Megyenapi díjátadó ünnepség A szilvágyi szilvafesztiválon

 

   

Zala Megye Díszpolgára elismerést kapott dr. Gyimesi Endre

Megyenapi díjátadó ünnepség

A Zala Megyei Közgyűlés múlt heti ünnepi ülésén részt vett Pintér Sándor belügyminiszter, Vigh László országgyűlési képviselő, Rigó Csaba kormánymegbízott, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere és a megye számos közéleti személyisége. A vendégeket dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, aki értékelte az önkormányzat egyéves működését és szólt a 2014–2020 közötti uniós források előkészítésének jelenlegi helyzetéről, a lehetőségekről, valamint a megye önként vállalt feladatairól.

Mint elhangzott, a következő hét évben Zalába 23 milliárd forint uniós pénz érkezhet. E források felhasználásának előkészítése a megyei önkormányzat egyik legfontosabb feladata. Dr. Pál Attila hangsúlyozta: fel kell készíteni a megyét a 2020 utáni önálló gazdaság felépítésére, az exportképes gazdaságra. Legfontosabbnak tartja a felzárkóztatást, a versenyképességet és a területfejlesztést. Az önként vállalt feladatok között említette a határmentiséget, a határon átnyúló – horvát, szlovén, osztrák – programokban való részvételt. A megye tagja a Balaton Fejlesztési Tanácsnak, az M9-es térségfejlesztési tanács elnökségi feladatát is jelenleg Zala látja el, és segítették a LEADER szervezeteket is. Mint az elnök fogalmazott, pályázat útján segítettek a pécsi kollégiumi férőhelyek biztosításában, így negyven zalai fiatal jut kollégiumi férőhelyhez.

Köszöntötte az ünnepi megyegyűlést Pintér Sándor belügyminiszter. Sikeresnek nevezte Zala megyét: „szorgalmasak az itt élők, kiváló teljesítményt nyújtanak és büszkék arra, hogy zalaiak” – fogalmazott. Szólt az önkormányzati törvényről, a megye szerepének megváltozásáról, mely az intézményfenntartó szerepről a területfejlesztésre, területrendezésre tért át. A vidékfejlesztés, az önkormányzatiság fontos a kormány számára, kiemelten támogatja a területfejlesztést – mondta Pintér Sándor.
Az ünnepi köszöntők után a megyei kitüntetések átadására került sor. A közgyűlés Zala Megye Díszpolgára kitüntető címet adományozott dr. Gyimesi Endrének Zalaegerszeg és Zala megye fejlődése érdekében végzett több évtizedes munkássága és közéleti szerepvállalása elismeréséül.

A Zala Megye Közszolgálatáért Díjat Szukics Ferenc nyugdíjas dandártábornok kapta több évtizeden keresztül, hivatástudattal végzett magas színvonalú munkájáért, mellyel hozzájárult a megye közbiztonsági helyzetének javításához. A közgyűlés Zala Megye Közigazgatásáért Díjat adományozott dr. Ratkovics Ágnesnek szakmai elkötelezettséggel, alázattal és szorgalommal végzett köztisztviselői munkájáért. Zala Megye Egészségügyéért Díjat vehetett át dr. Szenes Mária főorvos több évtizedes, színvonalas, lelkiismeretes gyógyító és oktató munkájáért. A Zala Megye Fejlesztéséért Díjat dr. Csite András vette át, Zala megye területfejlesztési, tervezési dokumentumainak elkészítéséért, a megye fejlesztésének előmozdítása érdekében végzett munkájáért.

Zala Megye Szociális Gondoskodásáért díjat kapott Husz Márta intézményvezető a gyermekjóléti szolgáltatás területén végzett példamutató munkájáért. A Zalai Közművelődésért Díjat Horváthné Nagy Elvira könyvtárvezető kapta a közművelődésért, az olvasóvá nevelés elismeréséül. Zalai Pedagógus Díjat adományozott a közgyűlés Linhart Rita igazgatóhelyettesnek színvonalas pedagógiai és szervező munkájáért. Az Év Zalai Diákja Díjat Szabó Timea, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós gimnázium tanulója kapta kimagasló tanulmányi és példamutató közösségi munkájáért, versenyeredményeiért. A Zala Megye Sportjáért Díjat Steindl József vehette át nemzetközi versenyeredményeiért, és több sportágban végzett kiemelkedő edzői munkájáért.

Zala Megye Ifjúsági Sportjáért Díjat kapott Major Veronika futócéllövő, a junior kategóriában elért két világbajnoki aranyérem elismeréséül. A Zala Megyei Sajtódíjat Frauenhoffer Márta, a Zalaegerszegi Televízió ügyvezetője kapta kimagasló szakmai színvonalon végzett riporteri szerkesztői munkájának elismeréséül. A Zalai Civil Társadalomért és Nemzetiségekért Díjat Czinki Ferenc vehette át a civil szervezeteket támogató önzetlen munkájáért. A Zalai Turizmusért Díjat Pécsvárady Klára kapta magas színvonalú idegenforgalmi munkájáért, a Zala Megye Építészetéért Díjat Papp Nándor nyugdíjas építészmérnöknek adományozták több évtizedes tevékenységéért. A Vajda Lajos Díjat Konrád Lajos népi iparművész vehette át a fafaragó hagyományok gazdagításáért.

vissza az elejére


A szilvágyi szilvafesztiválon

Szilvás sütemények vitték a prímet a kilencedik alkalommal megrendezett szilvágyi szilvafesztiválon. A Szilvágyért Egyesület tagjai a süteménykészítés mellett egy új Suzuki Vatera terepjárónak is örülhettek, mellyel vállalt feladataikat látják el a településen.

Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében méltatta a település összetartó közösségét, annak példaértékű programját, a szilvafesztivált. A rendezvény évről évre nagy népszerűségnek örvend, mutatja a főzőversenyre jelentkező csapatok sokasága, nemkülönben a fellépő művészeti csoportok szép száma. Dr. Pál Attila kiemelkedő teljesítménynek nevezte azt is, hogy a falugondnoki busz mellé a Szilvágyért Egyesület egy terepjárót nyert a vidékfejlesztési operatív programból. Mint mondta, büszkén adja át a gépjárművet, amit igazán megérdemeltek. Végül beszélt a megyei TOP program forrásainak felhasználásáról, az utak, kerékpárutak rendbetételének szándékáról. Szilvágy számára a turizmus is fontos lehet, ebben a gasztronómia, a szép természeti környezet jelenthet vonzerőt.

Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke értékelte a főzőversenyt. Elmondta, az ételek hagyománykövető készítése, ízesítése mellett a terítés és kínálás módját is szemügyre vette a zsűri. Nem volt könnyű dolguk, hiszen igazán szoros verseny alakult ki a csapatok között, melynek a díjazástól függetlenül mindegyikük a nyertese. A helyi Csicsóka csapat lett a győztes, akik lapockából bakonyi sertésragut főztek.

vissza az elejére