Sporttal a sikeres jövőért
|
Matrica a permetezőgépeken |
Ovifoci-pálya és fejlesztési tervek Zalacsányban
Újabb
sportlétesítménnyel gazdagodott Zalacsány. Míg tavaly novemberben a felnőttek
örvendhettek a műfüves focipálya átadásának, addig idén július közepén a
legkisebbek az óvoda udvarán létesített műfüves sportpálya avatásának.
Nagy Lászlóné, Zalacsány polgármestere köszöntötte elsőként az ünnepség résztvevőit. Elmondta, az önkormányzat 2014 márciusában nyújtotta be pályázatát az Ovi-Foci Közhasznú Alapítványhoz. A kedvező elbírálásról idén értesültek, melyben szerepet játszott az is, hogy három helyi cégtől meghatározott összegben érkezett társasági adó (TAO) felajánlás az alapítvány részére. A polgármester hangsúlyozta, az ovifoci-pályának köszönhetően már óvodás korban el tudják kezdeni a sport, a mozgás szeretetére való nevelést.
A sport nemcsak a különféle mozgásformák elsajátítását segíti, hanem a csapatszellem által a közösségi érzés kialakulását is. A rendszeres mozgás fontos a gyerekek testi és szociális készségeinek fejlődése szempontjából. A sikeres jövő egyik alapfeltétele az egészség, melynek megőrzését legjobban mozgással, sportolással tudjuk biztosítani, emelte ki. A multifunkcionális sportpálya nemcsak a foci, de más sportágak kipróbálására, elsajátítására is lehetőséget ad. Az óvoda sporteszközökkel is gazdagodott, az óvodapedagógusok szakmai képzésen vettek részt.
Bogdán Bianka, az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány irodavezetője emlékeztetett arra, hogy az alapítványt Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat egykori tagja alapította azzal a céllal, hogy már egészen kiskorban megismertessék a gyerekekkel a mozgás örömét, az egészséges életmód jelentőségét. Az irodavezető utalt arra, hogy a következő aranycsapat tagja akár zalacsányi is lehet, illetve örömmel jegyezte meg azt is, hogy Tóth Tímea alelnökük nagymamája szintén zalacsányi.
Ezt követően az óvodások zenés, verses műsorral lepték meg a közönséget, majd Manninger Jenő országgyűlési képviselő mondott beszédet. Örömét fejezte ki, hogy a felnőtt műfüves sportpályát követően most a legkisebbeknek is létesülhetett modern focipálya, hozzáfűzve azt, hogy a focit is kiskorban érdemes elkezdeni. Méltatta az önkormányzat településfejlesztésben elért eredményeit, és sok sikert kívánt a jövőbeni tervek megvalósításához.
Az új szabadtéri sportlétesítményt Major István plébános szentelte meg, a jó Isten áldását kérve a gyerekekre, a szülőkre és a pedagógusokra. A szalagátvágást követően csapatjátékokkal vették birtokukba az ovifoci-pályát a gyerekek.
– Zalacsány felemelő ünnepeit mindig dolgos hétköznapok előzik meg,
illetve követik. Milyen feladatokat végeztek el, hogyan kívánják tovább
szépíteni a települést? – Nagy Lászlóné polgármestert kérdeztük.
– Tavaly novembertől a Vasút utcában és a temetőben járdát építettünk,
leaszfaltoztuk a Vasút utca északi oldalát és az Örvényes utcát. Az óvoda
bejáratát is rendbetettük a vízelvezető árokkal együtt, mindezt 20,7 millió
forint saját erőből. A Csány László utcában nemrég készült el egy híd 1,6 millió
forintból, a temetőben pedig most építjük a második urnafalat. Folytatjuk a
járdaépítési programunkat is, ezúttal a József Attila és a Dózsa György utcában
újítjuk meg a gyalogosúttestet viacoloros térkővel. Az általános iskolában és az
óvodában a nyári karbantartási munkákat is elvégeztük. Az iskola mellett
önerőből egy felnőtt játszóparkot alakítottunk ki, a fitnesz eszközöket
előszeretettel használják az idősebbek is.
A két kastélynak és a golfpályának köszönhetően egyre növekszik idegenforgalmunk, ezért egyáltalán nem mindegy milyen első benyomást szereznek a faluban sétáló, programjainkat látogató vendégek. A kastély vendégei szívesen veszik bérbe a műfüves sportpályát is. Azt gondoljuk, egy település rendezett környezetéhez az utak, járdák, zöldfelületek állapota, külcsíne szorosan hozzátartozik, éppen ezért fordítunk állandó figyelmet erre. Idén húsz közmunkást foglalkoztatunk, rájuk bízzuk ezen feladatok elvégzését.
|
|
– Hogyan kívánják tovább fejleszteni a települést?
– Az önerős fejlesztések mellett élni kívánunk a pályázatok adta
lehetőségekkel, így több kiírásra nyújtottunk be pályázatot idén. A
településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója program keretében a
volt idősek klubját szeretnénk felújítani. A Nemzeti Szabadidős – Egészség
Sportpark Program kiírására szintén pályáztunk. Az idősek otthona mellé is
létesítenénk egy felnőtt játszóteret, így a belső falurészben élőknek nem
szükséges felmenni az iskolához. A TOP-program energetikai korszerűsítést
szolgáló kiírása révén napelemes rendszert telepítenénk az iskolára, az óvodára
és a hivatalra, ami az intézmények villanyáram-ellátását biztosítaná
energiatakarékos módon. Bízunk a kedvező elbírálásban, hogy ezeket a tervezett
beruházásokat 2017-ben megvalósíthassuk.
– Közösségi ünnepeik?
– Hagyományos falunapunkat július 23-án tartottuk, szép számú érdeklődő
mellett. Szeptember 23-án az időseket köszöntjük, október elsején szüreti
felvonulásra invitáljuk a lakosságot, advent négy vasárnapján pedig a
karácsonyvárást ünnepeljük. Önkormányzatunk lehetőségeihez mérten igyekszik
segíteni lakóit, különös tekintettel a fiatalokra. Így minden zalacsányi lakosú
általános iskolás ingyen kapja a tankönyvet, és tízezer forintos iskolakezdési
támogatásban részesül.
Szeretnénk az elkövetkező években tovább szépíteni településünket, az utak,
járdák, épületek rekonstrukcióját éppen ezért tartjuk fontosnak. Zalacsányhoz
méltó tetszetős faluképpel egyaránt örömet szeretnénk szerezni a lakosságnak és
az ide látogató vendégeknek – hangsúlyozta végül Nagy Lászlóné.
Antal Lívia
Kötelező a műszaki felülvizsgálat és vizsga
Zala megye egész területére jogosultságot kapott az N AGRI-MEDI Kft., amely a növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet módosítása alapján 2016. november 26-a után a három évnél idősebb növényvédelmi gépek műszaki felülvizsgálatát láthatja el. Az új jogszabály kimondja azt is, hogy ezen határidőn túl nem felülvizsgált, vagy felülvizsgálaton nem megfelelt berendezéssel növényvédelmi tevékenységet végezni tilos.
– A műszaki alállomás működtetéséhez megkaptuk a szükséges akkreditációt, a szerződést megkötöttük a központtal – mondta érdeklődésünkre Németh Lajos, az N Agri-Medi Kft. ügyvezető igazgatója. – A megrendelt műszerek folyamatosan érkeznek, melyekkel a szántóföldi és a gyümölcsösökben használatos permetezőgépek felülvizsgálatát, műszaki vizsgáztatását fogjuk végezni Zala megyében. Mindeközben a termelőket is folyamatosan tájékoztatjuk, hiszen a november 26-i határidő kötelező uniós előírás, amit célszerű komolyan venni.
– Hogyan jelentkezhetnek a gazdák?
– A jelentkezés online történik. A www.ngea.hu honlapon kell a
gazdálkodóknak a vizsgálandó, illetve vizsgáztatandó gépeik regisztrációját
elvégezniük. Itt kell felvinni a gépek típusát, összes adatát, amelyről mi is
értesítést kapunk. Jelen pillanatban mintegy ötvenen regisztráltak, ami kevés
egyelőre. A félreértések elkerülése végett minden függesztett, önjáró illetve
vontatott berendezést kell csak regisztrálni, a háti és kézi permetezőkre nem
vonatkozik a rendelet. Nyilván november 26-ig nem tudjuk elvégezni valamennyi
gép vizsgáztatását, hiszen egyelőre pontos adatunk sincs számukról, a
regisztráció azonban mentességet jelent. Aki ezt elmulasztja, annak megítélése
szigorodni fog a határidőt követően. Ez az MVH-támogatás megvonásával is járhat.
– Milyen hatóságok végzik az ellenőrzést?
– A megyei kormányhivatal növényvédelmi felügyelősége, a NAV, a NÉBIH, az
MVH egyaránt rálát a központi honlapon a rendszerre; hányan jelentkeztek be,
hány gép vizsgázott, illetve hol tart vizsgáztatásuk. A termelők, valamint a
vizsgáztatás módjáról való tájékoztatásban, a berendezések számának felmérésében
sok segítséget kapunk a megyei kormányhivataltól, az agrárgazdasági kamara és a
növényorvosi kamara megyei szervezetétől.
– Hogyan történik a vizsgáztatás?
– Nagykanizsán, a Sörgyár utcában, az Agro-Coord székhelyén található a N
AGRI-MEDI Kft. telephelye, ugyanakkor a vizsgáztatás mindig a termelőnél
történik, hiszen az alállomás mobil. A regisztrálás után egyeztetjük vele az
időpontot és a helyszínt – kapcsolódik a beszélgetésbe Németh András. – A
mérőműszerekkel mindent átvizsgálunk, a fúvókáktól kezdve a kardántengelyig,
nyomás alatti próbát végzünk, illetve vizsgáljuk a keresztirányú szórásképet.
Felhívnám a figyelmet, az alállomás javítást nem végez! Ha kis gond akad,
például ki kell cserélni egy fúvókát, erre lehetősége van a gazdának. A
helyszínen nagyobb javítás elvégzésére, sem kivárására nincs mód.
– Mi történik a vizsgáztatás után?
– Ha egy permetezőgép megfelelt a műszaki vizsgán, akkor azt egy matricával
láthatja el a termelő. A három évre szóló tanúsítványt azonban csak akkor kapja
meg, ha az összes papírmunka elkészült illetve kifizette a vizsgadíjat. Az árak
fix hatósági árak, 40 és 70 ezer forint között mozognak egy permetezőgép
tekintetében, függően annak típusától. Amelyik gép megbukott a vizsgán, azzal
tilos permetezni!
Éppen ezért a matrica, a tanúsítvány nemcsak a termelő, de szaktanácsadója
számára is fontos. A rendeletmódosítás szerint az I-es kategóriájú növényvédő
szerek vásárlása és felhasználása a termelő és a szakirányító között meglévő
szerződéshez kötött, így a növényorvost is felelősség terheli. Kérik a
kollégákat, segítsenek abban, hogy mielőbb megtörténjen valamennyi permetezőgép
regisztrációja Zalában.