Repce-búza fajtabemutató és terményfórum

Őszi repce, árpa, búza, tritikálé


Baki Agrocentrum Kft.

Repce-búza fajtabemutató és terményfórum

A Baki Agrocentrum Kft., Zala megye meghatározó integrátor cége, a szántóföldi növénytermesztők szakmai centruma – híven saját cégfilozófiájához – ismét magasabbra tette a mércét. Az agrárkereskedelmi tevékenységgel, valamint integrátori szerepben szaktanácsadással is foglalkozó cég június első csütörtökére szervezte meg azt a repce-búza fajtabemutatóval egybekötött sikeres terményfórumot, amelyre közel kilencven regisztrált érdeklődő fogadta el a meghívást.

A gazdák először Hahót község elején a repcét, majd nem messze Fakospusztától a búzát vették szemügyre. Majd a 17 fajtatulajdonos és két növényvédőszer-gyártó közreműködésével az Agrocentrum konferenciatermében tartott terményfórumon Balogh Rudolf ügyvezető elmondta, hogy a növekvő terményáraknak köszönhetően, a kukorica és a gabonafélék, valamint az olajos magvak, vagyis a repce és a napraforgó magas értékesítési ára is közrejátszottak abban, hogy jelentős forgalomnövekedést tudtak produkálni az elmúlt évben.

A folyamatos versenyképesség megtartását elérni szándékozó ügyvezető a jövőről szólva kifejtette: a „kedvenc" fő növény továbbra is a repce marad, mint Zala megye egyik legsikeresebb növénye. Viszont a repce és a kukorica rovására a napraforgó is egyre inkább fölzárkózik a versenyképes „slágernövények” kategóriájába. Az elmúlt években sikert aratott a „minőségi terményátvétel” rendszere, ezért ezt továbbra is folytatják. A kalászos vetőmagtermő terület közel 200 hektár. Az ügyvezető úgy prognosztizálta, hogy a kukorica némiképp háttérbe szorul, mert az aszályos éveket a napraforgó jobban bírja. Üzletpolitikailag várhatóan nagy jelentőségű növénnyé növi ki magát a korlátlan piaci lehetőségekkel bíró, a kormányzati programba jól illeszkedő szója.

A felmérések szerint hazánkban közel 100–150 ezer hektár kimondottan alkalmas a szójatermesztésre. A hektáronkénti 3 tonna termés célként reálisan elérhető lesz a jövőben, amely már biztos nyereséget hozhat a termelőnek. A tavaszi szezon későn kezdődött, a munkák összetorlódtak, így nem volt egyszerű a munkaszervezés sem. Számos növényvédő szert kellett cserélni, és olykor technológiát és növényt is. A kukorica vetőmag fajtatulajdonosai nem mindig tudták fajtaöszszetételben és esetenként menynyiségben biztosítani a vetőmagot. Alapellátási gondokkal azonban nem kellett szembenézni: a termeléshez szükséges input anyagok kellő időben rendelkezésre álltak.
A Baki Agrocentrum műtrágyából is előre betárolta azt a mennyiséget, amire a termelőinek szüksége volt. Potori Norbert, az Agrárgazdasági Kutatóintézet agrár- és vidékfejlesztési igazgatója a várható terményárakról tartott előadást. Elmondta, hogy a Fekete-tengeri térség nagyon jónak ígérkező búza- és kukoricatermése miatt az EU-ban vélhetően csökken a búza és a kukorica ára. Magyarországon mintegy 5 millió tonna búzatermést prognosztizálnak.

vissza az elejére


Minőségi vetőmagajánlat a Gabonakutatótól

Őszi repce, árpa, búza, tritikálé

Őszi vetőmagajánlatát mutatta be a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. a táplánszentkereszti növénynemesítő állomásán rendezett gazdanapon a közelmúltban.

A sikeres termesztés egyik alapvető eleme a kiváló terméspotenciállal rendelkező hibridek és fajták használata, amit a Gabonakutató folyamatosan biztosít a zalai gazdák számára is, hangsúlyozta Vadvári László területi képviselő.
Éveken keresztül az egyik legnagyobb területen termesztett szegedi fajtarepce a GK Gabriella. A középérésű csoport elején érik. Télállósága, regenerálódó- és alkalmazkodóképessége egyaránt kiváló. Termőképessége meghaladja a 4 tonnát hektáronként. Intenzív típusú fajta, meghálálja a jó tápanyag-ellátottságot.
Középérésű hibridrepce a Finesse. A kiemelkedő terméspotenciállal, jó állóképességgel rendelkező magas olajtartalmú hibrid üzemi kísérleti átlaga meghaladta a 4,5 tonnát hektáronként az elmúlt években. Egy nagy, robosztus habitusú hibrid, ami óriási becőtömegre képes, és intenzív termesztési körülményeket igényel.
A Gabonakutató új hibridje a Nikola, ami a Finesse-szel ellentétben alacsonyabb, földtől elágazó, kisebb szárú hibrid. 2012-ben került elismerésre. A korai csoport végén érik, a minősítés éveiben 105 százalékkal teljesített a kísérleti átlaghoz viszonyítva. Terméshozama intenzív években elérte az 5 tonnát hektáronként, de kedvezőtlenebb viszonyok között is képes a 4 tonna feletti termésre.

A Gabonakutató rendkívül sokféle kalászos fajtával rendelkezik, amit a zalai termelőknek is ajánl. A GK Judy kétsoros őszi árpa állóképessége és télállósága kiemelkedő, intenzív termőterületeken 7-8 tonnás termés elérésére képes.
A Táplánszentkereszten nemesített középérésű, szálkás kalászú fajta a GK Szala, amit a zalai gazdák is jól ismernek. Állóképessége kiváló, jó malmi minőségű, termőképessége 6,5–8,5 tonna hektáronként. A GK Kapos középérésű, szálkás kalászú fajta. Termőképessége kiváló, kedvező feltételek esetén 6,5–-9,0 tonna hektáronként. A gyengébb, kitettebb területekre pedig a szintén középérésű, szálkás búzát, a GK Marcalt ajánljuk.
A prémium minőségű kategóriában igencsak figyelemre méltó az országosan az egyik legnagyobb területen termesztett GK Békés. A korai, szálkás kalászú búza termőképessége a tavalyi aszályos esztendőben a termőhelytől függően hektáronként 6,2–8,4 tonna között mozgott.
Új nemesítés a GK Berény, a korai, szálkás búza, ami a következő években érdekes lehet. Termőképessége kísérleti adatok alapján 6,5–8,0 tonna hektáronként.
A GK Rege kimondottan őszi típusú tritikálé. A kiváló vízhasznosítású, jó szárazságtűrésű fajta gyengébb talajokra ajánlott. Az egész ország területén biztonsággal termeszthető a GK Szemes, ami az utóbbi évek egyik legnagyobb termőképességű tritikálé fajtája.
 

Vadvári László területi képviselő, Tel.: +36 30 636-6434, e-mail: laszlo.vadvari@gabonakutato.hu

vissza az elejére