| Sármelléki sikerek
|
„Felhőtlen” sportnap Zalaapátiban |
Sármellék büszke arra, hogy nemrégiben a helyi Vöröskeresztes alapszervezet és a SÖTYE áldozat- és segítőkész aktivistáinak jóvoltából immár végérvényesen megszerezte a Humanitárius Település kitüntető címet. A szezonra kicsinosított községk egyértelmű nyertese lehet több olyan küszöbön álló mega projektnek, aminek kivitelezése nemrégiben megkezdődött, szögezte le Horváth Tibor, a község polgármestere.
|
|
|
– A küszöbön álló új gyorsforgalmi úthálózat építése nemcsak a megyén belüli
eljutási időket csökkenti, de a Balaton északi partjának keleti felét is
könnyebben, gyorsabban lehet majd elérni. Az R76-os okos út a tervek szerint
Sármellék felé épül meg, így könynyebben megközelíthető lesz a repülőtér is. A
tervezők megvalósíthatósági tanulmányt készítenek, engedélyezési és kiviteli
tervdokumentációt hoznak létre a kétszer két sávos, fizikai elválasztású
gyorsforgalmi út községet is érintő etapjára. Sármellék átkelési szakaszán egy
„alagútszerű alépítmény” létesül. Fenékpuszta és Sármellék közötti hét
kilométeres kerékpárút tervei is előkészítés alatt vannak.
Július 17-én 17 órától a művelődési házban lakossági fórumon beszéljük át az
építtetővel, illetve a környezetvédelmi hatástanulmány készítőivel, hogy merre
tovább. Mi, a falu számára legoptimálisabb lehetőség kivitelezésére akarunk
igent mondani. Sármellék külterületén található Magyarország öt nemzetközi
repülőterének egyike: a Hévíz- Balaton Airport, amely iránt kiemelt érdeklődést
mutatnak külföldi üzletemberek, a nemzetközi logisztikai iparág vezetői. Örömmel
várunk minden olyan fejlesztést, amiből a község is profitálni tud.
– Milyen pályázatok segítik a falufejlesztést?
– A menő menza pályázaton a Sármelléki Gyerekekért Alapítványunk közel 20
millió forintot nyert arra, hogy egészségtudatosabb életet éljenek a diákok a
szüleikkel együtt. Az egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő program
keretében felújítjuk az iskolai konyha és ebédlő bútorzatát. Két ivó kutat is
elhelyezünk majd a suli területén. Az egész életen át tartó tanulást
népszerűsítő, a kulturális intézmények tanulást támogató társadalmi
szerepvállalásának erősítését szorgalmazó pályázaton is győztesnek hirdettek ki
minket. Húszmillió forint felhasználásával felújítjuk az ÁMK színháztermét,
létrehozunk klubhelyiséget, tanulószobát, de számítástechnikai eszközöket és
bútorokat is beszerzünk.
Gesztorként öt környékbeli községgel közösen nyertünk egy humán közszolgáltatás fejlesztési pályázaton 247 millió forintot, hogy oktatással, előadásokkal, tanfolyamokkal segítsük a szociálisan hátrányos helyzetben lévőket, az állást keresőket, a munkahelyet váltókat. Ebben a januárban startolt programban is hangsúlyosan szerepel az életmódváltás fontossága és minimális eszközfejlesztésre is mód nyílik. Alsópáhokkal közösen 51 millió forintot költhetünk nyelvtanfolyamok, számítástechnikai tanfolyamok szervezésére, alkotótáborok indítására, nyári szabadegyetemek tartására, többféle iskolán kívüli szakkör indítására felnőttek részvételével. A projekt a hátrányos helyzetűek támogatását, az anyagok és eszközök beszerzését is lehetővé teszi.
Konzorciumvezetőként a mezőgazdasági külterületi utak karbantartására és gépbeszerzésre Szentgyörgyvárral közösen kapunk közel 63 milliót, amihez 15 százalék önerő biztosítása szükséges. Teljes egészében leaszfaltozzuk a 063-as számú külterületi utat, hogy az iskola előtti Zala utcáról eltűnjék a teherautó és nehézgépjármű forgalom. Veszünk két különböző teljesítményű traktort és az arra rácsatlakoztatható eszközöket. A zalaapáti kerékpáros hídtól az északi faluvégig folyamatban van az engedélyekkel rendelkező kerékpárút építése. A konzorciumi pályázó a megyei önkormányzat, és a kivitelező kiválasztása után 203 millió forintból 2019 év végéig kell készre jelenteni a kijelölt kerékpársávokat és az újonnan épített bringaútvonalat. Nagyon várjuk, hogy a Balaton (Keszthely) és a Kis-Balaton kerékpáros összekötése mielőbb megvalósuljon.
A Belügyminisztériumtól a kistelepülések infrastruktúrafejlesztésre szánt pályázati alapból kapott 1,6 milliót a temető felújítására fordítjuk. A déli bekötőút már elkészült és folyamatban van a harangláb áthelyezése és urnafal kialakítása. Egy hungarikumos pályázatból egymillió forint érkezik a már tulajdonunkban lévő épület falumúzeummá, néprajzi-helytörténeti gyűjteménnyé alakítására, két bemutató szoba kialakítására. Az Orbán-napi hegyi búcsú megszervezését, az I. világháborús új emlékmű megalkotását is pályázati segítséggel kívánjuk megvalósítani, de a nyár folyamán önerőből a Dózsa György úton, a postával és a gyógyszertárral szemközti csapadékvíz elvezető árkot befedjük, hogy ott könnyen, a forgalom zavarása nélkül lehessen parkolni.
– Hogyan indult a nyárra hangolódás?
– „Le a cipőkkel” elnevezéssel immár hetedik éve rendezzük meg a Gyermek és
Ifjúsági Tábort a Kis-Balaton kapujában, az igényesen kialakított
szálláshelyünkön a helyi iskolásoknak és az ideérkező ifjaknak. Már a negyedik
esztendeje annak, hogy a Kovászna megyei Csernáton testvértelepülésünk diákjait
is vendégül látjuk itt. A majd negyedszáz sármelléki ifjonc mellett idén már a
törökfalusi testvérközség hét tanulóját is elszállásoltuk a 13 csernátoni gyerek
mellett. A táborozókra a hat szervező mellett további pedagógusok és önkéntesek
felügyeltek. A sokszínű programok között volt strandolás, kerékpáros kirándulás
a kányavári szigetre, meglátogattuk a parlamentet, sportversenyeket rendeztünk,
de szentgyörgyhegyi kiránduláson is részt vettünk.
Július 25-étől csernátoni néptáncosok érkeznek majd a tánctáborba, hogy egy hétre rá egy néptáncgálán adják elő, mit tanultak a helyiektől és ők mit tanítottak meg. Utána az oroszországi Klin városából jönnek zeneiskolások augusztus derekáig. Ha nem teltházzal üzemelünk, akkor persze számítunk a betérő bakancsos turisták figyelmére is. A helyi ÁMK is csúcsra jár. A pezsgő kulturális élet bonyolítói túl vannak a Szent Iván napi programon és a roma kulturális napon is. Még a vakáció előtt az iskola pedagógusai, diákjai és szülői közössége vidám hangulatú családi délutánt szervezett kulturális és gasztronómiai bemutatókkal, szórakoztató programokkal, játékos csapatvetélkedőkkel. Itt köszöntöttük a Roszica bolgár tánccsoporttal együtt érkezett dr. Muszev Dancso-t, az Országos Bolgár Önkormányzat elnökét.
Nemes Norbert
Sokféle mozgással, a megújult sportöltöző átadásával
„Felhőtlen” sportnap Zalaapátiban
Sport- és családi napot rendeztek Zalaapátiban június 30-án, melyet az időjárás is a kegyeibe fogadott az előző napok nagy esőzéseit követően. A kellemes nyáridőben olyan érdeklődésre számító megmérettetésekre került sor, mint a gumicsizma-dobó vagy a sodrófa-hajító verseny. Az esemény fontos momentuma volt az öregfiúk barátságos labdarúgó-mérkőzése, és nemkülönben a felújított sportöltöző átadása.
![]() |
|
![]() |
Az ünnepségen elsőként Vincze Tibor polgármester szólt a jelenlévőkhöz, azt kívánva a mai naphoz és az elkövetkezőkhöz, hogy mindenkinek – a sportegyesületnek, Zalaapátinak, a távolról jötteknek, kicsiknek és nagyoknak – felhőtlen legyen az élete. Mint mondta, a szó sok minden jelent, mégis ugyanazt. A település tekintetében elsőként azt, hogy június 30-a felhőtlen nappal örvendeztette meg őket, így nem kellett b-tervhez nyúlniuk az előző napi hatalmas esőzés miatt. A sportegyesülettel kapcsolatban kiemelte, ha egy közösség felújít, rendbe tesz egy épületet, ott élet van. Ebben a közösségben felhőtlen az összhang, a gólöröm, ami reményt ad arra is, hogy szeretettel át tudják hidalni a kisebb súrlódásokat. Végül felhőtlen kikapcsolódást kívánt a családi és sportnaphoz, megköszönve mindazoknak a munkájukat, akik energiájukat nem sajnálva összeállították a programokat.
A folytatásban Ódor Richárd sportigazgató beszélt részletesen a beruházásról. Kiemelte a 2011-ben elindított TAO-program jelentőségét, ami az amatőr futball támogatásához járul hozzá. Mint mondta, e lehetőséget kihasználva minden évben készítettek sportfejlesztési koncepciót, hogy javulhassanak a körülményeik. A sportöltözőt legutoljára 1996-97-ben újították fel, abban az időszakban, amikor a Zalaapáti SE a legmagasabb szintre jutott a nemzeti harmad- illetve másodosztályban való szereplésével. Az elmúlt húsz évben az épület állaga igencsak leromlott, így komolyabb felújításra szorult. Két évvel ezelőtt megtörtént a tető teljes cseréje, tíz centiméteres hőszigetelő rendszer került a házra, elektromos fűtési rendszert alakítottak ki minden helyiségben, idén pedig a nyílászárókat cserélték ki.
Mindez együttesen 11,5 millió forintba került, mely költség 30 százalékát a
sportegyesület biztosította az önkormányzat által nyújtott működési és
fejlesztési támogatásból, míg a beruházás 70 százalékát TAO-támogatásból
finanszírozták.
Köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak, hozzátéve, hogy a megújult sportöltöző
nemcsak szép, de energiatakarékosan működtethető is. Az ünnepség zárásaként Bóka
Tibor plébános áldotta meg a megújított létesítményt, melynek avatásán jelen
volt Koplárovics Béla, a Manchester United ellen gólt lövő egykori ZTE-játékos
is.
Erre az eseményre a koronát az öregfiúk barátságos labdarúgótornája tette
fel, melyen részt vett a ZTE, a Zalaapáti SE-vel közel húszéves baráti
kapcsolatot ápoló Balassagyarmat, a szomszédos Gelse Uniqum, valamint a
zalaapáti Hétfő STE csapata.
Edzésüket mindig hétfőn tartják, ezért nevezik magukat így, mondta el a
házigazdákról Pozsegovits Borbála, a művelődési ház vezetője. Az önkormányzat és
a művelődési ház ötödik alkalommal rendezte meg a sport- és családi napot, hogy
megmozgassák a lakosságot a gyerekektől kezdve a felnőttekig, izgalmas
sportprogramokat kínálva számukra. A rendezvény moderátora Mihályi Péter, a
zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze volt. Egyből belevágtak a
közepébe, hiszen a szintén megyeszékhelyi MoveLand Mozgásműhely két vezetője,
Veszprémi Bori és Veszprémi Péter által vezetett spinning edzés igencsak
igényelte az erőkifejtést, mint a folytatásban zumba Baján Janival.
A férfiak gumicsizma-rugó és dobó, míg a hölgyek sodrófa-hajító versenyen
vehettek részt. Mindhárom nagy népszerűségnek örvendett, ahogy a 11-es rúgó, a
dekázó, valamint a kapufarúgó verseny is. A megerőltető mozgásban meg is
lehetett szomjazni, talán ezért is várták nagy izgalommal a sörivó versenyt.
Három pohárba töltve összesen egy liter sört kellett meginni időre, ami a
nyertes versenyzőnek 17 másodperc alatt sikerült. A gyerekek újdonságként a méta
labdajátékkal ismerkedhettek, amit ütőkkel kell játszani a baseballhoz
hasonlóan. A kisebbek jobban örültek a légvár és a rodeóbika adta ugrálási
lehetőségnek.
Az időjárás csak egyetlen programot akadályozott meg, a sárkányrepülő-bemutatót,
ami a nagy szél miatt nem valósulhatott meg. A sport- és családi napon mindenki
jól szórakozott, így nem csoda, hogy vidámsággal zárult, melyhez Aradi Tibor
humorista előadása is hozzájárult.
Antal Lívia