Csonkahegyhát 750 éves

 

Szakmai és közösségi rendezvények Rétessel és pogácsával is készültek Zalaigrice élhetőségből jeles

Ünnepi programkavalkád

Csonkahegyhát 750 éves

Október elsején ünnepi programra kaptak meghívást Csonkahegyhát lakói, a településről elszármazottak és a környéken élők. Az ilyentájt esedékes szüreti felvonuláson túl egy nagyszabású rendezvény keretében emlékeztek meg a falu írásos említésének 750. évfordulójáról. Az elszármazottak közül, családjukkal együtt mintegy 130-an engedtek a szívélyes meghívásnak, s a sportpályán felállított óriás rendezvénysátorban terített asztal mellett diskurálva osztották meg a közös emlékeket.

A község régmúltjáról, jelenéről és jövőjéről Kustán Gyula polgármester beszélt ünnepi köszöntőjében.
– Csonkahegyhát a Göcsej legmagasabban fekvő települése. Nevének eredete a falu határában található csapott tetejű, elnyúló, Csonka-hegyhátnak mondott dombra vezethető vissza. A már a kőkorban is lakott helyről az okleveles források 1272-ben tesznek említést. Oklevélben Erzsébet királyné, V. István özvegye a „Ján” nevű birtokot Nádasdy Itemer Imre nevű fiának adományozta, aki mint nemesi ifjú-apród szolgált IV. Béla mellett, mely kelt 1272. szeptember 29-én, Szent Mihály Napján. Csonka-hegyhátot, mint önálló községet először egy 1863-as helységnévtár tartalmazza. Beszédemben röviden visszaidéztem az elmúlt századok infrastrukturális fejlődését és címerünk elkészültét is.

Az ünnepségen a község megmaradásához, sikereihez gratulált Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, aki abban erősítette meg a jelenlévőket, hogy a kormány még élhetőbb, még vonzóbb vidéki települések folyamatos megsegítésében érdekelt. A kulturális műsorban Rákos János a tangóharmonikáján keltette életre a vidám nótákat, Jurina Beáta színésznő és operett szubrett, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze és Farkas Zoltán a Budapesti Operett Szinház fiatal művésze pedig operett slágerek előadásával keresték a kedvét a nagyérdeműnek. A hét éve alakult Retró Tánckar produkciója is vastapsot kapott csakúgy, mint Tóth Tünde énekes-előadó koncertje.

– Milyen falufejlesztés van és volt napirenden?
– A közelmúltban benyújtott pályázatainkból több beruházást valósíthattunk meg az elmúlt időszakban. Felújításra került az orvosi rendelő, melyben helyet kapott a védőnői szolgálat is. Megújult a Sportöltöző és az Óvoda, épült egy közösségi tér melynek elnevezése „mulató pajtaként” terjed. Bővítésre került az emléklapot is díszítő Faluház, így a befogadóképessége jelentős mértékben megnőtt. Felújítottuk a fogorvosi rendelőt, a polgármesteri hivatal épületét. A Fő utcát, a Kossuth és Petőfi utcát érintően jelenleg is folyik a járdafelújítás, amelyet hamarosan készre jelentünk.

A faluközpontban pályázati segítséggel szeretnénk egy biztonságosan körbekerített, modern játszóteret építeni. A közelmúltban Kormányhatározat született egy új tornaterem építéséről. A tervezési és engedélyezési eljárás már lezajlott, így már a megvalósítás szakaszába léptünk. Ennek köszönhetően, egy minden testnevelési igényt kielégítő, az önkormányzati valamint a lakossági rendezvények megtartására alkalmas tornaterem épül a közeljövőben.

Nemes Norbert

vissza az elejére


Zala megyei növényorvosi kamara

Szakmai és közösségi rendezvények

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Zala Megyei Területi Szervezete mozgalmas évet zárhat. Olyan közösségépítő rendezvények is színesítették az évet, mint az országosra sikeredett dunántúli sportnap. A 2022-es esztendőnek koránt sincs vége, hiszen hátra van még a közös kirándulás, és a képzések területén is lesz feladata a Zala megyei szervezet vezetésének.

Dr. Varga Zsolt elnök elmondta, az év elején a Covid még éreztette hatását, de érdemben nem befolyásolta az ilyenkor szokásos szakmai rendezvény elindítását, amelyre januárban került sor a zalakarosi Hotel MenDanban. Az első két napon a növényvédőszer-gyártó és -forgalmazó cégek ismertették a 2022-re szóló technológiai ajánlásaikat a zalai növényorvosok számára. A harmadik napon a tápanyag-utánpótlására fókuszáltak, amelyen a műtrágya- és a lombtrágya-gyártó cégek képviseltették magukat. Mindhárom szakmai nap jól sikerült, hiszen hatvan fő körüli létszámmal zajlottak le.

Mindemellett folyamatosan szervezték a „zöld könyvek” meghosszabbítását szolgáló továbbképzéseket, ugyanis a II-es forgalmi kategóriájú növényvédő szerek kereskedelmére, illetve vásárlására feljogosító igazolványokat öt évente meg kell újítani. A Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Zalaszentgróton és Keszthelyen februárban és márciusban tartott tanfolyamaikon több mint 300 fő vett részt. Márciusban 80 órás növényvédelmi tanfolyamot is indítottak, amely a „zöld könyv” megszerzését szolgálja azok számára, akik még nem rendelkeznek ezzel a jogosítvánnyal. Ezen a képzésen 22-en vettek részt, és tettek sikeres vizsgát.

A növényorvosi kamara megyei szervezete áprilisban tartotta éves közgyűlését, amelyen elfogadták a 2021. évi pénzügyi beszámolót, és határoztak az idei évi programokról. Ezek egyike az augusztus 26-i dunántúli sportnap volt a MATE keszthelyi Georgikon Campusának sporttelepén, amelyen az ország keleti felének növényorvosi kamarái is részt vettek. A focikupában 11 megyei csapat mérette meg magát. A zalai kezdeményezésként indult sportnapnak országosan híre ment, így a folytatásban vándorkupában, illetve országos kiterjesztésben gondolkodnak.

A Zala megyei növényorvosok idén is kirándulnak; Lipót az úti cél, ahol november 11-e és 13-a között tartózkodnak majd. November 28-a és december 2-a között 40 órás mérnök továbbképzést tart a kamara a zalaegerszegi Keresztury Városi Művelődési Központban. A mezőgazdaság és növényvédelem minden szegmensét lefedve neves szakemberek tartanak majd előadásokat, többek között erdészet, kertészet, gyümölcstermesztés, szőlőtermesztés, szántóföldi növénytermesztés, jogi szabályozás, drónos technológiák témákban. A tanfolyam elvégzésével minden szakmérnök megkapja érvényes hosszabbítását, amellyel a következő öt évben praktizálhat, vényt írhat, és szaktanácsokat adhat a termelőknek.
A jövőt illetően fontos változás lehet a szakmában a papíralapú vények kivonása, amely helyett az elektronikus vény használatát tervezi bevezetni a kamara, mondta végül Dr. Varga Zsolt, a Zala Megyei Növény-orvosi Kamara elnöke.

Antal Lívia

vissza az elejére


Szüreti felvonulás Nagykutason

Rétessel és pogácsával is készültek

Nagykutason szüreti felvonulást tartottak október elsején. A faluházban már délelőtt elkezdődött a munka, szorgos kezek nyújtották, töltötték, tekerték a réteseket. A hagyományos mellett kelt illetve gluténmentes rétest is készítettek. Rengeteg tepsi telt meg tökös-mákos, almás, túros, valamint túros-cseresznyés ízesítésű rétessel. Sajtos pogácsa is nagy mennyiségben készült.

A falu lakói nincsenek híján a programoknak, hiszen a szüreti felvonulás idén a tizenhatodik rendezvényük, mondta Ferencz-né Baumgartner Éva polgármester. Mint fogalmazott, az önkormányzat jól összedolgozik a Községünkért Alapítvánnyal, Gyöngyös Balázs plébánossal, valamint a polgárőr egyesülettel, melynek köszönhetően egész évben kínálnak programokat valamennyi korosztálynak. Gyereknap, családi nap, falunap, hegyi búcsú, és még lehetne sorolni. A gyerekeket a kötelező olvasmányok elemzésén, a könyvtár-mozin át a kézműves foglalkozásig számos program várja a vasárnap kivételével mindennap nyitva tartó könyvtárban. A falu 456 fős lakosságából közel százat tesznek ki a 18 év alattiak, az óvodába 18 gyermek jár. Nagykutast az utóbbi időben felfedezték a betelepülők, gyermekes családok költöztek be, talán nincs is már eladó ház.

A sok program vonzerőt jelent, nemkülönben a falu infrastrukturális környezete, amelyre szintén odafigyel az önkormányzat. Sikeres pályázati tevékenységük eredményeképpen sorra újították fel középületeiket az elmúlt években, az orvosi rendelőt, a temetőt, a ravatalozót, az önkormányzat épületét és az óvodát. A közösségi és családi rendezvényeik helyszínéül szolgáló faluházban is energetikai korszerűsítést hajtottak végre. A melléje létesített pajtaszínházat pedig tavaly adták át, amelyre a Leader-program adott lehetőséget.

Az idei év is adott feladatokat. A Magyar Falu Programból elnyert támogatásból újra aszfaltozták a Diós utca burkolatát, valamint három játszóeszközzel bővítették az óvoda udvarát. A vidékfejlesztési programból tavaly a Gyöp utcát újították fel, idén pedig a folytatásában lévő külterületi utat tették rendbe. További pályázati lehetőségekben bíznak, hiszen az önkormányzati utak felújítása tekintetében még lenne teendő, mondta el a polgármester.
Miközben beszélgettünk megsült a pogácsa és rétes. A lesütött hús krumplival már korábban elkészült a kemencében. Mire a felvonulók szedelőzködni kezdtek volna, a babgulyás is megfőtt a bográcsban. Úgyhogy minden készen állt a délutáni szüreti forgatagra.
A szüreti felvonulást követő héten a helyi könyvtár egyhetes programsorozattal csatlakozott az országos könyvtári napokhoz. Október 8-án a polgárőrök tartottak találkozót. Hátra van még két nagyrendezvény: a Mikulás ünnep és a mindenki karácsonya, amelyekkel zárják az évet Nagykutason.

– liv –

vissza az elejére


Zalaigrice élhetőségből jeles

Több fejlesztés ünnepélyes avatását tartották október közepén a megye szívében található, mintegy 120 lelkes kisközségében. Zalaigricén mintegy 420 méter hosszban megújult a Fő utca és az új utca 185 valamint 235 méter hosszú szakasza. A község megvásárolta a több mint egy évtizede üresen álló egykori élelmiszerüzlet épületét és sikerült a közterületek rendben tartását szolgáló berendezéseket is beszerezniük. A beruházásoktól azt várják, hogy az élhetőbb faluban a helyiek elégedettebbek lesznek, csökkentve az elvándorlást.

A közterületek évszakhoz igazított dekorálásában élen járó falu központjában tartott ünnepségen, a térség elöljárói és a helyi polgárok előtt mondott beszédében Horváth Gyöngyi polgármester számolt be a fejlesztésekről. Jelezte, hogy egy évtizedek óta megoldandó gondon sikerült úrrá lenni, miután egy tavalyi belügyminisztériumi pályázaton 19,7 millió forint támogatást nyert az önkormányzat, és ezt egészítették ki mintegy 3,5 millió forintos önerővel, hogy egyszerre két utca is megszépülhessen. A gödrös útpadkát, a csúnya repedésekkel szabdalt úttestet jó minőségű, 4 és fél centi mély kopórétegű burkolattal sikerült felváltani.

A polgármester kiemelte, hogy a Magyar Falu Program (MFP) ötmillió forintos támogatásával vették meg a központban a jó ideje használaton kívül lévő egykori bolt épületét. Egy tervezett rekonstrukció után itt kapna helyet egy közösségi színtér. Ide kerülne a hivatal épületében működő könyvtár, de itt működtetnék a különféle szakköröket, kézműves foglalkozásokat. Szintén az MFP százszázalékos intenzitású támogatású pályázatának előnyeit élvezve szereztek be közterület-karbantartó gépeket, berendezéseket. A közel 12,5 millió forintból kistraktort, motoros láncfűrészt, fűkaszát vettek. Kiemelte: a folyamatosan javuló körülmények fokozzák a betelepülési kedvet, bár az is igaz, hogy jelenleg nemigen van eladó ház. A külföldiek ingatlanvásárlása helyett viszont inkább a gyermekes családok helyzetbe hozását szorgalmazzák.

A Zalaigrice vonzerejét növelő beruházások elkészültéhez gratulált Nagy Bálint, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is. Az államtitkár dicsérte a MFP sikeres életképet biztosító létét, az infrastrukturális fejlesztéseket, amelyek az aprófalvas településeken is kiváló körülményeket biztosítanak a helyben élő fiatalok és a családok számára is. Szerinte: a nehéz időkben Magyarország nem tudja függetleníteni magát az elhibázott brüsszeli lépésektől, szankcióktól. A gazdasági válságon túl nyersanyag-, alapanyag-beszerzési problémákkal is szembe kell néznünk, de Nagy Bálint szerint ezen összefogással az igriceihez hasonló példaadó, erős közösségek mihamarabb úrrá lesznek.
A szalagátvágást követően az utakra, az ingatlanra, a beszerzett eszközökre Cséry Gergő plébános kérte Isten áldását, majd Jurina Beáta énekelt egy ünnepi dalt.

Útátadás: Vigh László országgyűlési képviselő, Horváth Gyöngyi polgármester, dr. Benedek Karolina jegyző, Nagy Bálint országgyűlési képviselő, Borsos-Horváth Nikolett, a kivitelező az Útplan95 Kft. ügyvezetője.

– nemes –

vissza az elejére