Vonyarcvashegy vonzza a vendégeket

Szakmai tanulmányút a Villányi borvidékre


Figyelnek az üdülők minden igényére

Vonyarcvashegy vonzza a vendégeket

Vonyarcvashegy, a Balaton északi partjának egyik legkedveltebb, legvonzóbb üdülőfaluja. A fiatalok körében rendkívül népszerű vonyarcvashegyi Lidó Strand szörfiskolával, vízisípályával, strandröplabda-, kézilabda- és focipályákkal, felnőtt fitneszparkkal, kerékpárkölcsönzéssel, csónakázási lehetőséggel, víziszínpaddal nyújt egyedi élményt a család minden tagjának. A hét hektárnyi zöldfelülettel és kiépített partszakasszal rendelkező Lidó mostanra igazi zarándokhelyévé vált a természet és sportolás szerelmeseinek valamint a családos fürdőzőknek. A négy, vagy többfős családoknak ráadásul heti kedvezményes jegyet kínálunk mindössze tízezer forintért – mesélte Péter Károly, Vonyarcvashegy polgármestere, akitől arról érdeklődtünk, hogy miért érzik fontosnak a közbiztonság kérdését.

– A rendőrség nyári munkáját segítve idén 13 fiatal, lelkes és tettre kész középiskolás fog vigyázni a vonyarcvashegyi strandon fürdőzőkre. Hétvégenként létszámban is megerősített szolgálatba osztás mellett a Bűnmegelőzési Iroda munkatársai gondoskodnak arról, hogy a pihenés, nyaralás órái felhőtlenül, gondtalanul teljenek. Szerepük jelentős a nyári idegenforgalmi szezon idején, hisz ilyenkor mindenhol megnövekednek a strandon elkövetett szabálysértések, bűncselekmények. A tanulópárok nem csupán a strand teljes területét vigyázzák, de járőröznek az autóparkolóban és a környéken is. Az elmúlt évek statisztikái egyértelműen visszaigazolták, hogy a strandi lopásokat a kortárs segítők hatékonyan tudják megelőzni.
Tavalyelőtt mintegy száz bejelentés (besurranásos lopás, strandi lopás és egyéb bűncselekmény) ügyében nyomozott a rendőrség a községünkben történt bejelentéseket vizsgálva, tavaly pedig alig több mint hatvan esetet regisztráltak. A számok is bizonyítják, hogy a „közbiztonság” tantárgyból a településünk jelesre vizsgázott. A mindennapok biztonságérzete éppoly fontos az itt üdülőknek, mint az itt lakóknak. Örömmel vettük, hogy a rendőrség bevetési egységének gyalogos járőrpárosai is szavatolják a szezon mindennapjainak biztonságát.

– A főidény két hónapjára rengeteg programot szerveztek…
– Igen. Figyelnünk kell a vendégek minden igényére. Javarészt az idegenforgalomból élünk, így nemigen spórolhatunk a rendezvények költségén. Új és hagyományos műsorok váltják majd egymást több helyszínen. Július 20-án a tavalyi vetélkedés sikerén felbuzdulva újra megrendezésre kerül az „Alibi Kávézó Szépe” elnevezésű strandszépségverseny döntője. Tíz csinos lány közül választják ki a legszebbet. Külön kategóriában keresik a „Lidó Szépe” címre érdemes lányt, az „Alibi Szépét” és a „Lidó Strand bikinis szépségét” is. A lányok már a rendezvény előtt három nappal elkezdik a felkészülést, amelynek része lesz még salsaoktatás is. Július 24–28-a között immár 20. alkalommal rendezzük meg a Vonyarci Boros Forgatagot. A bormurin nem fognak csalódni a legfinomabb zalai borokat keresők sem. Az öt nap mindegyikén kitelepülnek a borházak és az ételes házak, lesz kézműves vásár, no meg igazi fesztiválprogram. Meghívtuk Wolf Katit, Hevesi Tamást, Agárdi Szilviát, Tarnai Kiss Lászlót, Bálint Natáliát és Jenei Gábort, továbbá a Kutyakölyköket és a For Faderst is. A hagyományokat követve lesznek nótaestek, utcabálok, fúvószenekari koncertek, mazsorettbemutatók, gyermek-, tánc- és folklórműsorok, bábszínházi produkciók. Ismét olyan szórakoztató programot sikerült szervezni, amelyiken idős és fiatal is megtalálja a számára legkedvesebbet.

Július 14-étől vasárnapi napokon (július 21., 28. és augusztus 4. 11., 18., 25.) este 8-tól indul útjára a Szent Mihály-dombi Zenei Esték programsorozat. Gitáron, zongorán, klarinéton, fuvolán előadott klasszikus művek csendülnek majd föl a kápolnában. Július 26-ától újra kinyit a XXI. „ABLAK”. Vonyarcvashegy immáron húsz esztendeje ad otthont az évente megrendezésre kerülő nemzetközi festőművésztelepnek. Augusztus 2–4. között szerveztük a XIX. 40 halász emléknapot, ami egy 1729 telén történt szerencsés kimenetelű esemény felelevenítéséből indul ki. A rendezvénysorozat műsorai több helyszínen is zajlanak. Így a szabadtéri színpad környékén, a strandon, a Szent Mihály-dombon és a kápolnában, a 40 halász emlékhelyen valamint a Balatoni halászok parkjában. Színes, szórakoztató programok kíséretében sor kerül halászhálóhúzó versengésre, halászléfőzésre, halászati-horgászati kiállításra és látványos tűzijátékra is. A megemlékezés egyik legfontosabb eseménye a Balaton megkoszorúzása, melyet a közönség a Szent Mihály-dombról kísérhet figyelemmel, majd az ezt követő emlékmisét a Szent Mihály-kápolnában tartjuk. A rendezvény fővédnöki tisztét Németh Tamás, az MTA főtitkára vállalta el. Augusztus 3-án Pedálos Moszkvics-világbajnokság lesz a strandon, és e napon kezdődik a XVI. Fúvószenekari találkozó is.
Augusztus 16–20. között rendezzük a VII. Bor- és Csemegeszőlő Fesztivált, amelyen mindennap csemegeszőlő-kóstoló és konténeres szőlőoltványvásár, valamint borházak várják a vendégeket. Bemutatkoznak és kóstolót biztosítanak az Első Hazai Csemegeszőlő Társaság tagjai. Augusztus 26-án a III. Vonyarcvashegyi Ifjú- Szobrász Művésztelep megnyitását is tervezzük.

A műsorok, rendezvények részletes programinformációit az érdeklődők a www.vonyarcvashegy.hu oldalon találják meg.

vissza az elejére


Szakmai tanulmányút a Villányi borvidékre

A Zalai Borút Egyesület július 4-én 35 fő részvételével szakmai tanulmányutat szervezett a Szlovénia–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program által támogatott Jó bor, jó szomszédság projekt keretében a Villányi borvidékre.

A támogató alap határon átnyúló hatását mi sem bizonyítja jobban, minthogy a borászok közel fele a szlovéniai Lendváról indult útnak.
Az egynapos szakmai út során jeles villányi pincészeteket látogattak meg, ahol a hagyományos értékeknek és a modern trendeknek is megfelelő szőlőfeldolgozást és bortermelést folytatnak. Az első állomás nem más, mint a méltán híres Bock Pincészet, mely pályázati támogatásoknak (is) köszönhetően példaértékű borturisztikai központtá nőtte ki magát: a Villány városa alatt kanyargó borospince felett wellness részleg, hotel és étterem várja a borkultúra iránt érdeklődőket.
„Két borvidék vonzásában” – ez a szlogenje a második meglátogatott borászatnak. Találó, hiszen a Sauska Pincészet a Villányi és a Tokaji borvidéken is jelen van kiváló minőségű boraikkal. A kettősség a szőlőfeldolgozás során is megmutatkozik: modern technológia és a kézműves precizitás egysége köszön vissza a palackokból.

A 45 hektáron gazdálkodó Günzer Tamás pincészetében négy kiváló minőségű bort kóstoltak a résztvevők. Borai részben modern reduktív, részben hagyományos technológiával készülnek.
Mint minden szakmai tanulmányút, az egyesület által szervezett utazás célja is szakmai ismeretek szerzése, a jó példák átvétele, a közös fellépések, helyi és határon túli együttműködések ösztönzése, amely a borturizmust, mint a vidékfejlesztés egyik eszközét erősíti, a borrégiók fenntartható fejlődését biztosítja.
A projekt, illetve annak keretében megvalósított tanulmányutak eredményeképpen a borászok – akik között egyre több női borász is található – szőlészeti, borászati és a gasztronómiai tudása nő, megtanulják a borprotokoll szabályait, valamint vállalkozásfejlesztési kompetenciájuk is bővül.

vissza az elejére