Nagypáli: összhangban a természettel
A tisztább és élhetőbb környezetért
Magyar–arab solymásztalálkozó az ökofaluban
Nagypáli: összhangban a természettel
Ősi vadászati módszerekkel – solymászattal, agarászattal, íjászattal – ismerkedhettek meg az érdeklődők Nagypáliban május utolsó szombatján. A zalai település második alkalommal adott otthont a háromnapos magyar–arab solymásztalálkozónak, mely Budapesten kezdődött, Sümegen és Hévízen folytatódott, harmadik nap pedig Nagypáliban ért véget. A megújuló energiák alkalmazása terén élen járó településre Szaúd-Arábiából, Szudánból, Líbiából, Tunéziából, Törökországból, de Bécsből és Londonból is érkeztek vendégek ez alkalomból.
Köcse Tibor polgármester köszöntötte elsőként az egybegyűlteket, majd azt hangsúlyozta, hogy a világ szellemi kulturális örökségének részét képező solymászat nemzeteket köt össze, és ez a kapcsolat kulturális, turisztikai és gazdasági együttműködéseket is teremthet az országok között. Az előző két nap eseményeit felidézve elmondta, hogy a budapesti rendezvényt V. Németh Zsolt, vidékfejlesztéséért felelős államtitkár nyitotta meg, aki a solymászat több ezer éves hagyományait méltatta. A polgármester azzal folytatta, hogy a sümegi találkozó mellett a nagypáli rendezvény is azt szolgálja, hogy az érdeklődők megismerjék ezt az ősi vadászati módot, a ragadozó madarak idomításában, gondozásában rejlő emberi tudást. Köcse Tibor szólt arról is, hogy Nagypáli önkormányzata és a rendezésben részt vevő szervezetek idegenforgalmi együttműködésben is gondolkodnak a solymásztalálkozó helyszíneinek bekapcsolásával. Mint mondta, ehhez és a solymásztalálkozó folytatásához az államtitkártól és a líbiai delegáció vezetőjétől is biztatást kaptak Budapesten. Ennek okán Nagypáliban idén augusztusban első alkalommal rendezik meg a nemzetközi hőlégballon-találkozót.
Vigh László országgyűlési képviselő beszédében kiemelte, hogy a honfoglaló magyarok a méltatlanul elfeledett sólyomnak köszönhetően is érkeztek a Kárpát-medencébe. Olyan helyen telepedhettek le, melynek felszíne alatt Európa legnagyobb édesvízkincse rejlik, és amely kiválóan alkalmas mezőgazdasági termelésre. Mint fogalmazott, nem véletlenül foglalkozik a jelenlegi parlament azzal, hogy ez a kiváló minőségű föld a magyar földművelők tulajdonában maradjon. A föld az élelmiszerszerzés egyetlen forrása, ami a világ növekvő lakossága tekintetében nagy jelentőséggel bír. Ha jól sáfárkodunk ezzel a vagyonnal, akkor az ország és a megye is sikerre van ítélve, hangsúlyozta.
|
|
|
Gsam Elseed Ibrahim Mohamed, a szudáni Afrikai Nemzetközi Egyetem
informatikai tanszékének professzora köszöntőjében arról beszélt, hogy sok időt
töltött Magyarországon, mert itt tanult, és azóta is szívesen jön ide.
Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke azt hangoztatta, hogy a
solymászat, az agarászat és az íjászat évezredes összekötő kapocs a Keletről
érkező magyarság és az iszlám, arab világ között. Méltatta az együttműködést
Nagy-pálival, és mint mondta, bíznak abban, hogy a turisztikai és gazdasági
kapcsolatok is erősödhetnek az ilyen találkozók által.
Rózsás Miklós, a Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület munkaszervezetének elnöke jó
szórakozást kívánt a programokhoz, melyet a Darányi Ignác-terv pályázati
forrásából támogattak.
Gasztonyi Dániel mestersolymász, a Magyar Solymász Egyesület tagja a Csongrád
megyei Szankról érkezett a solymásztalálkozóra más madarak mellett Presztízs
névre hallgató szirti sasával.
– A solymászatot közösen tanultuk az arabokkal a perzsáktól. Nálunk sajnos
elfelejtődött, de az arab országokban a mai napig gyönyörűen megmaradt ez a
kultúra. Ezért is fontos célunk, hogy itthon is a régi fényében tündökölhessen a
solymászat, ami ragadozó madarakkal történő vadászatot jelent – mondta.
A helyiek is örültek a rendezvénynek, persze már hozzászokhattak ahhoz, hogy
Nagypáliban mindig valami különleges történik. Köcse Zsigmond nyugdíjas azt
mondta, minden rendezvényre ellátogat. Szeret itt lakni, a semmiért sem hagyná
el a települést, mely annyit fejlődött az elmúlt években, hogy azt meg sem lehet
mondani.
A solymásztalálkozó más települések lakóinak figyelmét is felkeltette. Mészáros
Tünde nagykanizsai lakossal a lakópark kilátódombjánál beszélgettünk. Ez egy
különlegesen kialakított park, ahol a négytornyú vár, a gombaházak, a Kneipp
felülettel ellátott sétány egyaránt kikapcsolódást nyújt a felnőtteknek és
gyerekeknek. Csend, béke és nyugalom, igazán irigylésre méltó a település,
mondja a kanizsai hölgy, akinek a rendezvény is nagyon tetszett, különösen az
íjász- és a solymászbemutató a „gyönyörű madarakkal”.
Nagypáli, Európa második legjobb „zöld” faluja. A település 2011-ben nyerte el ezt a megtisztelő címet. 2012-ben az ötezer alatti települések versenyében első lett a hazai Napkorona bajnokságon. A megújuló energiák felhasználása iránti nagyfokú elkötelezettség, amerre csak nézünk a faluban, tetten érhető. Elég csak ellátogatni az ökocentrumba, vagy az önkormányzati hivatalt is magába foglaló közösségi házba. Az utóbbi tetején levő napkollektor már megszokott látvány, nem úgy az udvaron álló „napraforgó”, ami egyetlen az országban. A fémoszlopon egy a virágra hasonlító szerkezet áll, huszonkét nagyméretű napelemmel. Ez látja el árammal a közösségi házat, és a tér megvilágítását szolgáló LED-es fényforrású villanyoszlopokat. Az önkormányzat által vásárolt elektromos kismotort is ezzel az energiával töltik fel. A járművet a falugondnok használja. A közösségi házban egy nagyteljesítményű faelgázosító kazán gondoskodik a fűtésről.
A költségek csökkentésére kísérleti jelleggel kéthektárnyi területen japán
energiafüzet telepítettek. A növény fűtőértéke több mint kétszerese a fáénak. Ez
az ültetvény a jövőben 25–30 családi ház éves fűtését fogja biztosítani. A
folytatásban biogáz-előállítást és egy speciális szélgenerátor üzembe helyezését
is tervezik. A község nagymértékű fejlődése nem valósulhatott volna meg sikeres
pályázatok nélkül. Nagypáli ebben is élenjár, ahogy a sportban is; női
focicsapatuk a megye egyetlen NB I-es csapata jelenleg.
Köcse Tibor végül azt hangsúlyozta: Nagypáli a megkezdett zöld út
falufejlesztési programjának elképzeléseit valósítja meg, amelynek végcélja a
gazdaságilag önellátó, megjelenésében szép és élhető falu legyen.
Pusztamagyaródon felszámolják az illegális szeméttelepet
A tisztább és élhetőbb környezetért
Pusztamagyaródon illegális hulladéklerakót számolnak fel a Zalaispa projekt keretében. A hulladékgazdálkodási társulás a minap vette át a munkaterületet, ahol a pályázati támogatás segítségével hamarosan megkezdik az érintett terület rendezését, a környezet helyreállítását.
– Mindez nagy öröm számunkra. Az illegális szeméttelep felszámolását szolgáló projektben ugyan tevőlegesen nem veszünk részt, de előnyeit és eredményeit a településünkön élők élvezhetik majd – mondja Kovács Károlyné, Pusztamagyaród polgármestere. – Egyhektáros területről távolítják a hulladékot, amit három osztályban különítenek el. A veszélyes hulladékok (a kidobott elemek, hűtők és tévék stb.) egy ilyen típusú lerakóba kerülnek, az egyéb hulladékokat a zalabéri depóba szállítják, és lesz, amit itt földelnek el. A projekt fontos eleme a rekultiváció, a környezet helyreállítása, ami tulajdonképpen parkosítást, növények telepítését foglalja magában. Óriási dolog ez településünk életében, mivel megszépül, megjavul, egészségesebbé és élhetőbbé válik természeti környezetünk. A projektet ötéves utánkövetési időszak kíséri majd, ami garancia arra, hogy a helyreállított terület tisztasága, rendezettsége továbbra is megmaradjon. Sajnos, nem minden történés ennyire örömteli falunkban.
– Miért mondja ezt?
– Saját bevételünk minimális, az emberek munka nélkül vannak, zömmel
segélyezettek. Úgy érzem, éppen olyan nehéz helyzetben vannak, mint az
önkormányzat. Az idei költségvetésünkben éves szinten kilencmillió forint
hiányzik, ami havi bontásban 750 ezer forint mínuszt jelent. Emiatt nagy
nehézségekbe ütközik kötelező feladataink finanszírozása. Nagy könnyebbség
ugyanakkor, hogy iskolánkat átvette az állam. Önkormányzati fenntartásban maradt
az iskolai melegítőkonyha és a hozzátartozó ebédlő, az iskolai-községi könyvtár
valamint az óvoda, melyek költségeit viszont viselniük kell. Ráadásul az
iskolások és óvodások háromnegyed része szociális helyzetükből adódóan ingyen
étkezik. Ezért okoz gondot a havi 750 ezer forint hiánya költségvetésünkből.
– Találtak-e megoldást a probléma enyhítésére?
– Korábban is voltak nehézségeink a számlák folyamatos teljesítésével, amit
még időben rendezni tudtunk az önhiki-ből juttatott támogatásból. Most viszont
nem tudjuk, mikor írnak ki ilyen pályázatot. Nagyon aggódunk, mikor váltja be
ígéretét valamelyik szállító, hogy több árut nem hoz. Akkor miből készítünk majd
ebédet? Ezért azt a megoldást választottuk, hogy az óvoda szomszédságában
létesítettünk egy négyezer négyzetméteres konyhakertet, ahol a közétkeztetéshez
szükséges zöldségeket (sárgarépa, fehérrépa, hagyma, fokhagyma, bab, sóska,
retek, kapor, burgonya stb.) termeljük meg. A 24x7 méteres fóliasátorban pedig
paprikát és paradicsomot nevelünk. Ezáltal, ha az időjárás is úgy engedi,
biztosítani tudjuk az éves zöldségigényt a napi 210–230 adag ebéd
előállításához. Így adagonként száz forint megtakarítást érhetünk el.
– Kik művelik meg a kertet?
– A közmunkaprogram segítségével foghatunk bele a konyhakerti
növénytermesztésbe. Ennek egyik célja az önellátás megteremtése, amivel részben
egyet is érthetünk. A közétkeztetés finanszírozása ugyanakkor állami támogatás
nélkül nem lehetséges. A közmunkaprogram másik hozadéka, hogy munkát biztosít
hátrányos helyzetű lakóinknak, hiszen ennek keretében művelik meg a
konyhakertet. A közfoglalkoztatottak másik csoportja pedig az utak, vízelvezető
árkok, parkok, terek rendszeres kaszálásán, gondozásán dolgozik.
Forráshiányos önkormányzatként hitelt nem kapunk a bankoktól, az uniós
pályázatok márpedig utófinanszírozottak. Sajnos ez miatt két nyertes pályázatról
kellett lemondanunk, mert olyan támogatókat sem találtunk, akik megelőlegezték
volna a kiadásokat. Ezért nem tudtuk kialakítani a helyi néprajzi gyűjteményt az
óvoda tetőterében, sem elvégezni a templom külső felújítását.