Két keréken Zala megyében


Szándéknyilatkozat közös program megvalósítására

Két keréken Zala megyében

A „Zala két keréken” elnevezésû projekt záró konferenciájára került sor a közelmúltban, Lentiben. Az eseményen többek között szó volt a kerékpáros turizmus fejlesztéséről, hatásáról, és e témában több előadást is hallhattak az érdeklődők. Tóth János, a megyei önkormányzat által felkért szakértő pedig térképek bemutatásával a jelenlegi zalai kerékpárút-szakaszokról és a várható, illetve javasolt bővítésekről tartott tájékoztatót.

Fontos tudni: az Euro Velo, teljes néven az Európai Kerékpárút Hálózat az Európai Kerékpáros Szövetség terve 14 hosszú távú, egész Európát átszelő kerékpárút kialakítása. Ezen utak teljes hossza több mint 70 ezer kilométer, melyből 45 ezer kilométer már elkészült. 2009-ben az úthálózat kiegészítésre került a 13-as és 15-ös útvonallal. A 13-as útvonal a Vasfüggöny mentén került kijelölésre, és ennek egyik Magyarországot érintő szakaszát 2014. augusztus 19-én adták át.
A lenti konferencia céljáról, a zalai kerékpárút-fejlesztésről Pá-csonyi Imrét, a megyei közgyûlés alelnökét kérdeztük.

– Miért fontos Zala megyének a kerékpárút-fejlesztés?
– A kerékpárút-fejlesztések eddig általában egy-egy csomóponthoz, nagyobb településekhez kapcsolódtak. Messze vagyunk még attól, hogy a kerékpárutak hálózatot alkossanak, olyant, amelyik a megye átjárhatóságát és a meszszebb eső turisztikai látványosságokat összeköti, de azért is ez az egyik prioritás, mivel az Európai Unió is a hálózatok létrejöttét támogatja. Nem véletlen, hogy a megyei önkormányzat kezdeményezésére a szakértőnk összeállította az eddigi fejlesztések térképét, egy másikon pedig láthatjuk a megcélzott fő irányokat.

A legfontosabb célunk, hogy Zalát is bekapcsoljuk a nemzetközi vérkeringésbe. Egyre több turista választja a kerékpárt, mint közlekedési eszközt, mint életformát, így egyre több a kerékpáros turista, akiknek az igényeit ki kell elégíteni. De fontos a munkahelyek megközelíthetősége is, tehát a két fejlesztési célt össze lehetne kapcsolni, egymásra épülhetne a kettő. Plusz bevételi forrást jelent a kerékpáros turizmus az egyes települések vállalkozóinak, s egyben munkahelyteremtő hatása is lehet.
Fő stratégiai területünk a Balaton, Hévíz, Zalakaros, és bár a Balaton körbe kerékpározható, a nemzetközi hálózatba még nem került bekötésre – fogalmaz Pácsonyi Imre. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a vasi és Somogy megyei kerékpárutakhoz való csatlakozás ügyét a szlovén és osztrák hálózathoz való illeszkedés mellett.

– Mit jelent mindez a gyakorlatban, az egyes szakaszok esetében?
– Célunk a déli, az országhatárral párhuzamosan haladó Vasfüggöny kerékpárút és a Balaton öszszekötése (itt magyar oldalon is van még hiányzó kerékpáros szakasz), valamint az, hogy a Zalavölgye kerékpárút is jusson el a Balatonig.
Nagykanizsa felől lehessen elérni Zalakaros térségét, majd a Kis-Balaton területén át a Balatont is meg lehessen közelíteni kerékpárral. A két megyei jogú város közti összeköttetés nem képezi az országos hálózat részét, ugyanakkor ezt is fontosnak tartanám.
– Lesz a kerékpárút-fejlesztésre elég pénz?
– Természetesen annyi nem áll rendelkezésre, amennyit szeretnénk. Viszont jó lenne egyéb központi forrást is találni, hogy ne csak az integrált területi programban lévő pénzt lehessen a fejlesztésekre felhasználni.

– Mit tartalmaz a Lentiben elfogadott szándéknyilatkozat?
– A szándéknyilatkozat a megyei önkormányzat és a „Zala két keréken 2020” programban érintett önkormányzatok, szervezetek együttmûködéséről szól. Arról, hogy a megyei hálózatos kerékpárút-fejlesztési program megvalósítása közös érdek. Prioritásként kívánjuk kezelni a legfontosabb turisztikai attrakciók kerékpáros megközelíthetőségét és körbejárhatóságát célzó fejlesztéseket, az országos-nemzetközi kerékpáros útvonalakat összekapcsoló fejlesztéseket és a zalaiak mindennapi életében szerepet játszó kerékpáros útvonalak fejlesztését.
A programban a kerékpárutak építése, kijelölése mellett hangsúlyos szerepet kap a szolgáltatási infrastruktúra fejlesztése és a kerékpározáshoz köthető szolgáltatások bekapcsolása a rendszerbe. Célunk továbbá egy egységes Zala megyei kerékpáros információs adatbázis létrehozása. Szeretnénk, ha 2020-ra jelentősen emelkedne a kerékpáros kirándulások száma és a turisták ezzel összefüggő költése is.

vissza az elejére