A város történetében először

Komposztálás kertben és konyhában


ruzsics ferenc felhatalmazást kapott a folytatásra keszthelyen

A város történetében először

A város történetében először nyert kétszer egymás után Keszthelyen ugyanaz a polgármester. Ruzsics Ferenccel beszélgettünk az elkövetkező időszak lehetőségeiről.

Ruzsics Ferenc– Mire kötelezi Önt, illetve a képviselő-testületet ez a felhatalmazás? Melyek azok az „elvek”, amelyek maradnak, mi az, amiben változtatni szeretnének?
– Büszke vagyok rá, hogy újra kiérdemeltem a keszthelyiek bizalmát. Jó tudni, hogy a város lakosságának nagyobb része is úgy látja, ahogy én: jó irányba halad Keszthely. Örülök, hogy folytathatom a négy éve megkezdett munkát.

Talán most már könnyebb dolgunk lesz, hiszen rengeteg előkészítő és tervezési munkát végeztünk el az előző ciklusban. Ezeknek következik most a látványos része: hamarosan kezdődik a belváros és a Balaton-part megújítása is, hogy csak a két legfontosabbat említsem. Hozzá kell tennem, hogy nagy könnyebbség lesz az is, hogy most nem kormányzati ellenszélben kell dolgoznunk, hanem együttműködve az ország vezetésével.

– Melyek azok a feladatok, melyeket még ebben az esztendőben szeretnének megoldani?
– Örömteli esemény, hogy a napokban átadjuk a tanuszodát, mely már régi vágya a keszthelyi és környékbeli lakosoknak. Idén szeretnénk még sort keríteni a Balaton-parti projektünk támogatási szerződésének aláírására is, hogy minél előbb megkezdhessük a munkálatokat a területen. A napokban elkészül az Apát utcában a díszburkolatos járdaszakasz, a Malom utcában pedig útfelújítás zajlik, mely két héten belül befejeződik.

– Várhatóak-e átszervezések a hivatali és intézményi struktúrában?
– A szükséges lépéseket már négy éve megtettük: az előző ciklus elején átvizsgáltuk a város teljes intézményhálózatát, és több helyen is találtunk lehetőséget a szervezettebb működésre, költségcsökkentésre. Voltak ebben az időszakban kisebb összevonások, két általános iskolánkat egyesítettük, és egységes gazdasági irányítás alá rendeztük az önkormányzati fenntartású intézményeket, ennek köszönhetően költséghatékonyabb működés vált lehetővé. Minden intézményünk szigorúan takarékos gazdálkodást folytat.

Az új képviselő-testület Keszthelyen.

– A kórház állami kompenzációt kapott. Mire volt ez elég? Milyen feladatok hárulnak a városra a továbbiakban a kórház esetében?
  – Sok önkormányzat perelte be 2007-ben az egészségügyi kormányzatot, köztük mi is. A méltánytalan eljárások során Keszthely vesztette el arányaiban a legtöbb aktív ágyát, s ezzel együtt az állami támogatás is jelentősen lecsökkent. Kórházunk csőd közeli állapotba került. Rajtunk kívül még három kórháznak ajánlotta fel a jelenlegi kormány a peren kívüli megegyezés lehetőségét.

A keszthelyi az egyetlen kórház, mely a követelése teljes összegét megkapja kártérítésként. Ez elég arra, hogy a kórház ki tudja fizetni hátralékos számláit, nem görget tovább tartozást maga előtt és a jövő fejlesztési elképzeléseire is biztos alapot nyújtson. Ez most tűzoltás volt, azonban további változások szükségesek még a társadalombiztosítás rendszerében ahhoz, hogy a tartozás ne „termelődjön” újra.

– Említette a belváros-rehabilitációt. Melyek lesznek ennek a következő lépései?
– Közbeszerzési eljárás keretében nemrég kiválasztottuk a munkálatok kivitelezőjét: a bírálóbizottság döntése alapján a Közgép Építő- és Fémszerkezet Gyártó Zrt. és a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. által alkotott KR 2010 konzorcium végzi majd a belváros átalakítását. A többfordulós tárgyalási eljárás során a konzorcium eredeti ajánlatát jelentősen sikerült csökkentenünk, így végül kevesebb, mint nettó egymilliárd forintra kötünk vállalkozási szerződést.

– Hogyan készül vagy próbál készülni a testület, az önkormányzat a Széchenyi Terv kiírásaira? Mely területeket szeretnék Keszthelyen az SZT segítségével erősíteni?
– Örömmel láttuk, hogy a terv kiemelt területei közé tartozik a lakásépítés és otthonteremtés, az energiahatékonyság és zöldenergia-termelés, vagy éppen az egészségipari fejlesztések – ilyen jellegű beruházásokra szükség van Keszthelyen is. Az önkormányzat már dolgozik egy városi energiaközpont létrehozásán, melytől jelentős megtakarítást várunk az intézményeink fenntartási költségségeiben.

Önkormányzati bérlakások illetve szociális lakások építése szintén szerepel a terveink között. Kíváncsian várjuk a Széchenyi Terv pályázatait, remélhetőleg sikerül támogatást nyernünk az elképzeléseinkhez. Emellett nagyon fontosnak tartom azt is, hogy minél több helyi vállalkozás kihasználja a terv lehetőségeit.

– A ciklus végére milyen Keszthelyt szeretne Ön látni?
– Stabil gazdaságú, a minőségi turizmust kihasználó, az adottságaival élni tudó várost szeretnék, ahol egyaránt jól érzi magát az idelátogató vendég, és a keszthelyi lakosság. Olyan várost, ahol jó élni, érdemes letelepedni, kedvezőek a feltételek a családalapításhoz és vállalkozáshoz egyaránt. Olyan Keszthelyt, amely büszkén és megérdemelten viselheti a Balaton fővárosa címet.

vissza az elejére


AZ öko-navigátor bt. környezetvédelmi projektje

Komposztálás kertben és konyhában

Az Öko-navigátor Bt. a mai rohanó világunkban fontosnak tartja, hogy működését környezettudatosan tegye, és erre a magatartásra mások figyelmét is felhívja. A környezetvédelemmel foglalkozó, pécsi székhelyű cég a KEOP-6.2.0/A/09/2009-0034 jelű pályázat keretében 7 millió 91 ezer 987 forint támogatást nyert el. Ebben a projektben a komposztálás népszerűsítését tűzték ki célul négy zalai településen. Pacsán, Zalaszentmihályon, Pölöskén, Nagykapornakon összesen 185 darab komposztládát adnak ingyenesen a lakosoknak, melyek használatával kapcsolatban október 16-án tájékoztató napot tartottak.

A négy helyszínen a komposztálásról szóló előadásokkal várták az érdeklődőket. Szakály Loránd műszaki tréner először a fenntartható fogyasztás jelentőségéről beszélt. Mint fogalmazott: a fenntartható fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől. Előadásában mindenki számára megfogadható tanácsokat adott a fenntartható fogyasztásra. A tudatos vásárlást, a helyi termék előnyben részesítését, a műanyag csomagolóanyagok használatának elkerülését, valamint a komposztálást, a szerves hulladékok hasznosítását emelte ki egyebek mellett.

– A komposztálás olyan biológiai folyamat, amely során a hulladékok, melléktermékek szerves anyagait a baktériumok, mikroorganizmusok lebontják, és humuszszerű termékké alakítják át – magyarázta az előadó. MIT TEHETÜNK BELE A KOMPOSZTLÁDÁBA? – a konyhai hulladékok közül zöldség- és gyümölcsmaradékokat, például krumpli-, alma- tojáshéjat, salátalevelet, tea- és kávézaccot, a kertből a levágott füvet, az avart, faágakat, nyesedékeket, házi állatok alomját és fahamut. NE TEGYÜNK BELE ételmaradékot, húst, állati fehérjét, csontot, tollat, olajszármazékokat, gyökérdarabokat (különösen gyomok gyökereit!), macska- és kutyaürüléket, követ, üveget, műanyagot, porzsákot, fémeket, nyomtatott papírt, kartont, építési faanyagot, vegyszerrel kezelt faanyagot és diófalevelet se.

– A KOMPOSZT KEZELÉSÉNEK három lényeges mozzanata van: az aprítás, a keverés és a nedvesen tartás – folytatta az előadó. – A komposztálóba helyezett szerves anyagokat aprítsuk fel kis darabokra, mert így hamarabb alakulnak humusszá. Az alapanyagok között vannak olyan anyagok, amelyek könnyen rothadnak (ezek magas nitrogéntartalmú anyagok: konyhai hulladék, fűnyesedék, friss lomb, gyomok) és vannak olyanok, melyek nehezebben rothadnak (ezek magas széntartalmú anyagok: száraz lomb, szalma, fanyesedék, stb.). Ha rendszeresen keverjük ezeket, akkor felgyorsíthatjuk a nehezebben rothadó anyagok átalakulását. Ha a komposzt túl száraz, akkor megöntözzük, ha túl nedves, akkor megforgatjuk és száraz anyagot adunk hozzá. A komposzt nedvességtartalma akkor jó, ha olyan, mint a kinyomott szivacs.

A komposztálásnak köszönhetően javul a talaj víz-, hő- és levegőgazdálkodása, növekedik tápanyagtároló képessége. A komposztokban található hormonhatású anyagok serkentik a növényi növekedést. Nagyobb lesz a növények ellenálló képessége a kórokozókkal és a kártevőkkel szemben. A talajszerkezet stabilitása nő, csökken a porosodás és az erózió veszélye. Tápanyag-visszapótlásra, trágyázásra szintén kiválóan alkalmas – ismerhették meg a KOMPOSZTÁLÁS ELŐNYEIT az érdeklődők.

Bővebb információ és
komposztláda-igénylés: Domány Balázs
Telefon: 30-327-33-00
E-mail: iroda.oko@gmail.com

vissza az elejére


Zalai Napló

Zala Média online

Zala.hu