint fogalmazott, ennek sajnos szomorú aktualitása is van. Az ország
korábbi és jelenlegi helyzetére utalva kijelentette: nincs még egy hely
Európában, ahol ennyire bizonytalanságban élnek az emberek, mint hazánkban.
A megélhetési problémák, a napi gondok kihatnak a kistérség településein élők egészségére is. Hogy segítsenek, készítettek egy tanulmánytervet, amelyhez pályázati támogatást remélnek. Szándékuk, hogy falvakként más-más egészségmegőrző programokat valósítsanak meg. A helyben lévő segítségnyújtást kívánják szolgálni azzal is, hogy helyet adtak a zalaegerszegi többcélú társulás egészségvásárának.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője a falvak intézményfenntartási problémáiról beszélt. Biztatta a jelenlévő polgármestereket arra, hogy tegyenek meg mindent iskoláik, óvodáik, kultúrházaik működésének biztosítása érdekében.
Sem Zalaegerszeg, sem a települések nem boldogulhatnak egyedül, a közös gondolkodás és közös cselekedet ezért fontos a kistérségi együttműködésben, hangoztatta dr. Gyimesi Endre, a megyeszékhely polgármestere, a zalaegerszegi többcélú társulás elnöke. „Ha egészség van, az minden élvezet forrásává válik, de ha nincs, az egyéb javak, a szubjektív értékek sem boldogítanak” idézte Schopenhauer német filozófus szavait, mellyel megnyitotta az egervári vásár egészségvásár programrészét.
Az
északnyugat-zalai kistérség fejlődésében vásár rendkívüli szerepet tölt be,
hiszen lehetőséget ad az itt működő vállalkozások, a néphagyományok megőrzésében
jeleskedők bemutatkozására, hangsúlyozta Borbíró Frigyes. A megyei közgyűlés
térségfejlesztési bizottságának elnöke beszélt a megye foglalkoztatási
gondjairól. Mint mondta, a helyi vállalkozások azért is fontosak, mert
valamelyest enyhíthetik a helyi munkanélküliséget. Majd sikeres vásárt kívánva,
megnyitotta a rendezvényt.
Végezetül Szili-Fodor Dóra, a zalaegerszegi többcélú társulás munkaszervezetének vezetője ismertette az egészségvásár programját, részletesen szólva arról, milyen egészségügyi szűrőprogramokon és tájékoztatókon vehetnek részt az érdeklődők.
Akármilyen idők is jártak, a vidéken élők mindig tették a dolgukat. Falusi vendéglátással foglalkozik Béresné Dormán Ibolya. Elmondta, érezhető a válság hatása, mert kevesebb az igény a szálláshely iránt. Vendégeinek fele üdülési csekkel érkezik, ezért nem örül annak, hogy felmerült a szolgáltatás megadóztatása. Gorza Imréné és fia, Gorza Tamás a hagyományőrzést tartja fontosnak.
Ezért
szívesen vesznek részt a rendezvényeken házi készítésű kenyereikkel és a
langalival, hogy az érdeklődők megkóstolhassák a régi ízeket. Bozzai Lászlóné
szintén hagyományőrző, terítők hímzésével és húsvéti tojások díszítésével
foglalkozik. Egyik technikája a patkolás; az aprólékos és nehéz munkához igazi
elhivatottság kell, mondja.
Sajnálja, hogy a kézművességet kevesen értékelik, pedig egy egész élet munkája van benne. Most nyitott gazdaboltot Egerváron Nagy Sándor. Úgy véli, a válság és a megélhetési gondok sokakat visszavezetnek a kiskertekbe. Az itt termelt zöldségek és gyümölcsök pedig nemcsak olcsóbbak, hanem egészségesebbek is lesznek. Így a gazdabolt termékeire is szükség lesz.
Az egervári vásáron a hagyományokhoz híven vásárdíjakat is kiosztottak. Elismerésben részesült a pálinka-előállító Norma Kft. Oszkóból, a zalaegerszegi Still-gép forgalmazó Németh István, a Gorza Tamás, vasboldogasszonyi házikenyér-készítő, Egervárról a Sárvíz Menti Vadászegyesület, a kézigyertya-készítő Füzi Melinda, Horváthné Bencze Irén üvegfestő, Győri Józsefné kézműves mester, Béresné Dormán Ibolya falusi vendéglátó, Szabó Miklós kertibútor-értékesítő, Méhes József őshonosállat-tartó, Nagy Sándor gazdaboltos, Nemesapátiból Varga Miklós sátor-, gulyáságyú-kölcsönzés, Németh János, zalaszentiváni bútorasztalos, valamint finom házi réteseikért a Nők Petőmihályfáért Egyesület.
LEGFONTOSABB FELADAT: INTÉZMÉNYEIK FENNTARTÁSA ÉS MEGÚJÍTÁSA
A turisztikában bíznak Zalacsányban
Az
elmúlt években felújították az idősek otthonát, majd az iskolát, 2007-ben
átadták az új impozáns polgármesteri és körjegyzőségi hivatalt, idén pedig
kétcsoportos óvodájának megújítását szeretné folytatni Zalacsány önkormányzata.
A külcsín mellett azonban legalább olyan fontosnak tartják intézményeik
működtetésének zavartalan biztosítását. 2008-ban 189 millió forintból
gazdálkodtak, mely összeg 70 százalékát intézményeik fenntartására fordították.
Idén sem lesz másképp, az óvoda, iskola és az idősek otthona működtetése biztos
talajon áll, annak ellenére, hogy idén kevesebből, 168 millió forintból
gazdálkodhatnak.
– Az állami normatívák összege nagyban befolyásolja önkormányzatunk gazdálkodását. Sajnos nem mondok azzal újat, hogy az állami támogatás évről évre csökken, a tényt mégis meg kell említeni, mert az intézmények működtetéséhez szükséges hiányzó összeget helyben kell pótolnunk – mondja Nagy Lászlóné, Zalacsány polgármestere.
–
Ennek ellenére a 2008-as esztendőt jól zártuk, amit a 30 millió forintos
pénzmaradvány is mutat. A 2009-es gazdálkodásunkba azonban beleszólt a gazdasági
válság, idén csak 168 millió forintból gazdálkodhatunk. Kiadásainkat ugyanis
jelentősen megnöveli az önkormányzati épület megépítésére felvett hitel kamata a
forint árfolyamzuhanása következtében. Mindazonáltal önkormányzatunk
költségvetése stabil, garantáltan biztosított intézményeink működtetése.
Településünkön 52 vállalkozás tevékenykedik. Kérdés, hogy ezek közül hány kényszerül elbocsátásokra, vagy akár bezárásra a válság következményeképpen. A probléma egyrészt a helyi foglalkoztatás, másrészt a helyi iparűzési adóbevételek várható csökkenése miatt érinthet bennünket. Sajnos, már most érezzük gondjaikat, mert már vannak olyan vállalkozások, amelyek nem tudják teljesíteni adófizetési kötelezettségüket.
A helyi adókra ugyanakkor égető szükségünk van, hogy az egyre fogyatkozó állami normatívákat – amik idén még ötven százalékban sem fedezik a kiadásokat – ki tudjuk egészíteni. Ezért mondom már régóta azt, hogy nagyobb mértékű állami támogatás kellene az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátásához.
Zalacsány polgármestere kifogásolja az Út a munkához projekt rendelkezéseit is. A szociális törvény változtatása következtében 59 tartós munkanélküli került át a rendelkezésre állási támogatottak körébe. Nekik a közfoglalkoztatásban munkalehetőséget is kell biztosítani.
De,
mint mondja a polgármester, Zalacsányban nincs annyi feladat. Legfeljebb tíz
embernek tudnak munkát adni az intézmények és a közterek rendbetételében. A baj
az, hogy akit tudnak foglalkoztatni, annak államilag juttatott járadékát csak
öt, akit nem, annak segélyét pedig 20 százalékkal kell kiegészítenie az
önkormányzatnak. Ez is plusz kiadás a helyhatóság számára.
– Tavaly a szennyvíztelep bővítésére pályáztunk a norvég alapra, de a 333 millió forintos beruházás támogatását forráshiány miatt elutasították. Sajnálattal vettük tudomásul. Az óvoda részbeni felújítását szolgáló pályázatunk viszont támogatást kapott. Kicseréltük a nyílászárókat és megújítottuk a vizesblokkokat az intézményben. A beruházás 6,5 millió forintos költségét 80 százalékban fedezte az elnyert forrás – tért át a fejlesztések témakörére a polgármester.
–
Emellett az iskolában 100 darab szék és 50 darab asztal beszerzésére is sikerrel
pályáztunk, amit a gyerekek idén februárban vettek birtokba. Gondolkodtunk azon
is, hogy indulunk a közoktatási infrastruktúra fejlesztésére kiírt pályázaton,
de a gyermeklétszám miatt – ami jelenleg 124 fő – nem feleltünk meg a
feltételeknek. Idei fejlesztési terveink között szerepel egy játszótér
létesítése, melynek támogatására még decemberben nyújtottunk be pályázatot a
Leader-programra. Eredményét még nem ismerjük.
Intézményeinket tovább szépítve az óvodával folytatnánk a sort. Az épület teljes külső megújítását, és tetőcseréjét tervezzük. A beruházást ugyancsak támogatás segítségével szeretnénk megvalósítani, ezért várjuk a CÉDE program kiírását, hogy pályázatunkat beadhassuk.
Jó hír, hogy elnyertük a címet az integrált közösségi szolgáltató tér kialakítására, melynek az önkormányzati hivatal földszintjén adnánk helyet, ha a pályázat második fordulójában is érdemesnek találnak bennünket a támogatásra. Kedvező a helyiek számára, hogy állami beruházásban megkezdődött az Öreg-hegy villamosítása. Az infrastruktúra bővülése az ingatlanok értékének növekedését hozza magával.
Zalacsányban a gazdasági nehézségek közepette továbbra is számítanak a helyi turizmus erősödésére. A jól prosperáló Batthyány kastélyszálló szomszédságában megépült a 15 apartmanházas wellness centrum, mely 2008 júliusától fogadja vendégeit. Bíznak abban is, hogy 2009 második felében végre megkezdődhet a golfparadicsom kivitelezése, tette hozzá Nagy Lászlóné polgármester.