Meggondolatlanul – válogatás nélkül
Sikeres pályázatok a Vöröskeresztnél
a drogfogyasztásról a kábítószerügyi egyeztető fórumon
Meggondolatlanul – válogatás nélkül
A marihuána a legkedveltebb drog, a kábítószeresek zöme ezzel „él“, ám egyre népszerűbb a kokain is; az utóbbi két évben tíz százalékra növekedett a fehér port fogyasztók száma Zala megyében. A Zalaegerszegi Drogambulancia betegforgalmi adatai mutatják ezt a helyzetet, ami csak a felszín, hiszen a drogfogyasztás terén – a látencia miatt – minden (statisztikai) adat csak a jéghegy csúcsát érinti. Önmagában is aggodalomra ad okot ez a tény, melyben egyenesen ijesztő az, hogy a fiatalok a figyelemfelhívások ellenére nem hisznek a kokainfogyasztás veszélyeiben. A Zalaegerszegi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) által rendezett városi és kistérségi szakmai konferencián egyebek mellett erről is szó esett.
A
megyeszékhelyi drogambulancia adott helyet a rendezvénynek, melyen elsőként
Major Zsolt a zalaegerszegi KEF és a Zalai Bűnmegelőzési Kortárssegítő Klub
képviseletében tartott előadást. Elmondta, a városi önkormányzat által
biztosított önerőből és pályázati forrásokból a KEF több állandó programot
szervez fiataloknak.
Ilyen a „Veszélyvágta” vagy a „No drog pont“, mely rendezvények játékos vetélkedő keretében hívják fel a fiatalok figyelmét a drogfogyasztás jogi és egészségkárosító következményeire. Az elmúlt nyolc évben összesen 7200 középiskolás kapott minderről felvilágosítást a megyében. A KEF emellett képzéseket is szervez, melyen drogügyi koordinátorok, kortárs és ifjúságsegítők vesznek részt.
Tapasztalatuk az, minél jobban terjed a kábítószer-fogyasztás, annál nagyobb
a társadalom érdektelensége. Emiatt is erősíteni, mélyíteni kell a KEF-ben
együttműködő intézmények kapcsolatát, hangsúlyozta.
A drogügyi szakmai fórumon először mutatkozott be a Zalaegerszeg és Térsége
Többcélú Kistérségi Társulás valamint a Támasz Alapszolgáltatási Intézmény.
Vargáné Csóbor Lujza, a Zalaegerszegi Drogambulancia addiktológiai konzultánsa elmondta, betegforgalmuk jellemzően a drogfogyasztás törvényi szabályozásához igazodott az elmúlt években. Kezdetben, mikor enyhébb volt a kilátásba helyezett büntetés, a hozzájuk fordulók majdnem 90 százaléka önként jött el. Ma már más a helyzet, a nagy többség az úgynevezett elterelésre érkezik, mondhatni kötelező jelleggel, hiszen így megúszhatja a büntetést. Körülbelül 15 százalékuk önként jön, de súlyos állapotban.
Az elterelés intézménye 2003-i évi bevezetését követően 1500 fölé nőtt az éves betegforgalom, ami az utóbbi három évben ezer fő körülire csökkent. A kábítószer-fogyasztás terjedésével kapcsolatban elmondta, megdöbbentő, hogy már általános iskoláskorú klienseik is vannak, és valamilyen szert legalább egyszer kipróbált a középiskolások egyharmada. De más korosztály is érintett, a közelmúltban középkorú hölgyeket értek tetten kokainfogyasztáson.
–
A nálunk megjelentek tíz százaléka kokaint, húsz százaléka amfetamint, és
mintegy hetven százaléka marihuánát fogyaszt. Ez persze nem a valós képet
mutatja, hiszen előfordul, hogy időként mást is kipróbálnak a
kábítószer-élvezők. A marihuánát fogyasztó betegeink közel fele naponta, illetve
naponta többször él a szerrel. Két-három grammot is elfogyasztanak, ami nagyon
sok!
A kokain megítélésében nagyon ijesztő az a tény, hogy a fiatalok nem hisznek a szer egészségkárosító veszélyeiben. „Tök jó“, „nem okoz függőséget“ – állítják. Elszomorító az is, hogy az intravénás drogot használók egyre meggondolatlanabbak – szinte válogatás nélkül próbálják ki az anyagokat („tegnap is jó volt“), és kevésbé kerülik a közös tűhasználatot („azt hiszem, nekem bökték először“). Ezek a drogfogyasztói vélekedések anonim szűrőprogramunk során derültek ki.
A kábítószer-fogyasztás visszaszorításában a prevenciónak, a megelőzésnek kell(ene) a legnagyobb hangsúlyt adni. Az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, az alkalmi, egyszeri tájékoztatóknak inkább felhívó jellege van, mintsem visszavető, ezért több évre szóló drogprevenciós programokat kellene megvalósítani, hangsúlyozta végül Vargáné Csóbor Lujza.
Óvári Benita kortárs segítő kérdésre válaszolva elmondta, drogproblémával küszködő fiatal konkrétan segítséget még nem kért tőlük. A rejtőzködés van a dologban, mindazonáltal szívesen tájékoztatják minden érdeklődő diáktársukat a drogfogyasztás veszélyeiről, az igénybe vehető segítségekről, hiszen nem lehet tudni, kinek válik hasznára az információ.
ünnepség lentiben
Tízéves a helyi vállalkozások támogatására létesített Lenti Inkubátorház, mely létrehozóival, volt és jelenlegi bérlőivel a közelmúltban ünnepelte jubileumát. Az intézményt a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány hozta létre azzal a szándékkal, hogy kedvezményes bérleti díjjal telephelyhez juttassa az induló és a már működő vállalkozásokat.
A vállalkozásfejlesztési alapítvány 1996-ban elsőként Zalaegerszegen létesített inkubátorházat saját erőből, majd 2000-ben Lentiben és Zalaszentgróton a városi önkormányzatok, Phare-források és a megyei területfejlesztési tanács támogatásával, valamint önerő biztosításával.
A Lenti Inkubátorházat az elmúlt években közel 60 bérlő vette igénybe hosszabb-rövidebb ideig. A kihasználtság általában 85-95 százalékos volt, ám jelenleg százszázalékos. Az épületben egyébiránt 17 helyiség, összesen 500 négyzetméteren áll a bérlők rendelkezésére. A kezdő és a 3 évnél fiatalabb vállalkozások számára kedvezményt biztosítanak; egyéves vállalkozás 30 százalékos, kétéves vállalkozás 20 százalékos, a hároméves vállalkozás 10 százalékos kedvezményt kap a bérleti díjból.
A nem kezdő vállalkozások is igénybe vehetik az inkubátorházat a teljes bérleti díj megfizetésével. Az itt működő vállalkozások részére ingyenes szaktanácsadást is nyújtanak. Az épületben rendelkezésre áll egy – 25 fő kényelmes elhelyezését biztosítani tudó – 45 négyzetméteres, korszerű technikával felszerelt oktatóterem, amit külső szervezetek is bérbe vehetnek.
– Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hármas tengelyéhez kapcsolt első fordulóban Felsőpáhok nettó 7,8 millió forintot nyert játszótér építésére – adta hírül Németh Sándor polgármester.
Önerőként a fenti summára rakódó ÁFA összeget kellett a községnek biztosítani ahhoz, hogy a sportpálya mellett, egy elkerített 20 méter x 20 méteres területrészen megépüljön a 3-14 éves gyermekek számára EU-szabványoknak megfelelően elkészített játékkert. Április közepétől játszóház, játszóvár, körhinta, rugós játékeszköz, rugós mérleghinta és homokozó is az apróságok kedvét keresi. Ültettek fákat és bokrokat, kihelyeztek támlás padokat és hulladékgyűjtőt is. A mini játszóváros hivatalos avatását április 15-én délután négykor tartják.
A polgármester elmondta, tavaly önerőből kétszáz új sírhellyel bővítették a köztemetőt, majd szociális és vizes blokkot is kiépítettek itt. Most a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács TEÚT-as pályázatán nyert 4,7 milliós támogatás felhasználásával a teljes, 800 méter hosszban felújítják az Ady Endre utca burkolatát. A vállalkozói szerződést már aláírták, a beruházás május hónapban elkészül Felsőpáhokon.
a magyar köztársasági ezüst érdemkereszt díjjal
tüntették ki dr. baracskai józsefnét
Sikeres pályázatok a Vöröskeresztnél
Hatszáz jelzőkészülék már az ellátottakat szolgálja a nagykanizsai, a zalakarosi és a zalaszentgróti kistérségi társulások településein. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kiépítését elnyert támogatásból valósította meg a Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete, mely a napokban újabb pályázati sikerről értesült. Ennek köszönhetően felépülhet a nappali ellátást biztosító fogyatékosintézmény Zalaszentgróton.
– Nyolcszáz jelzőkészüléket nyertünk, melyből hatszázat már kihelyeztünk az előzetes igényfelmérés alapján. Január elsejétől tevékenykedő jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működtetését egyrészt a nyertes projektből finanszírozzuk, másrészt – mivel a szolgáltatás térítésköteles – térítési díjat kérünk, ami a kapott nyugdíj két százaléka a törvény szerint – mondta dr. Baracskai Józsefné, a Magyar Vöröskereszt Zala megyei igazgatója.
– A rendszeren belül Nagykanizsán két helyszínen, valamint Gelsén, Garaboncon, Sümegcsehiben és Zalaszentgróton, összesen hat 24 órás mikrotérségi ügyeletet tartunk fenn, ahonnét 30 percen belül kell kiérkeznie az adott helyszínre a segítségnek. Kedvező fogadtatásra talált az egészségügyi illetve közbiztonsági célú szolgáltatás, melyet a 65 év feletti idősek, valamint a pszichiátriai betegek és a fogyatékkal élők vehetnek igénybe.
Többnyire vérnyomás-, vércukorszint-problémák és elesés miatt hívják a központot. Egy néni a közelmúltban úgy esett el, hogy a radiátorra rántotta a függönyt. Ha nem tudott volna jelezni a jelzőkészülékkel, az egész ház könnyen kigyulladhatott volna. A néni életét mentette meg a kiérkező segítség.
A változó világban azonban nemcsak az idősek ellátása, hanem a fogyatékkal élők gondozása is újfajta külső megoldásokat igényel. A családtagok dolgoznak, de akik szeretnék, még azok sem tudják a munkavállalás kényszere miatt vállalni idős, vagy beteg hozzátartozóik gondozását. Ezért nagy öröm az a pályázati támogatás, melyből a 40 millió forintot igénylő fogyatékosotthon megépülhet, hangsúlyozta az igazgató.
– A zalaszentgróti Vöröskereszt épülete mellé épül meg az intézmény, mely 24 fogyatékkal élő személy nappali ellátását teszi lehetővé. Azt tervezzük, hogy a foglalkoztatóban 12–15 főnek biztosítunk majd munkát. A 2011. január elsején működésbe lépő intézményre nagy szükség van a zalaszentgróti kistérségben, ahol nemcsak a munkanélküliség nagyobb arányú, hanem a szociális problémák is súlyosabbak a megye más térségeihez képest.
* * *
Március 12-én a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat)
kitüntetésben részesült dr. Baracskai Józsefné – az időskorúak társadalmi
megbecsülése, a rászoruló emberek segítése érdekében több évtizeden át kifejtett
eredményes karitatív tevékenysége elismeréseként.
A mai idősek és a fogyatékkal élők helyzetében a kiszolgáltatottság a legszomorúbb; fájdalmas azt látni, hogy a valamikor alkotó, tevékeny ember idős korára támasz nélkül egyedül marad. Egyértelmű, hogy segítséget kell adni, ami nem szívesség, hanem emberi kötelesség. Ezen elvek mentén dolgoznak a vöröskeresztes munkatársak egy olyan humanitárius világszervezet oldalán, melynek tevékenysége az emberi értékekre, az emberi méltóság tiszteletére épül – fogalmazott kitüntetése kapcsán dr. Baracskai Józsefné.