Együtt, hogy Pacsán jó legyen élni

 

Gelse: fogászat és a védőnői szolgálat    

Városnap kitüntetésekkel, testvérvárosi együttműködéssel

Együtt, hogy Pacsán jó legyen élni

Pacsán kilencedik alkalommal tartottak városnapot szeptember elsején. A megye legfiatalabb városának ünnepén immár negyedszerre köszöntötték azokat, akik a település fejlesztésében maradandót alkottak, és sokat tettek az itt élők mindennapjainak jobbá tételéért. A testvérvárosi kapcsolat megerősítésére is sor került Pacsa és a szlovákiai Kisudvarnok között: az erről szóló megállapodást a két polgármester írta alá.

A nemzeti ünnepek olyan jeles dátumok, amikor egy ország, egy nép ünnepli összetartozását; a települések emléknapjai pedig azok, amelyeken az ott születettek, az ott élők, az ott dolgozók ünneplik összetartozásukat, mondta ünnepi beszédében Kelemen Tamás polgármester. Pacsa számára ez nap azért is fontos, mert megemlékezhetnek egy 90 évvel ezelőtti fontos eseményről, amikor is Pacsa kisközség a hozzátartozó Pacsatüttös kisközség egyesítésével 1928. augusztus 15-től nagyközséggé alakult.
Pacsa kilenc évvel ezelőtt városi rangot kapott, mely kapcsán a polgármester arról beszélt, hogy a település adottságai kedvezőek, több munkahely is kínál álláslehetőséget. A szabadidő eltöltése terén is számtalan mód, és színvonalas helyszínek állnak rendelkezésre, amellyel élhetnek, illetve ahol szórakozhatnak, feltöltődhetnek a helyiek.
Mint mondta, annak ellenére, hogy Pacsa Zala megye legfiatalabb és legkisebb városa, az 1800-as lélekszámot tekintve mindig vannak olyanok, akik egy picivel többet tesznek azért, hogy a település fejlődjön, szépüljön, egyszerűbben szólva jó hírét keltsék a világban. Nekik immár negyedik alkalommal mondhatnak köszönetet Pacsa születésnapján.

A városnak lelke is van, ahogyan egy embernek is. A várost a benne lakók töltik meg élettel: fiatalok, idősek és gyerekek, akik a jövőt jelentik. A városvezetés döntéseiben lényeges szempont a családok segítése, legyen az beiskolázási támogatás, idősek támogatása, tűzifapályázat, ingyenes esküvői szertartás, kedvezményes építési telek. Az oktatási, kulturális, egészségügyi intézmények, valamint az utak, járdák, közlekedési infrastruktúra fejlesztését is szem előtt tartják. A polgármester az eredményes pályázatok között megemlítette a külterületi mezőgazdasági út, az egészségház szintén harminc millió forintos rekonstrukcióját, valamint az ipari park fejlesztését járda és szennyvízhálózat kiépítésével. Önerőből újították fel a művelődési ház melletti parkolót, valamint a Csány utca járdáját. Kiemelte, hogy Zalaegerszeg fejlesztése is pozitívan hat a térség, így Pacsa fejlődésére, hiszen a megyeszékhelyet az M7-es autópályával összekötő M76 gyorsforgalmi út a tervek szerint mindössze két kilométerre halad el majd Pacsa mellett. A környező falvak saját fejlesztései is pozitívan hatnak a városra. Közös projektjük a ivóvízhálózat több százmillió forintos komplex felújítása.

Fejlődni, előbbre jutni régóta, csak együttműködve lehet, melyben, mint mondta, számít a város lakóira. Mindannyiunk kötelessége tenni azért, hogy Pacsán jó legyen élni, hangsúlyozta végül Kelemen Tamás polgármester.
Pacsa vezetőit és lakóit Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos is köszöntötte. Beszédében sikernek nevezte az önkormányzatiság kialakítását, ami Pacsa számára is lehetővé teszi, hogy az itt élők dönthessenek sorsukról, jövőjükről.
A rendezvény keretében erősítették meg a szlovákiai Kisudvarnok és Pacsa testvérvárosi kapcsolatát. Az erről szóló dokumentumot Kelemen Tamás és Marczell Zoltán látta el kézjegyével. Előtte Kisudvarnok polgármestere képes beszámolóval mutatta be az 1150 fős csallóközi magyarlakta település fejlődését, amely 2013-ban az év szlovákiai települése cím birtokosa lett.

Pacsa város napján két polgármesteri elismerő oklevelet adott át Kelemen Tamás, Vigh László, Bokor Ferencné alpolgármester és dr. Benedek Karolina jegyző. Kissné Oláh Anikó gazdasági irodavezető a stabil gazdálkodást biztosító, valamint az önkormányzati ASP-rendszerhez való zökkenőmentes csatlakozás során végzett magas színvonalú munkája elismeréseként kapta. Horvat Janez szlovén-magyar szőlész-borász a pacsai szőlősgazdáknak, bortermelőknek nyújtott szakmai segítség, és a testvértelepülési együttműködés kiépítésében, fenntartásában való aktív közreműködés elismeréseként érdemelte ki.

Pacsa nyugalmazott pedagógusa, Kovács Kornélné Gitta tanító néni gyémántdiplomát vett át az ünnepségen. 1958-ban szerzett diplomát a Soproni Tanítóképző Intézetben, de már 1957. augusztus 16. óta a pacsai iskolában tanított. Hosszú pedagógusi pályafutása alatt végtelen türelemmel és odaadással végezte oktató-nevelő munkáját, melyért 1997-ben az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetésben, majd 1987-ben miniszteri dicséretben részesült. 2017-ben Pacsa önkormányzata pedagógusi munkája, valamint példaértékű közösség tevékenysége elismeréseként „Pacsáért” díjjal tüntette ki.
A rendezvényen Molnár Panna muravidéki és zalai népdalokat énekelt, aki idén májusban A Tiszán innen, Dunán túl népdaléneklési versenyen szóló kategóriában országos arany minősítést szerzett.

Antal Lívia

vissza az elejére


Gelsén – Megújult épületben

A fogászat és a védőnői szolgálat

A fogorvosi ellátás és védőnői tanácsadás szempontjából hét, illetve négy település lakosságát érinti kedvezően az a beruházás, mely során Gelse önkormányzata felújította e két egészségügyi szolgáltatásnak helyet adó épületet.

Az infrastrukturális fejlesztést a Széchenyi 2020 Területfejlesztési Operatív Programon elnyert pályázat tette lehetővé, mondta el az épület átadásán Szegedi Ferenc, Gelse polgármestere. Az idáig vezető út azonban nem volt egyszerű, hiszen kezdeni kellett valamit az utcaképet rontó, állagában igencsak leromlott önkormányzati tulajdonú épülettel. A fogorvosi és védőnői ellátás körülményei visszatetszést váltottak ki az ellátottak és a betegek részéről. A felújítás korábbi megvalósításában akadályt jelentett az önkormányzat pénzügyi helyzete, az adósságrendezési eljárás, majd a saját erő hiánya. 2016 tavaszán jelent meg az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztését szolgáló kiírás, melyben lehetőséget látott az önkormányzat. A pályázat megírását házon belül oldották meg, Kovács Károly alpolgármester készítette el a hivatal dolgozóinak közreműködésével. A polgármester nekik és az átadási ünnepségen jelenlévő Manninger Jenőnek is köszönetét fejezte ki a pályázati projekt sikerességéért.

A Gelsei fogorvosi rendelő és a védőnői tanácsadó épületének megújítása című és a TOP-4.1.1-15-ZA1-2016-00021 azonosító számú projektről a jó hír 2017 májusában érkezett meg. Az önkormányzat közel 25,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. Ebből 23,7 millió forintot költöttek az építkezésre, a különbözetet pedig az előkészítésre, nagyobbrészt a tervezéshez kapcsolódó mérnöki munkákra és a műszaki ellenőrzésre fordították. A kivitelezés idén január 23-án kezdődött el, mely során a fogorvosi rendelőnek és a védőnői szolgálatnak helyet adó földszinti rész belső felújítása történt meg. Valamennyi helyiségben kicserélték a járólapot és a csempeburkolatot, újra szerelték az elektromos hálózatot, új gázkazánt állítottak üzembe, új radiátorokat valamint új belső nyílászárókat építettek be. Az emeleti részen lévő szolgálati lakások külső nyílászáróit is kicserélték részben. Az önkormányzat saját erőből parkolóhelyeket alakított ki. A mozgáskorlátozott parkolóhely összeköttetésben áll az épület megközelítését szolgáló akadálymentesítéssel, mely utóbbit a projekt keretében alakítottak ki.

A polgármester, mint mondta, ezek mind láthatóak a külső szemlélő számára, ami viszont nem látható, az a fűtési és villanyszámlában fog megmutatkozni. Az épület ugyanis nemcsak újravakolták és színezték, hanem teljes külső és belső szigetelését is megvalósították. Viszont nem elhanyagolható az a tény, hogy a pályázat benyújtása és a támogatási szerződés megkötése között eltelt időszakban jelentősen megnövekedtek az építőanyagárak. A beruházás támogatott költségeihez ezért közel öt millió forint saját erőt kellett hozzátennie az önkormányzatnak. A projekt végéhez érve azonban elmondhatják, hogy jelentősen javultak a fogászati és védőnői ellátás körülményei. A megújult épület most már az utcaképet is szépíti, hangsúlyozta Szegedi Ferenc.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében szintén hangot adott ennek, hiszen a beruházás szükségességét éppen az indokolta, hogy teremtsenek méltó feltételeket e két egészségügyi alapellátáshoz. Úgy vélekedett, hogy a pályázatot könnyebb volt elnyerni, mint megvalósítani. Ezzel ő is az építőanyagárak jelentős növekedésére utalt, valamint a pályázat lebonyolítását kísérő adminisztratív terhekre, amelyek szintén nehézséget okoztak. Beszéde végén gratulált minden közreműködőnek, akik, mint mondta, magukénak érezték ezt a beruházást.

A felújított épületet ezt követően megáldotta Arányi Zoltán plébániai kormányzó. A bejárat előtt kihúzott nemzetiszín szalagot Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke, Szegedi Ferenc polgármester és Manninger Jenő országgyűlési képviselő vágták át.
Dr. Puskás Kitti fogorvos és Kerek Györgyi védőnő is örömét fejezte ki a megújult épület miatt, ahol immár megszépült környezetben, a mai kor követelményei szerinti feltételek között fogadhatják a települések lakosait.

Antal Lívia

vissza az elejére