Alsópáhok sikeres fejlesztése

 

Böde büszkeségei szaporodnak Mura-menti Malacságok  

folyamatos beruházásokkal, figyelve a közösségre

Az Alkotóházban egymást érik a kézmûves programokAlsópáhok sikeres fejlesztése

Alsópáhok önkormányzatának fejlesztéseiben egyaránt megmutatkozik az előrelátás, a hosszú távon gondolkodás. Az elmúlt évek alatt elvégzett munka nem csupán a felújított közintézményeikben követhető nyomon, hanem elnevezésük egységes arculatú megjelenítésében is. A település vezetésének újító szándéka a falu összképén markánsan meglátszik. E tekintetben idén is sok feladat várja őket.

– Az elmúlt évek munkája beérett azáltal, hogy tavaly átadhattuk a hivatal, a bölcsőde és az orvosi rendelő felújított épületét, amelyeket egységes stílusú feliratozással láttuk el. Itt nem állunk meg, hiszen, ahogy ez már megszokott nálunk, minden évben hoznak új feladatokat sikeres pályázataink. Idén is számtalan új beruházás előkészítésének, illetve kezdésének állhatunk neki – mondta Czigány Sándor, Alsó-páhok polgármestere. – Ezek egyike a csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciója, amelyre 50 millió forintot nyertünk a TOP-programon. A közeljövőben kezdődő fejlesztés során földárkok, folyókák, árapasztó és leeresztő műtárgyak építése valósul meg.

A Belügyminisztériumtól nyertünk 17,5 millió forintot, amelyből a Dózsa György utca 300 m szakaszán illetve a Fő utcán a temetőfeljárótól a Kölcsey utca sarkáig újíthatunk fel járdaszakaszokat idén. Ehhez 9,5 millió forint önerőt is kell biztosítanunk. A Magyar Falu Programból elnyert támogatásból a Kossuth és az Árpád utcákban útfelújításra nyílik majd lehetőségünk a következő évben. Ugyan csak Magyar Falu Programból kezdődhet meg jövőre a nagytemető ravatalozójának rekonstrukciója. Tovább szépülhet az alkotóház környéke, a Veszprém Kulturális Főváros program pályázata révén. Így folytatódhat a gyümölcsöző mintakert kialakítása a Helyi Termékbolt épület mögötti domboldalon.

– Mely pályázatokkal kívánják továbbfejleszteni a települést?
– Régi vágyunk az Alsópáhok és Szentgyögyvár közötti rossz állapotú átkötő út felújítása, és zártkerti útjaink aszfaltozása. A beruházás megvalósítására 300 millió forintra pályáztunk a vidékfejlesztési programban, amelyhez 15,7 millió forint önerőt kell hozzátennünk amennyiben támogatást kapunk! A másik négy beadott pályázatunk a Magyar Falu Programhoz kapcsolódik. Kommunális eszközök (ág-aprítógép, rézsűkasza, rakodógép) beszerzésére, a Kossuth utca első szakaszára és a Diófa utca felújítására, a Dózsa utcai járdafelújítás folytatására, és közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzésre, bértámogatásra pályáztunk. A nagykanizsai tankerülettel közösen nyújtottunk be pályázatot a Magyar Falu programra, amelynek segítségével az új iskolaépület belső felújítása, valamint az udvari játszótér területének bővítése történhet meg.

– Az elmondottakból kitűnik, hogy a korábbi lendülettel folytatódhatnak a beruházások. Vajon idén visszaállhat a rend a kulturális élet tekintetében is?
– Az elmúlt két évben a járványhelyzet Alsópáhokon is rányomta bélyegét a rendezvények megtarthatóságára. Idén szeretnénk visszatérni a korábbi években már megszokott, közkedvelt és nem utolsósorban színvonalas programjainkhoz. A művelődési ház új közösségszervezőjének többek között az a feladata, hogy idén visszazökkentse a régi kerékvágásba a kulturális életet. Itt említeném meg, hogy a közösségszervező bértámogatására nyertünk támogatást két év időtartamra a Magyar Falu Programból.
A Nemzeti Művelődési Intézet pályázati támogatásával 74 darab széket vásárolunk a művelődési házba. A Leader-program 6 millió forintos pályázatából egy száz négyzetméteres rendezvénysátrat szerzünk be a nyárra, illetve ebből az összegből a regionális őszi szüreti fesztivál megrendezésére is fordíthatunk.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen júniusban falunapot tartunk, mégpedig kétnaposat. Június 10-én átadjuk az elmúlt évben megvalósult beruházásokat a sportcentrumban, amely napon barátságos mérkőzés is lesz futballcsapatunk és a Fradi öregfiúk között. Tavaly TAO-pályázatból kiépítettük a labdarúgópálya világítását, és öntözőrendszerét saját kúttal, illetve létesítettünk egy gyakorlópályát önkéntes tűzoltóinknak. A Magyar Falu Programból elnyert 6 millió forintból a hivatal mögötti udvaron tűzoltószertár építésébe fogunk idén. Az első ütemben szerke-zetkész állapotba tudjuk hozni. Az épület befejezésére egy újabb pályázatot adtunk be 7 millió forintos támogatási igénnyel.

Örömünkre szolgál, hogy egyesületeink is visszatérhettek tevékenységeikhez. A hétszeres Aranypáva Nagydíjas Bodzavirág Népdalkörünk márciusban Oroszlányba utazik vendégszereplésre. Újra heti rendszerességgel gyakorolni fog az Allegrezza Kamarakórus is. Próbálnak a Nefelejcs Nyugdíjas Klub tagjai is. Velük közösen és a Vöröskereszt alapszervezetünk tagjaival kiegészülve a Kőszeg közeli Lukácsháza községben tartandó böllérfesztiválra vagyunk hivatalosak. A megyei III. osztályba játszó futballcsapatunk ősszel a második helyen zárta a bajnokságot. Céljuk az első hely megszerzése.

Reméljük, idén valóban visszatérhet a közösségi élet. Állami ünnepeink mellett olyan elmaradt közösségi programokat is meg kívánunk tartani, mint az elmúlt évben elmaradt Nőnap. Március 5-én nőnapi rendezvényre várjuk a hölgyeket a művelődési házba, amelyre színházi előadással készülünk. Kézimunka szakkörünk tagjai pedig kiállításon mutatják be remekeiket. Szeptember első felében szüreti felvonulást tartunk, majd október 1-én a Vöröskereszt alapszervezetünk segítségével az Aranykorúak Napját fogjuk megtartani – köszönt el Czigány Sándor, Alsópáhok polgármestere.

Antal Lívia

vissza az elejére


Most fűnyíró traktorral gazdagodtak

Ujj Tibor és Vigh László az új fûnyíró traktorralBöde büszkeségei szaporodnak

Böde, a Közép-Zalai-dombság 280 lelkes települése a Magyar falu program keretében, a közelmúltban jutott hozzá egy 35 lóerős, többfunkciós, három méteres kinyúlásra képes munkagéphez. Ezt az alkalmat felhasználva, a mintegy négyhektárnyi zöldfelület gondozásáért és ápolásáért felelő falu önkormányzata ünnepséget rendezett a községháza tanácstermében, melyet a helyben élő elöljárókon kívül megtiszteltek jelenlétükkel a szomszéd községek vezetői is.

A zöldterületi munkálatok elvégzéséhez hatalmas segítséget jelent a több mint 11 millió forint értékben beszerzett fűnyíró traktor, amire már nagy szükség volt – mondta el köszöntőjében a falut 2010 óta vezető Ujj Tibor polgármester. Mint elhangzott: a gémes zúzóval kiegészített eszközzel a község számos pontján találkozhatnak majd a járókelők. Később egy mulcsozó és egy faaprító adaptert is szeretnének hozzá vásárolni. A meglévő eszközparkkal egyre nehezebben tudták megoldani a zöldfelületek gondozását: a focipálya, a temető, a templomkörnyék, a faluház, a pajtaszínház, a hegyi út és a régi iskolaépület környezetének rendezését valamint az egy kilométer hosszú patakpart és a mély vízelvezető árkok kézi kaszálását.

Ujj Tibor hozzátette, hogy önerőből, kormányzati segítség nélkül, erre a fejlesztésre sem jutott volna forrás. Böde, az elmúlt évek fejlesztéseit számba véve aranykorát éli – húzta alá. A zártkerti modernizálás, a sportöltöző, a sportpálya, a faluház is ékes bizonyítéka mindennek. Reménykednek egy újabb, 22 milliós zártkerteket fejlesztő pályázat elnyerésében. Ingatlan vásárlása-modernizálása, őshonos gyümölcsös (körte, alma) telepítés is tervben van. Az eddig elültetett régi magyar gyümölcsfák lassan termést hoznak. A Magyar Falu programhoz kapcsolódva, szeretnék a közeljövőben kiépíteni a temetőben a térköves járdát és több útszakaszt, így a Rákóczi út szilárd burkolattal történő aszfaltozását, kövezését, fedését is a mielőbb megoldandó feladatok közé sorolták. A sárfelhordás mérséklését szolgáló munkálatokra nagy szükség van. A 3,2 kilométer önkormányzati kezelésű belterületi közúthálózat egy részét sikerült már rendbe tenni, de jócskán akad még megújítandó út.

Vigh László országgyűlési képviselő gratulált a szépen megújított faluközponthoz, a ciklusprogram következetesen véghez vitt beruházásaihoz. Dicsérettel illette a polgármester és a képviselő-testület feladatellátását, a falu szépítésében eddig elért eredményeket.

Nemes Norbert

vissza az elejére


A rendezvény díszvendégeiMura-menti Malacságok

Murakeresztúron nyolcadik alkalommal rendezték meg a Mura-menti mulatságokat, amely a Mura Régió Európai Területi Társulás (EGTC) horvát–magyar interreges pályázata keretében valósult meg. Tavaly a pandémia miatt elmaradt a böllérfesztivál, így a szervezők és a főzőcsapatok még nagyobb elánnal vetették be magukat, ami a bőséges ételkínálatban, a kísérő programok sokszínűségében és a rendezvény látogatottságában egyaránt megmutatkozott.

Polgár Róbert, Murakereszt-úr polgármestere köszöntőjében felidézte a fesztivál történetét, amelynek ötlete egy vasárnapi szentmise utáni kávézás alkalmával született meg. A Borsodból érkező hitoktató, Zavarkó József, aki most a település alpolgármestere vetette fel, hogy az ónodi böllérfesztivál alapján Murakeresztúron is lehetne egy ilyen rendezvény. „Csináljuk meg”, mondta erre Tislerics Antal, a Murakeresztúri Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka, aki aztán a fesztivál motorja lett. Erre ő azt válaszolta, „ha kapok segítséget, megkeresem hozzá a forrásokat”.

Így indult el 2013-ban a böllérfesztivál Murakeresztúr és Fityeháza rendezésében, amit, ahogy a polgármester fogalmazott, egy szóval lehet jellemezni: összefogás. Valóban annak eredménye, ami az évekkel csak növekedett. Ez a példaértékű összefogás hozta össze a 8. Mura-menti mulatságokat is, amit a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat is támogatott, ahogy az esemény fővédnökei, Cseresnyés Péter államtitkár és dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke is.

A rendezvényen köszöntőt mondott többek között Preksen László, a Mura Régió EGTC társelnöke, Semjénháza polgármestere és Josip Grivec, Muraköz megye alispánja, a Mura Régió EGTC elnöke.

Murakeresztúr magyar–horvát nemzetiségű település, így a böllérfesztivál a határ két oldalán lévő közösségek barátságának, összetartozásának ápolására is lehetőséget ad. A mostani alkalmon a horvát vendégek kisebb számban tudtak részt venni, a szlovén Lendva – Petesháza viszont először képviseltette magát. A 8. böllérfesztiválon velük együtt tíz csapat vett részt. Nekik köszönhetően kolbászt, hurkát, sült karajt és egyéb finomságokat kóstolhattak a vendégek.
Az elkészített fogások összesített versenyét végül a Südők csapata nyerte meg, megelőzve az önkéntes tűzoltókból álló Keresztúri Szikracsapókat és a Baka-Tor Team-et.

Antal Lívia

vissza az elejére