Úszni jó! Sosem késő megtanulni!

Most a Gizella-ház újult meg

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyeire


A tanuszodába a felnőtteket is várják

Úszni jó! Sosem késő megtanulni!

Felnőttként is meg lehet tanulni úszni, nincs korhatárhoz kötve, tehát aki elmulasztotta gyermekként, az bármely életkorban elsajátíthatja az úszás képességét – hangsúlyozza Tóth István Jánosné, Teskánd polgármestere. Eredeti végzettsége szerint általános iskolai testnevelő tanár, úszás és kosárlabda szakirányon végzett a főiskolán. Amióta felépült a tanuszoda Teskándon, önkéntes tevékenységként felnőttek úszásoktatásával is foglalkozik.

– Az úszás nagyszerű, az egész testet igénybe vevő testmozgás, amely nem terheli meg az ízületeket, a csontokat, jó hatással van az izmokra, ezért testedzési és egészségfejlesztési szempontból egyaránt jelentőséggel bír. Emellett kiváló szabadidős tevékenység. Közeleg a nyár, a strandszezon, ki ne szeretne a nyári melegben megmártózni a hűvös habokban.
– Ezért lenne jó, ha minél többen tudnának úszni…
– Már az ókori Spártában is az alapműveltség része volt az, hogy valaki tud úszni, és ebben a nők sem voltak kivételek. Jómagam is úgy vélem, hogy az úszni tudásnak ma is hozzá kellene tartoznia az alapműveltséghez. Ezt segítené elő, ha állami normatívával finanszíroznák az általános iskolai úszásoktatást, melynek költségét egyelőre a szülők és az önkormányzat állják. A teskándi tanuszodában valamennyi óvodába és iskolába járó gyerekünknek biztosított ez a lehetőség, sőt a bölcsődések is vízhez szoktató foglalkozásokra járnak. Mint minden mást, az úszást is gyermekkorban ideálisabb megtanulni, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy felnőtt korban lehetetlen lenne elsajátítani ezt a mozgást.

– Másképp történik a felnőttek úszásoktatása?
– Azzal szoktam bátorítani a jelentkezőket, hogy az úszás olyan, mint az autóvezetés; először minden részletre figyelünk, később már motorikusan végezzük a tevékenységet. A felnőtteknél természetszerűleg kevesebb a játék, több a tudatos munka és gyakorlat. Fontos a lelki ráhangolódás, ezért mindig megbeszéljük azt, ki és miért fél a víztől. Ez általában gyermekkori vízzel kapcsolatos kellemetlen élményekhez köthető. Így az első órák a vízhez való szoktatással telnek el, majd a síklás, lebegés, víz alá merülés, helyes levegővétel elsajátítása után térünk át egy úszásnemre, ami többnyire a mellúszás. A helyes technika mellett nagy figyelmet fordítok arra is, hogy jól érezzék magukat a vízben.
– Mennyi ideig tart egy ilyen kurzus, és mire elég?
– Tíz alkalomból áll a tanfolyam, mely elegendőnek bizonyul arra, hogy vízbiztonságra tegyenek szert a jelentkezők, és hogy néhány métert megtegyenek a számukra ideális úszásnemben. Egy olyan alaptudásra tehetnek szert, amit gyakorlással tovább fejleszthetnek a mély vízben történő biztos úszásig, hogy az élmény is legyen.

vissza az elejére


850 milliós beruházás a Kolping Hotelben

Most a Gizella-ház újult meg

Avató- és szentelő ünnepséggel egybekötött júniusi partnertalálkozón adták át az alsó-páhoki Kolping szálloda közel 850 millió forintos beruházását, az ÚSZT NYDOP keretében 258 millió forint EU-támogatással megújított Gizella-házat.

Az étterem szomszédságában álló Gizella lakóépület a már felújított apartman házak mintájára kapott teljesen új külsőt és belsőt. Az épületben a vízi világ kapott főszerepet: interaktív élményfolyosó, különleges színvilág, ötletes belsőépítészeti megoldások nyűgözik le a vendégeket. A ház különlegessége, hogy az épület egyik felében családi apartmanok, a másikban kétágyas szobák kaptak helyet.
Köszöntőjében Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke a folyamatos, önerőt feltételező, munkahelyteremtő beruházásokat dicsérte azt kiemelve, hogy a családi turizmus fejlesztése a megye idegenforgalmi koncepciójába is jól illeszkedik. Baldauf Csaba, a Kolping Hotel igazgatója köszönetet mondott a megbízható partnereknek, a szálloda dolgozóinak, hogy határidőre, a költségkereteket tartva sikerült elvégezni a 17 éve épült ház teljes felújítását. Említést tett további, az uszodát és a gyógyászati részleget érintő modernizációról is. A házat Kövesi Ferenc, a Magyar Kolping Szövetség országos egyházi elnöke paptársaival szentelte meg.

vissza az elejére


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyeire

A pályázat meghirdetése és benyújtása a Zala Megyei Közgyűlés 9/2000. (IV. 18.) KR rendelete alapján történik. A pályázat lebonyolítója a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal.

1. A pályázat benyújtásának feltételei:
A kollégiumi férőhely elnyerésére az a hallgató pályázhat, aki
– állandó lakóhellyel rendelkezik Zala megyében,
– érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkezik valamelyik pécsi egyetem vagy főiskola nappali tagozatán, illetve tárgyévben felvételt nyert és megfelel azon egyetem és főiskola kollégiumi férőhely elbírálási szempontjainak,
– kollégiumi helyét nem fegyelmi okból veszítette el, és
– akit nem zártak ki a 9/2000. (IV. 18.) KR rendelet 3. § (4) bekezdésében foglalt szabályok megszegéséért. (Amennyiben a hallgató bármely okból nem tart igényt az általa elnyert férőhelyre, köteles postafordultával azt jelezni a pályázat kiírójának. A férőhely másnak nem adható át.)

2. A pályázat elbírálásának szempontjai:
– a hallgató szociális körülményei, melyek a kollégiumi ellátást indokolttá teszik.
– a hallgatónak az elbírálást megelőző félévben elért jó tanulmányi eredménye (első évfolyamos hallgató esetén az érettségi eredménye), választott szakterületével vagy más tanulmányaival öszszefüggő kiemelkedő teljesítménye.

3. A pályázat benyújtásának módja:
A kollégiumi férőhelyre pályázni adatlappal (és a szükséges mellékletek csatolásával) lehet.
A pályázati adatlap kötelező mellékletei:
– a tárgyév lezárt tanulmányi eredményének hivatalos igazolása,
– első évfolyamos hallgató esetén érettségi bizonyítvány másolata, valamint felsőoktatási intézmény igazolása a felvételről,
– tanulói jogviszony igazolása (iskolalátogatási igazolás)
– a jövedelem típusának megfelelő igazolások (munkáltatói kereset, APEH jövedelemigazolás), nyugdíj és nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásokról szóló igazolás, önkormányzat, munkaügyi szervek által folyósított pénzbeli ellátásról szóló igazolások, és egyéb, a kollégiumi ellátást indokoló (pl. egészségügyi rászorultságról szóló) dokumentumok.

Az adatlap átvehető, illetve igényelhető megcímzett, felbélyegzett válaszborítékkal a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal Szervezési Osztályán (8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.), vagy letölthető a Zala Megyei Önkormányzat honlapjáról (www.zala.hu).
A pályázatot a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal címére (8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.) 1 példányban, postai úton, vagy személyesen kell benyújtani.
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet: Zala Megyei Önkormányzati Hivatal. Telefon: 92/500-722.

4. A pályázatok beérkezésének határideje: 2013. augusztus 10.

A pályázók értesítése az elbírálásról: 2013. augusztus 31-ig.

5. A pályázati felhívás kiírásait figyelmen kívül hagyó pályázó automatikusan kizárja magát a részvételből.

6. Egyéb:
r A kollégiumi férőhely egy tanítási évre vonatkozik.
r Amennyiben a hallgató bármely okból nem tart igényt az általa elnyert férőhelyre, köteles postafordultával azt jelezni a pályázat kiírójának.
r A férőhely másnak nem adható át. E szabály megszegése kizárást jelent a tanulmányok teljes idejére.
r Azonos feltételek esetén elsőbbséget élveznek a megye kisebb településén élő hallgatók.

vissza az elejére