Zalában 12 ezer 400 őstermelői igazolvány van, 645 családi gazdaság működik – Visszaszorítják a nagybirtokokat
A magyar föld védelmére az új földtörvény a legnagyobb garancia. Megfelel az uniós elvárásoknak, de megnehezíti azt, hogy a magyar föld külföldiek, illetve spekulánsok tulajdonába kerüljön. Garantálja, hogy a magyar termőföldet magyar gazdák fogják megművelni - fogalmazott érdeklődésünkre Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke.
Elmondta:
a baloldal azzal vádolta a kormánypártot, hogy tönkreteszi az új törvény a
nagyüzemeket és ezáltal tönkremegy a mezőgazdaság, míg a Jobbik továbbra is
megtiltaná a külföldiek földvásárlását, és mivel ilyent nem mond ki a törvény
„lehazaárulózták” a parlamenti többséget.
– A vádakat visszautasítjuk. Lejár jövő május elsején az EU által előírt
külföldiek földvásárlási moratóriuma, ezért meg kell nyitni a földvásárlási
lehetőséget a külföldiek előtt. Amit a Jobbik kért, az tulajdonképpen az Unióból
való kilépést jelentené, ami Magyarországnak mindenképpen hátrányos lenne. A már
létező nagybirtokok felosztása pedig rengeteg jogot sértene és kártalanítási
perek sokaságát zúdítaná az államra. Mi azt vállaltuk, hogy olyan földtörvényt
hozunk, ami ugyan jogilag nem zárja ki a külföldiek földszerzését, de hasonlóan
más országokhoz, olyan mértékben nehezíti meg, hogy gyakorlatilag nagyon ritka
esetben fordulhat elő, hogy külföldiek földet szerezzenek. Spekulatív céllal meg
egyáltalán nem tudnak földhöz jutni – fogalmazott Manninger Jenő.
A cél a családi gazdaságok számának növelése és a nagybirtokok visszaszorítása.
Cél, hogy a magyar földek legalább 80 százaléka végre kis családi gazdaságokat
szolgáljon és legfeljebb 20 százalék legyen nagybirtok A mostani arány 50-50
százalék.
– Csökken a birtokméret, egy földműves legfeljebb 300 hektár termőföld
tulajdonjogát szerezheti meg. A birtokméret maximuma a felére csökken: a mostani
2500 hektár helyett legfeljebb 1200 hektár lehet majd. Kivételes esetekben –
például állattartó telepek kialakításához – ez felmehet 1800 hektárra. Nagyon
fontosnak tartjuk, hogy a mezőgazdaság hozzájáruljon a vidéki élet
megtartásához, több embernek adjon munkát. Éppen ezért úgy érzem,
kiegyensúlyozott törvény született.
A magyar föld már nem kevesek kiváltsága. Ma nagyobb állami területen többen
gazdálkodnak. 2010-ben 2 ezer 900 fő bérelt állami földet, ez a szám ma már
7100. A földszerzés feltétele, hogy a tulajdonos vállalja: a föld használatát
másnak nem engedi át és eleget tesz földhasznosítási kötelezettségének.
Vállalnia kell továbbá, hogy a földet a tulajdonszerzéstől öt évig nem
hasznosítja más célra. Feltétel az is, hogy nyilatkozzon: nincs fennálló
földhasználati díjtartozása. Termőföld eladásakor az elővásárlási jog első
helyen az államot illeti. Ezt követi a földet legalább három éve használó
földműves, aki vagy szomszéd, vagy helyben lakik, vagy akinek a lakhelye,
illetve üzemközpontja legalább három éve olyan teleülésen van, amely a település
határától legfeljebb 20 kilométerre fekszik. Földet ajándékozni csak közeli
hozzátartozónak, bejegyzett egyháznak, önkormányzatnak és az állam javára lehet.
Manninger Jenő elmondta még: a törvény szerint földet magyar és uniós
állampolgárok is szerezhetnek, de egy hektárnál többet csak földművesek. Ez
utóbbinak azok a magyar és uniós állampolgárok számítanak, akiknek a törvény
végrehajtási rendeletében meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti
képzettségük van, vagy legalább három éve mező- és erdőgazdasági tevékenységet
folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló,
itt bejegyzett mezőgazdasági termelőszövetkezet tagjai. Nem vásárolhatnak majd
földet ingatlanbefektetők, valamint a hazai és külföldi spekulánsok.
Haszonbérleti jogot legfeljebb húsz évre lehet kötni, és engedélyeztetni kell a
hatósággal.
A föld tulajdonjogát 2014. május elsejétől csak hatósági jóváhagyással lehet
megszerezni. A jövőben csak az vehet földet, aki földműves, helyben él, és a
gazdákból alakult földbizottság jóváhagyja, majd egy állami hivatal is
engedélyezi a vásárlást. A földbizottság döntése ellen nem lehet fellebbezni.
Mindez garancia arra, hogy a földet a jövőben kizárólag az vehet, akit a faluban
a helyi gazdák szívesen látnak.
Az új földtörvény több ütemben lép hatályba: egy része december 15-én, a
többi 2014. január 1-jén, majd március 1-jén és május 1-jén.
Zala megyei adatok: a megye összes területe: 378.393 hektár. Ebből szántó:
127.166 ha (33,6 százalék). Rét-legelő: 48.228 ha (12,9 százalék). Gyümölcsös:
5.920 ha (1,6 százalék). Szőlő: 5.721 ha (1,5 százalék). Kert:2.527 ha (0,7
százalék). Nádas: 794 ha (0,2 százalék)
Erdő: 123.891 ha (32,7 százalék.) Fásított terület: 1.384 ha (0,4 százalék).
Művelésből kivett terület: 61.764 ha (16,3 százalék.)
A megyében őstermelői tevékenységet folytat, illetve érvényes igazolvánnyal 7
ezer 277 fő rendelkezik. Az összes forgalomban lévő őstermelői igazolvány száma
12 ezer 400.
Családi gazdaság a megyében 645 működik, a tagok létszáma 1 583 fő. Az általuk
használt mezőgazdasági terület 41.509,868 hektár.
AKÁR 50 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNY
Öveges támogatói programot hirdetett a TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület, mely immár hat évtizede a megye egyik meghatározó felnőttképző intézménye.
Rózsás Csaba ügyvezető igazgató a részletekről elmondta, az Öveges program keretében OKJ-s szakmai tanfolyamaik árából akár 50 százalékos kedvezményt valamint részletfizetési lehetőséget is biztosítanak a munkaerőpiacra visszatérni szándékozó munkanélküliek és a pályakezdő fiatalok számára. Az oktatást a hallgatók igényeihez alkalmazkodva szervezik meg. Az egyesület korlátozott anyagi lehetőségei miatt a támogatott képzéseken összesen 150 fő vehet részt, melyeket elsősorban Zalaegerszegen tartják, de igény esetén a megye más városaiban is szerveznek tanfolyamokat. A csoportok minimális létszáma 15 fő. Az első csoportot augusztus elsejével kívánják indítani Zalaegerszegen. Egyebek mellett motor-fűrész-kezelő, targoncavezető, kazánkezelő, társadalombiztosítási és bérügyi szakelőadó képzésekre várják az érdeklődőket. Jelentkezni folyamatosan lehet, a részletekről és a feltételekről az egyesület zalaegerszegi székházában kaphatnak felvilágosítást, valamint tájékozódhatnak a www.titzala.hu honlapon is.
A tehetséggondozás ugyancsak fontos feladata az egyesületnek. Rózsás Csaba
ezzel kapcsolatban elmondta, új kezdeményezésként július közepén a Zalaegerszegi
Kosárlabdaklubbal együttműködve egyhetes kosárlabda, szabadidősport és
ismeretterjesztő nyári napközis tábort szerveztek, melyen 18 általános iskolás
vett részt a zalaegerszegi Ady-iskolában. A képzett edzők által irányított
sportfoglalkozások mellett KRESZ és környezetvédelmi előadásokat hallgathattak
meg és múzeumlátogatáson vehettek részt a gyerekek.
Tanórán kívüli foglalkozások Zala megyében címmel TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-014
kódszámú projektjük első félévét sikerrel zárták. A tehetséggondozó
programsorozat hét helyszínen (Páka, Pacsa, Alsónemesapáti, Gellén-háza és
Zalaegerszeg) zajlott a megyében. Az óvodásoktól a felsős általános iskolásokig,
közel 300 gyermek különféle ismeretterjesztő foglalkozásokon, témaheteken vett
részt. Az óvodásoknak például mesehetet hirdettek. Emellett szakköröket,
versenyeket és vetélkedőket is tartotak. A következő tanévben folytatódik a
tehetséggondozó programsorozat szintén közel 300 gyermek bevonásával.
Élményt kínáló becses kincsekkel
Gyenesdiás, a zalai Balaton-part és a Keszthelyi-hegység koszorújában fekvő nagyközség kedvező fekvésének, remek klímájának, a Diási Játék- és Gyenesi Lidóstrandjainak köszönhetően mára az egyik legvonzóbb településsé nőtte ki magát a „magyar tenger” partján. Gazdag programkínálatával, változatos turisztikai vonzerőivel, valamint vendégszeretetével ideális célpont lett minden korosztály számára – büszkélkedett Gál Lajos, a Nyugat-Balaton térség egyik legdinamikusabban fejlődő üdülőfalujának polgármestere, akit arra kértünk, hogy mutasson rá a turizmusfejlesztés irányaira.
– A vendégszeretetéről bel- és külföldön elhíresült nagyközség tavalyelőtt hivatalosan is elnyerte a „Családbarát Önkormányzat”" díjat. A megtiszteltetést jelentő rang és elismerés arra kötelezett bennünket, hogy olyan fejlesztéseket valósítsunk meg, ami egyszerre vonzó kicsiknek és nagyoknak, illetve éppúgy közkedvelt a gyermekes famíliák körében. A családbarát jelleg és a gyermekközpontúság megnyilvánul a rendezvények szervezésénél, hisz mindenhol játszósarkot, illetve gyermekfoglalkoztatót alakítunk ki, a strandokon pedig az animáció arat nagy sikert szezonról szezonra. Közös munkára hívtuk fel a helyi iskola tanulóit annak érdekében, hogy a családbarát üdülőfalu még inkább azonosulni tudjon a gyermekek igényeivel, ezért április végén „gyermek képviselő-testület” kezdte meg munkáját. Arra törekedtünk, hogy a gyermekek tevékenyen részt vehessenek a település alakításában.
A programhoz kapcsoltan gyermekméretű strandi zuhanyt alakítottunk ki, megemeltük a játszótéri hinták védőkorlát elemeit, új elemekkel bővült a skate-parkunk, kinyitottuk nyárra az iskolaudvart is, de létesültek ivókutak, sőt még útszélesítés is megvalósulhatott. Ingyenes desszert jár minden gyermeknek, aki a családjával azon 9 étterem egyikében étkezik, amelyik már csatlakozott a Gyenesdiási Turisztikai Egyesület legújabb családbarát akciójához, de egy diákjavaslat révén új típusú fagylalt is része lett a kínálatnak a Bringatanyán. Az együttműködések, a fejlesztések, a modernizálás irányai is jelzik, hogy egyszerre több generációt képesek vagyunk maradéktalanul kiszolgálni.
Az árakat gyakorlatilag nem emeltük, inkább a kedvezmények rendszerét tágítottuk ki. A látogatókat már nem csupán a West-Balaton-kártya, a Gyenesdiás Plusz szolgálja, hanem a Napos Zala-kártya is, amelyik 30 százalékos kedvezményt kínál a térségben élőknek a strandbelépők díjaiból. A családi közösségek értékrendjéhez közel álló gasztrokulturális rendezvények, fesztiválok (bor-, keszeg-) alkalmával is egyaránt gondolunk a fiatalokra és idősekre. A Diós Települések IV. Nemzetközi Találkozóján nemcsak a Községháza előtti új csobogót avattuk, de a keszegsütést is olyan zenés-táncos programok kísérték, amelynek üzenete az volt: „együttműködésben, közös akarattal jobban megy”. A helyi vállalkozókkal is együttműködésre törekszünk a strandszolgáltatások bővítése terén, a fesztiválszervezésben és az élet több területén is. Ezek együtt jelentik a siker zálogát.
Kovács Judit, a Tourinform iroda vezetője is megerősítette, hogy Gyenesdiáson
változatos, aktív, állandó családi programokat kínálnak bármilyen korosztályhoz
tartozó vendégnek. A garantált programok körét idén sikerült újból szélesíteni
úgy, hogy borult és esős időben is akad tartalmas és érdekes program.
Agyaggalamb-lövészet, vezetett bicikli- és gyalogtúra, kézműves-kuckóban
drótékszer-készítés, minigolf, kovácsműhely-látogatás, állatfarm,
kályhagyűjtemény-látogatás, borkóstolás a Darnay-pin-cében, kerámiaházi
korongozás, nordic walking, madárpark, kalandpark, avar kiállítás is a turisták
kedvét keresi.
A magas színvonalú strandi animáció nap, mint nap kínál változatos gyermek-,
családi és sportprogramokat, vetélkedőket, homokvárépítő versenyt,
vízi-aerobikot valamint mini diszkót. Az animátorok rugalmasan döntenek a
strandfoci, a röplabda, vagy a strandkézilabda meccsek szervezéséről. Bala Toni
kedves teknőc figurával, mint a település kabalafigurájával a vendégek
életnagyságban is találkozhatnak a strandon és rendezvényeken, vagy akár apró
ajándéktárgyakon is. Bala Toni idén „fotózkodási pontként” szobor változatban is
megjelent és a fényképeket készítő családok számára nyereményjátékot hirdettünk.
|
|
![]() |
Hársfalvi György, a klubkönyvtár vezetője leszögezte, hogy a tartalmas és
élményteli pihenés megteremtésének szándékával, új vendégkört is megcélozva
szervezik a szezon változatos tematikájú rendezvényeit. Július közepétől hetente
egy-egy szerda este a zenéről szól. Az igényesebb közönség kedvére ingyenesen
látogatható komolyzenei koncertek, hangversenyek várják a zeneszerető
közönséget.
A „Községházi Esték" programsorozatban neves előadók mutatnak be ízelítőt a
zeneirodalom különböző műfajaiból a könnyebb daraboktól az elmélyülést
igénylőkig. A Községháza előterének és nagytermének falain kiállítások váltják
majd egymást. A „Magyarország borvidékei képeslapokon” és a „Diósdról dióhéjban,
képekben” című tárlaton kívül bemutatjuk Basilides Bálint Géza és Marcelle
Vallon Basilides művészházaspár festményeit is. Július 25-én Kristóf-napi
hagyományőrző nap lesz a Kerámiaházban. Augusztus 2–4. között zajlik a Havas
Boldogasszony Búcsú a templomban és a Diási Történelmi Emlékparkban. Zarándokút,
keresztút, búcsúi szentmise, közös kemencés sütés, folklórműsor is része a
programnak, amelyhez a Testvértelepülések Találkozója kapcsolódik. Gyenesdiás 9
ezer euro összegű támogatást nyert annak az EU-s projektnek a lebonyolítására,
amelyiken vendégül látjuk az osztrák Gaal és az erdélyi Csík-szenttamás
testvértelepülések küldöttségeit.
Augusztus középső hétvégéjén, a Kárpáti-korzón újdonságként rendezzük az Amatőr Dixie Olimpiát, amelyiken „előzsűrizett” klasszikus jazz, blues, ragtime együttesek, amatőr formációk lépnek föl. Augusztus 18-án a Faludi-síkon a Nagy Lóerő hétvége keretében rendezzük a Festetics Vágtát, ami a Nemzeti Vágta regionális előfutama. Augusztus 18-án a helyi yacht egylet szervezi a hagyományos Gyenes Kupa vitorlásversenyt. Augusztus 18–20. között a Kárpáti-korzón, a Községháznál és a Szent Ilona kápolnában zajlik a Szent Ilona Búcsú és Szent István napi ünnep, zenei és folklórprogramokkal, bállal, hangversennyel, kiállítással, kenyérsütéssel, játszóházzal.