Göcseji Dombérozó

 

Tv-toronyfutás    

24 település nyitja ki kapuit a látogatók előtt

Göcseji Dombérozó

A Göcseji Dombérozó idén harmadik alkalommal – július 14–22. között – várja az érdeklődőket a tájegység 24 településének változatos programkínálatával. Népi játékok olimpiája, táj jellegû ételek kínálata, veterán autó túra és megannyi érdekesség a rendezvénysorozatban, melyhez Zalaegerszeg is csatlakozott. A részletekről a Göcseji Falumúzeumban tartottak sajtótájékoztatót.

Együtt a szervezők

 


A Göcseji Dombérozó különlegessége abban rejlik, hogy a részt vevő települések eddigi külön-külön megrendezett programjait egy nagy csokorba fûzik össze, vélekedett Vigh László országgyûlési képviselő miniszteri biztos. Mint mondta, a kis falvak mellett idén Zalaegerszeg városa is részese a programsorozatnak (július 21-én) a jármûipari tesztpálya bemutatásával, mellyel az innovációt szemléltetve időutazásra invitálják a látogatókat.
Göcsej egy kiaknázatlan kincsesbánya, fogalmazott Tolvaj Márta, Zalaegerszeg alpolgármestere, egyúttal megindokolva, hogy a város miért érezte fontosnak a rendezvény támogatását és az ahhoz való csatlakozást. Mint mondta, kiváló alkalom arra, hogy ezt a kincset az itt élők is felfedezzék, még inkább magukénak érezzék, hogy aztán büszkén mutathassák meg másoknak a tájban, a hagyományokban és a gasztronómiai kultúrában rejlő értékeiket.

2016-ban a Göcsej Civil Társaság indította el a Göcseji Dombé-rozó rendezvényt az egyik alapító tag, Magai Ágota ötlete alapján. Főszervezőként elmondta, hogy az akkori két településből a mostani harmadik alkalomra már 24 lett, közte Zalaegerszeg városával, és tíz napra szóló programsorozattal. Ez idő alatt a Dombérozó, mint göcseji tájszó, márkanévvé vált, mellyel egy fejlesztési folyamatot visznek tovább. A hosszabb távú szándékuk ugyanis a falvak fejlődésének elősegítése. A Göcseji Dombérozó rendezvénysorozattal és fejlesztési programmal az is a céljuk, hogy önbecsülést adjanak az itt élőknek.
Az eseményről további információ: https://www.facebook.com /gocsejidomberozo oldalon.

Nulladik nappal indul a programsorozat július 13-án, többek között Dombérozó dobbantóval a Barabásszegi Vendégházban. A nyitórendezvényre július 14-én kerül sor Nován, a Göcseji Aratónapok részeként, amellyel a település immár 30. alkalommal vállalkozik a tájegység népi hagyományainak és ételeinek bemutatására. A jubileumi programjának idei különlegessége az Élő Bika Rodeó Közép-Európa Bajnokság (bővebben 7. oldal).
Július 15-én a Crown String Quartett templomi koncertjére várják az érdeklődőket Barlahidán. A Göcseji Múzeum július 17-én rendezi meg a népi gyermekjátékok olimpiáját Gellénházán. A Göcseji Falumúzeum is bekapcsolódik július 21-én a tesztpályától induló veterán autó illetve motoros túrába. Ennek során lesznek olyan helyszínek, ahol előadást tartanak azokról épületekről, amelyek eredetiét felépítik a skanzenben, annak bővítése során. Rámon az iskolát, Iborfián a lopott tornácos kanászházat, Bödén a kúriaépületet mutatják be többek között.

Ugyancsak 21-én a felújított tájház avatásán vehetnek részt a látogatók Káváson, majd Pálfiszegen a göcseji vadászok gondolataival ismerkedhetnek meg. Dobron-hegyen pedig részesei lehetnek az év Göcsej Bora kiválasztásának. A programsorozat július 22-én a Göcsej akadályfutammal és a Bagossy Brothers Company koncertjével zárul Gellénházán.

Antal Lívia

vissza az elejére


Meghódították a zalaegerszegi TV-tornyot

 

A kitartás és erőnlét próbája

Az ország minden szegletéből érkező hivatásos és önkéntes tűzoltók nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint a zalaegerszegi tv-torony meghódítását. Az embert próbáló megmérettetésre a II. Restart Fesztivál keretén belül került sor.

„Az eddigi kPersze ennyi nem volt elég, hiszen a futás előtt teljes bevetési öltözetben és légzőkészülékben még négy ügyességi feladatot is meg kellett oldaniuk, tudtuk meg Cseresznyés Dániel tűzoltó főhadnagytól, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől. A rajt után tíz méteren át futottak két tömlővel, ezután filcre fektetett 70-80 kilogrammos bábut húztak, majd puttonyfecskendőből öt liter vizet juttattak célba. Rövid szlalom futás után következett a tv-torony külső lépcsője, egészen a 48 méter magasan lévő kilátóteraszig.

A Restart – Extreme TV-toronyfutást másodszor rendezték meg, nyitóprogramjaként a sportfesztiválnak. Az idei versenyre a tavalyinál többen, 73-an jelentkeztek, köztük hat hölgy az ország számos településéről. A legfiatalabb versenyző 20, míg a legidősebb 62 éves volt. Ott-jártunkkor 3,5 perc volt a legjobb időeredmény, az átlag időt tekintve pedig négy perc, ami nagyon is komoly teljesítmény. Mire a tűzoltók felértek a kilátószintre, már igencsak lihegtek a légzőkészülékben, melytől a segítők gyorsan megszabadították őket.

Nem először vesz részt ilyen versenyen Pál Katalin, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkavédelmi felügyelője, aki a legerősebb tűzoltók nemzetközi versenyén is már megmérette magát. Mint mondta, neki ez hobbi, kikapcsolódás, ami persze kitartását és erőnlétét igényel. Fontányi Zsolt legidősebb versenyzőként idén is teljesítette a feladatot. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 62 éves őrnagya triatlonban is eredményes. Az ember ugyan szenved közben, de fejben eldönti, hogy akkor is végig csinálja. Földöntúli, ebben az esetben föld feletti jó érzés, amikor megérkezik, mondta a közel 50 méter magasan lévő célban.

– liv –

vissza az elejére